A győztes jutalma

„Aki győz, annak adok az elrejtett mannából, adok neki fehér kövecskét is, és a kövecskére írva új nevet, amelyet senki sem tud, csak az, aki kapja" (Jel 2,17).

Én lelkem, buzdulj fel a szent harcban való kitartásra, mert a győztes jutalma igen nagy. Ma is táplál minket a táborunk körül lehulló mennyei eledel, a pusztai táplálék, amely mindennap készen van a Kánaán felé tartó zarándokok számára. De Krisztusban egy még magasabb rendű szellemi élet van fenntartva a számunkra, és olyan táplálék, amely eddig rejtve volt szemünk elől. A frigyládában lévő arany edényben volt egy adag manna, amely sohasem romlott meg, bár századokon át őrizték. Soha senki nem látta. El volt rejtve a frigyládában, a szentek szentjében. Ugyanígy van elrejtve a hívők magasabb rendű élete Krisztussal Istenben, de nemsokára részünk lesz benne. Ha az Úr Jézus kegyelme által győztesek leszünk, királyi eledelben részesülünk majd a Nagy Király vendégségén. Krisztus ez a táplálék, a mi „elrejtett mannánk", mint ahogyan Őt jelképezte a pusztában hullott manna is. Jézus Krisztus a mindenünk, úgy a magasabb rendű, mint a mindennapi törekvéseinkben egyaránt. Segít minket a harcban, győzelmet ad, és azután Ő maga lesz a jutalmunk.

Urunk, segíts győzelemre!

Kölcsönös érdek

„Közöttük fogok lakni és járni, Istenük leszek, és ők az én népem lesznek" (2Kor 6,16).

Íme, a kölcsönös érdek. A kölcsönös összetartozás. Isten az Ő népe osztályrésze, a választott nép pedig az ő Istenének osztályrésze. A hívők fő gazdagsága Istenben van, Ő pedig drága kincsének tartja népét. A vigasztalás valóságos kincsesbányája ez minden hívő számára.

A kölcsönös összetartozás boldog állapot; kölcsönös figyelemben nyilvánul meg. Isten szüntelenül gondol népére, és népe is szüntelenül megemlékezik róla. Isten a mai napon is mindent a javamra cselekszik, mit tehetek hát én Őérte? Gondolataim irányuljanak feléje, hiszen Ő is gondol rám! Bár így lenne ez valójában, és ne érném be azzal, hogy - ennek így kell lennie!

A kölcsönös összetartozás a közösségben is kifejezésre jut. Isten köztünk lakozik, mi pedig Őbenne élünk. Ő velünk jár, és mi Istennel. Milyen boldog közösség ez.

Bárcsak valóban úgy élnék, mint akinek az Úr az Istene: úgy bíznék benne, úgy szolgálnék neki, ahogyan az Őt megilleti! Bárcsak szellemben és valóságban tudnám szeretni és imádni Őt, és tudnék engedelmeskedni neki! Szívemnek ez a legfőbb vágya! Ha ez megvalósul az életemben, akkor megtaláltam a mennyet.

Uram, segíts ehben! Segíts, hogy megismerjelek téged mint Istenemet, és Krisztus érdeméért Uramnak nevezhesselek!

Isten véghezviszi művét

„Az Úr javamra dönti el ügyemet" (Zsolt 138,8).

Isten, aki elkezdte, el is végzi a munkát, amelyet lelkemben elindított. Az Úr törődik minden velem kapcsolatos dologgal. Figyeli, ami bennem jó, de nem tökéletes, megtartja és tökéletessé teszi azt. Milyen vigasztaló ez, mert magamtól nem tudnám tökéletességre vinni a kegyelem művét. Efelől egészen bizonyos vagyok, hiszen mindennap vétkezem, és idáig is csak az Úr segítségével tudtam fejlődni. Ha az Úr elhagyna, minden korábbi tapasztalatom semmivé lenne és elvesznék. De az Úr ezután is megáld. Tökéletesíti hitemet, szeretetemet, jellememet, életművemet. Mindezt azért, mert Ő elkezdte a munkát bennem. Isten adta belém a tökéletesség utáni vágyat. Ő segítette bizonyos mértékig már el is érni azt. Ő soha nem hagy semmit félbe, ez teljesen idegen lenne dicsőséges lényétől. Tudja, hogyan vigye véghez kegyelmes szándékát, és noha saját bűnös természetem szövetkezik a világgal és az ördöggel, hogy munkáját hátráltassa, én mégsem kételkedem ígérete beteljesülésében. Be fogja végezni munkáját bennem, és mindörökké dicsérhetem majd Őt.

Uram, add, hogy dicsőséges munkád ma is egy kicsit előbbre haladhasson bennem.

A LEGMAGASABB KAPASZKODÓ

"Vedd a te fiadat... és áldozd meg égőáldozatul a hegyek közül egyen, amelyet mondok neked" (1Móz 22,2).

A jellem határozza meg, hogyan értelmezi valaki Isten akaratát (Zsolt 18,26-27). Ábrahám úgy értelmezte Isten parancsát, hogy meg kell ölnie a fiát. Csak egy rettenetes próba kínjának elszenvedése juttathatta el odáig, hogy ezt a hagyományos értelmezést figyelmen kívül hagyta. Isten nem tudta másképp megtisztítani a hitét. Ha őszinte hitünk szerint engedelmeskedünk Isten szavának, Ő minket is meg fog szabadítani olyan hagyományos értelmezésektől, amelyek torzítva mutatják be Őt. Sok ilyen hamis hiedelemtől kell megszabadulnunk, amilyen pl. az, hogy Isten azért vesz el egy gyermeket, mert anyja túlságosan szereti. Ez ördögi hazugság és egyben eltorzítja Isten igazi természetét. Ha az ördög meg tud akadályozni abban, hogy megmásszuk a legmagasabb kapaszkodót, akkor meg is teszi. Az a célja, hogy ne szabaduljunk meg az Istenről alkotott rossz elképzeléseinktől. De ha hűek maradunk Istenhez, átvezet a tűzpróbán, amelyben jobban megismerjük Őt magát. Ábrahám hitében az volt a nagyszerű, hogy kész volt bármit megtenni Istenért. Nem törődött vele, milyen hittétellel van ellentétben engedelmessége. Ábrahám nem volt saját meggyőződésének kegyeskedő tisztelője, különben megölte volna Izsákot és az angyal szaváról feltételezte volna, hogy az az ördög szava. Csak a vakhitű viselkedik így. Ha hű maradsz Istenhez, Ő minden akadályon át egyenesen az Ő megismerésének belső szentélyébe vezet, csakhogy ott mindig fel kell adnunk saját meggyőződésünket. Ne kérd Istentől, hogy próbáljon meg! Ne mondd, mint Péter: "Veled kész vagyok... halálra menni". Ábrahám nem fogadkozott, hű maradt Istenhez és Isten megtisztította hitét.

ÓVÁS A LÉHASÁGTÓL

"De ne azon örüljetek, hogy a szellemek nektek engednek" (Lk 10,20).

Minket, szolgáló testvéreket nem a világiasság buktat el, nem is a bűn, hanem a szellemi felszínesség, amely utánozza korunk vallásos mintáit és a szellemi sikerekre kacsingat. Soha semmi másnak ne hódolj, csak Isten tetszésének. Menj ki a "táboron kívül és hordozd az Ő gyalázatát" (Zsid 13,13). Jézus azt mondta tanítványainak, hogy ne a sikeres szolgálatnak örüljenek. Mégis, úgy látszik, a legtöbben közülünk csak ennek az egynek örülünk! Ott van bennünk a kalmár szellem: "Ennyi meg ennyi lélek megtért, és ennyi a megszenteltek száma, hála Istennek, most már minden rendben van". A mi munkánk ott kezdődik, ahol Isten kegyelme lerakta az alapot. Nem mi mentjük meg az embereket, mi csak tanítványokká tesszük őket. Mind a megmentés, mind a megszentelés Isten fenséges munkája; nekünk, az Ő tanítványainak az a dolgunk, hogy addig tanítsuk az embereket, amíg teljesen megadják magukat az Úrnak. Egyetlen teljesen neki átadott élet többet ér Istennek, mint száz olyan, akik csak felébredtek a Szent Szelleme által. Mint Isten munkatársainak, szellemi jellegünket kell létrehoznunk; ez Isten bizonyságtétele munkatársairól. Isten az Ő kegyelme által felemel minket az élet magasabb színvonalára, mi pedig felelősek vagyunk azért, hogy másokban is ez történjék.

Ha a munkatárs nem él Krisztussal Istenben elrejtve (Kol 3,3), könnyen válhat tanítvány helyett felforgató diktátorrá. Közülünk sokan basáskodnak egyesek és egész gyülekezetek felett. Amikor az Úr tanítványságról beszélt, elöljáróban mindig odatette: "ha"; sohasem állította nyomatékosan: "neked meg kell tenned ezt!" Tanítványságunk szabad választásunkra van bízva.

A MUNKA MÉLTÓSÁGA

"Isten munkatársai vagyunk" (1Kor 3,9).

Tartózkodj minden olyan, Istennek végzett munkától, amely elvonhatja figyelmedet magáról Istenről. Igen sok szolgáló testvér a saját munkáját imádja. A szolgálattévő egyedül Istenre összpontosítsa magát, másra ne legyen gondja. Ez azt jelenti, hogy életének többi területei értelmi, erkölcsi és szellemi vonatkozásban szabadok legyenek, mint a gyermek; de ez nem a szeszélyes, önfejű, hanem a hálás gyermek szabadsága. Akiben nem uralkodik az Istenre való figyelés, annak a szolgának könnyen feje fölé nő a munka; a testnek, szellemnek és léleknek nincs szabad tere és ennek következtében teljesen kimerül és összeroppan. Nincs szabadság és öröm az életében; idegei, feje és szíve olyan nyomasztó terhet hordoznak, hogy Isten áldása nem nyugodhat meg rajta. De az is igaz: ha Istenre vagyunk összpontosítva, akkor életünk minden területe felszabadul és egyedül Isten uralma alatt van. A munkáért nem téged terhel a felelősség; a te egyetlen felelősséged az, hogy szakadatlan, élő kapcsolatban maradj Istennel és vigyázz, nehogy bármi gátolja a vele való együtt munkálkodásodat. A megszentelődés után gyermeki szabadságban élünk, eltűntek azok a dolgok, amelyek az életet lekötve tartották. De mindig emlékezz arra, hogy egyetlen cél érdekében tette szabaddá életedet - hogy feltétel nélkül odaszánd magad munkatársadnak, az Úrnak.

Nincs jogunk meghatározni, hova kerüljünk, vagy jó előre véleményt mondani arról, mire akar minket Isten alkalmassá tenni. Isten irányít mindent, és ahova állít, ott egyetlen célunk, hogy a neki való fenntartás nélküli odaadás áradjon ki belőlünk a munkában. "Valamit hatalmadban van cselekedni erőd szerint, azt cselekedjed" (Préd 9,12).

ELMÚLÓ FÉNY

"Mi pedig mindnyájan fedetlen arccal tükrözzük az Úr dicsőségét" (2Kor 3,18).

Isten szolgájának sokszor kell egyedül megállnia. Keresztyén életünk első szakaszán sok csalódás ér: emberek, akik világító fáklyák voltak, kilobbannak. Akik pedig egykor mellettünk álltak, elszakadnak tőlünk. Meg kell ezt szoknunk, hogy észre se vegyük, ha egyedül maradunk. "Mindnyájan elhagytak... de az Úr mellettem állott" (1Tim 4,16-17). Hitünk ne az elmúló, hanem a soha ki nem alvó fényre épüljön. Amikor "nagy" emberek elmennek, csak addig szomorkodunk, amíg megértjük, hogy menniük kellett. Az egyetlen, ami megmarad az, hogy mi magunk nézzünk Istenre.

Semmi ne tartson vissza attól, hogy komolyan szembe nézz Istennel, mind magadra, mind pedig tanításodra nézve. Valahányszor hirdeted az Igét, nézz bele előbb Isten arcába, akkor kezdettől végig ottmarad a dicsőség. A szolgáló testvér szüntelenül Istenre tekint és azután elindul, hogy beszéljen az emberekkel. Krisztus szolgáinak ismertetőjele, hogy öntudatlanul is sugárzik az arcuk. "Mózes nem tudta, hogy orcájának bőre sugárzik, mivelhogy Ővele szólott" (2Móz 34,29).

Nem arra vagyunk elhíva, hogy kétségeinket mutogassuk, vagy kifejezésre juttassuk Istennel való életünk rejtett elragadtatásait. A munkás élet titka abban rejlik, hogy mindig összhangban marad Istennel.

NE OKOZZ FÁJDALMAT AZ ÚRNAK

"Annyi idő óta veletek vagyok, és mégsem ismertél meg engem, Fülöp?" (Jn 14,9)

Urunk mindig újra csodálkozni kénytelen rajtunk - elámul azon, mennyire nem vagyunk egyszerűek. Saját vélekedéseink tesznek ostobává bennünket. Amikor egyszerűek vagyunk, soha nem vagyunk buták. Folyton okoskodunk. Fülöp valami falrengető titok kinyilatkoztatását várta, de nem abban az Egyetlenben, akit ismert. Isten titka nem a következendőkben van elrejtve, hanem a "most"-ban. Mi pedig azt várjuk, hogy valami eget-földet megrázó esemény formájában ölt majd testet. Lehet, hogy nem állunk ellent Jézusnak az engedelmesség dolgában, de valószínűleg fájdalmat okoztunk neki kérdéseinkkel. "Uram, mutasd meg nekünk az Atyát". Válasza egyenes: "Itt van Ő; vagy mindig itt van, vagy egyáltalán sehol sincs". Azt várjuk, hogy Isten jelentse ki magát gyermekeinek: Isten azonban csak gyermekeiben jelenti ki magát. Mások észreveszik ezt a kiábrázolódást, maga Isten gyermeke nem. Szeretnénk tudatosak lenni Isten felől, de nem lehetünk saját tudatosságunk tudatában, ez ép elmével nem lehetséges. Ha arra kérjük Istent, hogy tudatos szellemi tapasztalatokat adjon, vagy utunkat állja ilyen tudatos szellemi megtapasztalás, akkor fájdalmat okozunk az Úrnak. Még feltett kérdéseink is fájnak neki, mivel nem a gyermek kérdései azok.

"Ne nyugtalankodjék a ti szívetek!" (Jn 14,1). Nem okozok-e fájdalmat Jézusnak azzal, ha megengedem szívemnek, hogy mégis aggodalmaskodjék? Ha hiszek Jézus személyében, hitem szerint éljek. Ha engedem, hogy bármi nyugtalanítson, beteges kérdések ébrednek bennem. Olyan magától értetődő kapcsolatban kell lennem vele, amelyben mindent úgy fogadok el, amint tőle jön. Isten nem "majd egyszer" vezet, hanem mindig most. Váljék valósággá, hogy az Úr most itt van, és abban a pillanatban felszabadulsz.

Hit által, nem érzések által

„Az igaz ember pedig hitből fog élni" (Róm 1,17).

Tudok hinni és hiszek is az Úr Istenben, és ez a hit életben tart. Szeretném, ha azok közé számláltatnék, akik igazságban éltek, de ha tökéletes is volnék mindenben, akkor sem próbálnék meg a saját igazságomra alapozva élni. Az Úr Jézus váltságművére támaszkodom. Csakis és egyedül az Őbelé vetett hit által élek. Ha képes volnék tűzre adni testemet az Úr Jézusért, akkor sem a magam bátorságában és állhatatosságában bíznék, hanem egyedül hit által élnék.

Hitben élni sokkal biztonságosabb és boldogabb dolog, mint érzéseinkre vagy cselekedeteinkre támaszkodni. A szőlővesszőnek jobb a szőlőtőkén, mintha attól elszakadva élne. Nagyszerű és szent dolog az Úr Jézushoz ragaszkodva élni, mindent Belőle meríteni. Ha a legigazabb ember számára is ez az élet egyetlen lehetősége, mennyivel inkább az nekem, szegény bűnösnek!

Uram, én Benned hiszek. Benned bízom. Mi más jelentheti számomra az életet? Csak az, hogy Benned bízom. Tudom, hogy ez így van, ezért Benned akarok maradni mindvégig.

Gyakorlott kutató

„Mert így szól az én Uram, az Úr: Majd én magam keresem meg juhaimat, és én viselem gondjukat" (Ez 34,11).

Ezt először akkor teszi meg, amikor választottai még tévelygő juhok, akik nem ismerik sem a Pásztort, sem a karámot. Milyen csodálatosan meg tudja találni az Úr választottait! Jézus Krisztus a hatalmas Pásztor, aki megkeres és megment. Bár sokan azok közül, akiket az Atya neki adott, szinte a pokol kapujáig tévelyednek el, az Úr megtalálja és kegyelmesen magához vonja őket. Minket is megkeresett: legyünk hát jó reménységben azok felől, akikért imádkozunk, mert őket is meg fogja találni.

Azokat is keresi az Úr, akik már a nyájhoz tartoznak, de eltévelyedtek az igazság és szentség mezejéről (útjáról). Talán súlyosan tévelyegnek, bűnbe keveredtek vagy megkeményedtek. Az Úr azonban, aki az Atya előtt felelős értük, mégsem engedi őket olyan messze távolodni, hogy elvesszenek. Gondviselése és kegyelme követi őket az idegenbe, a szegénységbe, a szellemi sötétségbe és a kétségbeesés mélységeibe is. Egyet sem veszít el azok közül, akiket az Atya neki adott. Az Úr Jézus számára szent elkötelezettség, hogy megmentse az egész nyájat, annak minden tagját kivétel nélkül. Milyen drága ígéret ez számomra, ha most éppen így kell kiáltanom: „Bolyongok, mint az eltévedt juh" (,Zsolt 119,176).

Ő soha el nem hagy

„Veled leszek... Nem maradok el tőled, nem hagylak el" (Józs 1,5).

Gyakran idézik ezt a Józsuénak szóló ígéretet; ez az alapja az újszövetségi Igének: „Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged" (Zsid 13,5).

Szeretteim, küzdelmes élet vár ránk, de a Seregek Ura velünk van. Nagy, de lelkileg ingadozó népet kell vezetnünk? Ezen ígéret szerint megkapjuk a hozzá szükséges józanságot és bölcsességet. Ravasz és hatalmas ellenséggel kell megküzdenünk? Ebben az ígéretben rejlik a győzelemhez szükséges erő. Nagy örökséget kell elnyernünk? E jel alatt célhoz érünk, hiszen maga az Úr van velünk.

Mert bizony jaj lenne nekünk, ha az Úr elhagyna bennünket. Mivel azonban erre sohasem kerülhet sor, nyugtalanságunk viharai Isten hűségének hullámain megnyugodnak. Az Úr soha nem hagy el bennünket. Történjék bármi, Ő mellettünk lesz. Barátok cserbenhagyhatnak, segítségük sokszor csak olyan, mint az áprilisi zápor, Isten azonban hűséges, Jézus Krisztus mindörökké ugyanaz, és a Szent Szellem bennünk marad.

Én lelkem, légy ma is nyugodt és bizakodó. Ha gyülekeznek a felhők, az Úr szétoszlathatja őket. Mivel Isten nem hagy el; a hitem se hagyjon el; mivel Ő nem távozik el mellőlem, én sem akarok eltávozni mellőle. Így hitben békességre találok.

Békesség az ellenségekkel

„Akinek életútját kedveli az Úr, azt még ellenségeivel is összebékíti" (Péld. 16,7).

Vigyáznom kell arra, hogy utaim az Úr előtt kedvesek legyenek. De még így is lesznek ellenségeim. Talán éppen azért, mert bátor vagyok az igazat cselekedni. Milyen nagyszerű ígéret ez a mai! Amikor az emberek dühösködnek, az Úr megmutatja (nekem) dicsőségét: lecsendesíti haragjukat úgy, hogy nem kell félnem tőlük.

Istennek hatalmában áll ellenségemet megakadályozni abban, hogy ártson nekem, akkor is, ha nagy kedve volna hozzá. Lábán is üldözte Jákóbot, mégsem árthatott neki. Isten meggyőzheti haragos ellenségemet és barátságosra hangolhatja. Így tett Ézsauval, aki testvéri öleléssel várta Jákóbot, holott az attól tartott, hogy fivére kard élére hányja családjával együtt. Az Úr a legdühösebb ellenséget is Krisztusban testvérré és munkatárssá változtathatja, mint ahogyan Sault is azzá tudta tenni. Bárcsak mindenkor ez történne az evangélium üldözőivel!

Boldog az, akivel szemben olyanok lesznek ellenségei, mint az oroszlánok Dániellel: békességesek és barátságosak. Ha eljön halálom, a végső ellenség, kívánom, hogy békességben tudjak szembenézni vele. De most arra kell törekednem, hogy mindenben kedves legyek az Úrnak. Hitben és szentségben éljek, mert csak ebben gyönyörködik a Magasságos.

Minden megszentelődik

„Azon a napon a lovak csengettyűin is ez lesz: Az Úr szent tulajdona!." (Zak 14.20).

Boldog az a nap, amelyen minden szentté lesz. Még a lovak csengettyűi is az Urat dicsőítik. Ez a nap számomra már elérkezett. Mindent Istennek szentelek? Ruhám, amelyet fölveszek, majd levetek, Krisztusnak, az én Uramnak igazságára kell emlékeztessen. Munkámat úgy kell végeznem, mint aki az Úrnak szolgál. Bárcsak válna a mai napon a ruhám papi köntössé, ételem szentséggé, házam templommá, asztalom oltárrá, beszédem tömjénné, én magam pedig pappá! Uram, teljesítsd kérésemet és add, hogy körülöttem semmi ne legyen közönséges, tisztátalan!

Hitben számíthatok is erre! Ha hiszem ezt, az Úr segít, hogy így is legyen. Mivel én magam az Úré vagyok, az Úr leltárba veszi mindenemet, hiszen mindenem az Övé; én pedig ezt azzal akarom bebizonyítani, hogy ennek tudatában használom dolgaimat a nap folyamán. Szeretném, ha reggeltől estig boldogan és szent rendben folyna életem összes dolga. Csengőim csöngjenek - miért ne csöngenének? Még a lovaimon is csengettyűk legyenek - ugyan, kinek van több joga, hogy zengedezzen, mint a hívőknek? De csengőim, zeném, vidámságom mind-mind szent kell legyen, és azt kell hirdesse: „Az Úr szent tulajdona!"

Azt választom, amit Ő választ

"Kiválasztja a mi örökségünket" (Zsolt 47,5).

Ellenségeink szűkmarkúak velünk szemben, de nem vagyunk kiszolgáltatva nekik. Az Úr gondoskodik rólunk, végtelen bölcsessége jelöli ki helyünket a világban. Sorsunkat nálunk bölcsebb értelem irányítja. Minden dolgot Isten rendez el, és mi ennek örülünk; azt választjuk, amit Isten választ a számunkra. Ha saját elképzeléseink szerint választhatnánk, akkor is azt kívánnánk: bárcsak minden Isten akarata szerint történne. Saját balgaságunk tudatában ne akarjuk sorsunkat magunk irányítani. Sokkal biztonságosabban és nyugodtabban érezzük magunkat, ha az Úr kezében van a kormány, mintha mi irányítanánk életünk hajóját saját elgondolásaink szerint. A talán sokszor fájdalmas jelent és az ismeretlen jövendőt bízzuk Atyánkra, Megváltónkra és Vigasztalónkra. Én lelkem, a mai napon tedd le vágyaidat Krisztus lábaihoz. Ha mostanában makacs és önfejű voltál és a magad útját jártad, tagadd meg balgatag énedet, és add életed kormányát az Úr kezébe. Mondd: "Ő majd eldönti". Ha mások vitatják is az Úr végtelen hatalmát, és az ember szabad akaratát dicsőítik, felelj így nekik: "Ő dönt majd helyettem". Teljesen önként engedem át neki a döntést, és azt kívánom, hogy Ő legyen életem korlátlan ura.

Az újjáteremtett test

„Aki az Ő dicsőséges testéhez hasonlóvá változtatja a mi gyarló testünket" (Fil 3,21).

Amikor gyötör a testi fájdalom és képtelenek vagyunk még imádkozni is, érezzük, milyen nyomorúságos a testünk. Amikor pedig a testi szenvedély csábít, megtapasztaljuk, milyen nagyon találó a „gyarló" jelző. Testünk alázatosságra tanít minket, és ez a legjobb, amit velünk tesz. Bárcsak igazán alázatosak lennénk, mivel testünk az állatokhoz, sőt a föld porához kapcsol bennünket!

De Megváltónk, az Úr Jézus Krisztus, mindezt megváltoztatja. Az Ő megdicsőült testéhez hasonlóvá formálja mindazok testét, akik hisznek benne. Hit által már átformálódott a lelkünk, és testünk is úgy át fog alakulni, hogy méltó szállása legyen megújult szellemünknek. Nem tudjuk, mikor megy majd végbe ez a nagy átalakulás, de az a tény, hogy erre számíthatunk, segítsen át a mostani megpróbáltatásokon és testünk minden nyomorúságán. Nemsokára olyanok leszünk, mint Krisztus. Nem sajog a testünk, nem lesz homályos a látásunk, sem gyönge a szívünk. Az öreg test nem lesz erőtlenségek gyűjteménye, a beteg sem a gyötrelmek tárháza, hanem „hasonlatos az Ő dicsőséges testéhez." Micsoda reménység! Még testünk is megnyugodhat az ilyen feltámadás reménységében.

Többé meg nem emlékezik

„Mert megbocsátom bűneiket, és nem gondolok többé vétkeikre" (Jer 31,34).

Amikor megismerjük az Urat, elnyerjük bűneink bocsánatát. Úgy ismerjük meg Őt, mint a kegyelem Istenét, aki nem tekint vétkeinkre. Micsoda boldog felfedezés ez!

Mennyire Istenhez méltó megfogalmazás: Az Úr megígéri, hogy bűneinkről többé meg nem emlékezik. Hát elfelejtheti Isten azokat? Azt mondja, igen, és Ő komolyan gondolja azt, amit mond. Úgy tekint ránk, mintha soha nem vétkeztünk volna. A nagy engesztelő áldozat olyannyira eltörölte minden bűnünket, hogy azok Isten előtt már nem léteznek. A hívő Krisztusban van, és Isten ugyanúgy elfogadja, mint Ádámot, amikor még ártatlan volt. Sőt, míg Ádámnak csak emberi ártatlansága volt, a hívő Isten igazságába öltözik.

Az Úr nem emlékezik meg bűneinkről, tehát nem büntet meg értük, és irántunk való szeretete sem csökken miattuk. A kifizetett adósság már nem adósság. Így törli el az Úr népének a vétkeit is.

Ha szomorkodunk is bűneink és mulasztásaink miatt - és ez kötelességünk, amíg csak élünk - egyben örvendezünk is, mert Isten soha nem fogja bűneinket felróni nekünk. Ez a kegyelem meggyűlölteti velünk a bűnt. Isten ingyen bűnbocsánata arra indít, hogy soha többé meg ne szomorítsuk Őt engedetlenségünkkel.

Szoros közösség

„Akkor nem tanítja többé egyik ember a másikat, ember az embertársát arra, hogy ismerje meg az Urat, mert mindenki ismerni fog engem, kicsinyek és nagyok - így szól az Úr" (Jer 31,34).

Bizony sok mindent nem ismerünk, de az Urat igen. Ma ezt az ígéretet tapasztaljuk meg, és ez nem is csekély ígéret. Közülünk még a legkisebb hívő is ismeri Istent a Jézus Krisztusban. Bár nem annyira, mint szeretnénk, de mégis igazán ismerjük Őt. Nemcsak a róla szóló tanítást, hanem Őt magát is. Ő a mi Atyánk és barátunk. Személyesen ismerjük Őt. Elmondhatjuk: „Én Uram és én Istenem!" Meghitt kapcsolatban állunk Istennel, és sok boldog időt töltünk szent jelenlétében. Nem vagyunk többé idegenek a számára, mert az Úr titka közöttünk lakik.

Ez több, mint amire a természet taníthat minket. Nem test és vér jelentette ki nekünk Istent. Krisztus Jézus jelentette ki Őt nekünk, amikor befogadtuk a szívünkbe. Ha tehát az Úr maga ismertette meg magát velünk, nem ez minden üdvözítő ismeret forrása? Istent ismerni azt jelenti: örök életünk van. Mihelyt Istennel közösségbe kerülünk, megkapjuk azt a bizonyosságot, hogy új életre elevenedtünk meg. Ó, én lelkem, örvendezz ennek a felismerésnek, és áldjad Istent egész napon át.

Tekints fel rá, és élj!

„Az Úr pedig ezt mondta Mózesnek: Csinálj egy érckígyót, és tűzd rá egy póznára. Mindenki, akit megmart a kígyó, életben marad, ha föltekint rá!" (4Móz 21,8).

Dicsőséges előképe ez az evangéliumnak. A vétkesek közé számláltatott Jézus Krisztus függ előttünk a kereszten. Ha föltekintünk rá, meggyógyulunk a bűn kígyómarásától, éspedig azonnal. „Mindenki, aki feltekint arra, életben marad." Kedves olvasóm, ha bánkódsz bűneid miatt, jól jegyezd meg az Igét: „Mindenki életben marad, ha feltekint arra!" Mindenki, aki valóban feltekint Jézus Krisztusra, megtapasztalja ennek igazságát. Én ezt megtapasztaltam. Jézusra néztem, és azonnal megelevenedtem. Ebben bizonyos vagyok. Olvasóm, ha te feltekintesz Jézusra, te is élni fogsz. Bár most talán gyötör a kígyóméreg és nincs reménységed mert hát nincs is más reménység, csak ez az egy. Ez azonban nem kétes értékű gyógymód. „Mindenki ... életben marad, ha feltekint arra!"

Az érckígyót nem azért emelte fel Mózes, hogy az egészségesek kíváncsian nézegessék, hanem kizárólag azokért, akiket „megmart a kígyó". Jézus Krisztus az „igazán" bűnösök valóságos Megváltója. Akár részegessé, tolvajjá, tisztátalanná vagy Istentől távol élővé tett a „harapás", elég egy pillantást vetned Megváltónkra, és máris meggyógyulsz mindebből, és szentül tudsz élni Istennel szoros közösségben. Tekints fel rá, és élsz!

A Biblia a legfőbb helyen

„Nagy békességük van azoknak, akik szeretik törvényedet; nem botlanak meg azok" (Zsolt 119,165).

Ha igazán szeretjük ezt a drága könyvet, a Bibliát, nagy békességünk lesz az élő Istentől, és igazi menedéket találunk. Éljünk szüntelenül közösségben az Igével, és akkor olyan békesség lesz a szívünkben, amelyet semmi más nem adhat meg. A Szent Szellem az Ige által vigasztal és elhinti jótékony hatását, és lecsendesíti szívünk viharait.

Akiben gazdagon lakozik Isten Igéje, az nem fog megbotlani semmiben. Naponta felveszi és örömmel tudja viselni keresztjét, felkészül a próbákra, és nem keseredik meg, akármilyen nagyok és nehezek is azok. A gazdagság sem téríti le útjáról, mint olyan sokakat, de a szerencsétlenség sem töri meg úgy, mint annyi más embert, mert felül tud emelkedni külső életének változó körülményein. Mikor az Úr a hitnek valamely nagy titka elé állítja, amelytől mások így kiáltanak fel: „Kemény beszéd ez: ki hallgathatja őt?" (Jn 6,60), a hívő alázatosan elfogadja azt, mert (értelmi) kételyeit legyőzi az Úr törvénye iránt érzett mélységes tisztelet. Neki ugyanis Isten törvénye a legfőbb tekintély, amely előtt örömmel meghajol. Urunk, munkáld bennünk a mai napon is ezt a szeretetet, békességet és nyugalmat.

Megőrizve munkánk végeztéig

"...odaállott mellé az Úr, és azt mondta: »Bízzál, mert ahogyan bizonyságot tettél az én ügyem mellett Jeruzsálemben, úgy kell Rómában is bizonyságot tenned!«" (Csel 23,11).

Veszedelembe kerültél az Úrról való bizonyságtételed miatt? Ne félj, gondolj arra, hogy nem halhatsz meg, míg munkádat el nem végezted. Ha az Úr még több szolgálatot tartogat a számodra, élni fogsz, amíg azokat is elvégzed. Mert ugyan ki törhetné el az edényt, amelyet még használni akar az Úr!

Ha azonban már nincs több feladatod a Mester számára, akkor nem szomoríthat el, ha haza akar vinni oda, ahol már nem ér utol az ellenség keze. Hiszen életed fő célja a Krisztusról szóló bizonyságtétel, ennek elvégzésében pedig nem akadályozhat meg senki: ezért légy békességben! Kegyetlen csalárdság, rosszindulatú félremagyarázás, a barátok hűtlensége, a legmeghittebb bizalmasod árulása vagy bármi más következzék is, mindez nem árthat annak a munkának, amit az Úr bízott rád! A szomorúság éjszakáján melléd áll az Úr és ezt mondja: „Bizonyságot kell tenned!" Ezért nyugodj meg, és teljesedj be az Úr örömével!

Ha most éppen nincs is talán szükséged erre az ígéretre, igen hamar szükséged lehet rá. Ezért tedd el jól! És ne feledkezz meg imádságaidban a misszionáriusokról és azokról a hívőkről, akiket most üldöznek, kérve, hogy az Úr tartsa meg oket.

Elõször le s azután fel

"Ímé én azt gondoltam, hogy kijõ hozzám és elõállván segítségül hívja az Úrnak, az õ Istenének nevét."
(2 Kir 5, 11)

Naámán egészen mást gondolt, amikor gyógyulást keresve Elizeushoz jött: hogy Isten embere - legalábbis ezt várta - maga fog személyesen körülötte szorgoskodni s ünnepélyes kézrátétel után szívből az Úrhoz kiált majd. Ehelyett Elizeus egy követ útján csak annyit üzent neki, hogy fürödjék meg a Jordánban.

Isten gondolatai mindig egészen mások, mint a mi emberi elképzeléseink. Legtöbbször helytelenül és fordított módon gondolkodunk, de annyira belebonyolódunk saját elképzeléseinkbe, hogy nehezen tudjuk elengedni azokat. A különösen mélyre gyökerezett kedvenc elképzeléseinket a világért sem adnánk fel. Jézus tanítványai is azt gondolták, hogy Mesterük ügyének egészen más kimenetelt kell vennie. Elképzelésükben egy dicsőséges befejezés élt és nem a gyalázatos halál. „Pedig mi azt reméltük, hogy ő az, aki meg fogja váltani Izraelt" - ti. a római elnyomás alól. Jézus ellene volt ezeknek a téves elképzeléseknek és ismételten bizonyságot tett arról, hogy az ő útja a szenvedés útja. - Pálnak a maga meg nem tért állapotában az volt a véleménye, hogy Istennek nem tehet jobb szolgálatot, mintha tűzzel-vassal irtja a Názáreti gyűlölt követőit. „Egykor én is úgy véltem, hogy ama názáreti Jézus neve ellen sok ellenséges dolgot kell cselekednem." - Mózes „úgy vélte" Egyiptomban, hogy népének fel kell ismernie, hogy Isten éppen az õ - Mózes - keze által nyújt majd szabadulást, amikor önfejű módon erőszakhoz nyúlt.

Nincs veszélyesebb dolog, mint a hitetlen emberek téves elképzelése: „hiszen én már a helyes úton vagyok, miért ne jutnék célba? Semmi rosszat nem teszek és teljesítem Isten iránti kötelességemet". Keresztelő János és előtte valamennyi próféta ilyen téves vélekedések ellen harcoltak. Jézus maga is ellene volt kortársai téves elképzeléseinek s utána ugyanígy volt ezzel az igazság minden tanúja. Csak a hazug próféták erősítették meg hallgatóikat fonák vélekedésükben, hogy a helyes úton vannak.

Engedd meg, hogy Isten Igéje korrigálja saját egyéni elgondolásaidat. Naámánnak is nehezen ment ez. Már-már kedveszegetten visszafordult, de azután mégis meggondolta magát. Jó annak, akit Isten Igéje helyes belátásra bír és értelmét foglyul adva engedelmeskedik az igazságnak!

Egy király, egy Úr

„Az Úr lesz a király az egész földön. Azon a napon az Úr lesz az egyetlen Isten, és neve az egyetlen név" (Zak 14,9).

Micsoda áldott reménység ez! Nem szeszélyes álom, hanem a csalhatatlan Ige kijelentése. Valamennyi nép megismeri majd az Urat, és kegyelmes uralkodását minden nemzetség elfogadja. Ma még távol vagyunk ettől. Ugyan ki hódol ma a Nagy Király előtt? Mennyien lázonganak! Milyen sok úr és milyen sok isten van e földön! Még a hitvalló keresztyének között is hány és hányféle eltérő felfogás uralkodik róla és evangéliumáról! De egyszer majd egy Király lesz, egy Úr és az élő Istennek egy neve. Ó Uram, bárcsak hamarosan eljönne ez a nap! Naponta kiáltunk hozzád: Jöjjön el a te országod!

Nem kérdezzük, mikor jön el, nehogy elveszítsük az eljövetel bizonyosságának vigasztalását. Amilyen bizonyos, hogy a Szent Szellem egykor a próféták által szólt, olyan bizonyos, hogy eljön az idő, amikor majd az egész földet betölti az Úr dicsősége. Jézus Krisztus nem hiába halt meg. Isten Szelleme nem hiába munkálkodik. Az Atya örökkévaló célja nem hiúsulhat meg! Itt, ahol most a Sátán zsarnokoskodik, az Úr Jézust koronázzák királlyá és a mindenható Isten uralkodik majd! Ebben a hitben megerősödve kezdjünk a mai nap munkájához és küzdelmeihez!

El nem felejtve

„... én szolgám vagy te, Izráel, nem feledkezem meg rólad!" (Ézs 44,1).

Urunk nem feledkezik meg szolgáiról, nem szűnik meg szeretni őket. Nem csupán egy időre az övéi, hanem véglegesen. Tudta, mi lesz belőlük, amikor elhívta őket. Eltörölte bűneiket, mint a felhőt, és bizonyosak lehetünk, hogy nem veti el őket már (egyszer) eltörölt bűnökért. Istenkáromlás lenne, ha ezt képzelnénk.

Nem feledkezik meg róluk, szüntelen gondol rájuk. Ha Isten csak egy pillanatig nem gondolna ránk, az pusztulásunkat jelentené. Ezért bátorít: „Nem feledkezem meg rólad!" Az emberek elfeledkeznek rólunk. Akivel jót tettünk, ellenünk fordul: nincs „állandó lakhelyünk" az emberek ingatag lelkében. Isten azonban egyetlen hű szolgájáról sem feledkezik meg soha. Nem az köti hozzánk, amit mi teszünk érte, hanem amit Ő tett értünk. Túl régóta szeret és túl nagy árat fizetett értünk ahhoz, hogy elfeledkezhetnék rólunk. Jézus Krisztus úgy néz minket, mint akikért feláldozta saját magát, hogyan is tudna bennünket elfelejteni. Az Atya a Fiá(ban lát minket) menyasszonyát látja bennünk, a Szent Szellem pedig saját művét szemléli bennünk. Az Úr gondol ránk. Ma is segít és támogat minket. Ó, bárcsak soha ne feledkeznénk meg az Úrról!

Az elkészített út

„Darazsakat küldök előtted, hogy kiűzzék előled a hivvieket, kánaániakat és hettitákat" (2Móz 23,28).

Hogy mik voltak ezek a darazsak, azon ne töprengjünk. Isten külön hadserege, amelyet elküldött népe előfutáraként, hogy szurkálják az ellenséget és könnyűvé tegyék Izráel győzelmét. Istenünk a maga választotta módon harcol népéért. Gyakran meggyötri az ellenséget, még mielőtt a tulajdonképpeni csatára sor kerülne. Időnként úgy összezavarja az igazság ellenségeit, hogy az igazaknak ahhoz már semmit sem kell tenniük. A levegő telve van titokzatos hatásokkal, amelyek gyötrik Izráel ellenségeit. Azt olvassuk a Jelenések könyvében, hogy „segített a föld az asszonynak" (Jel 12,16).

Ezért soha ne féljünk. A csillagok is lelkünk ellenségei ellen harcolnak, míg pályájukat befutják. Gyakran, mire a küzdőtérre érünk, már nem találjuk ott az ellenséget, aki ellenünk támadt. „Az Úr harcol értünk, ti pedig maradjatok veszteg" (2Móz 14,14). Isten darazsai többet érnek, mint saját fegyvereink. Mi még álmodni sem merünk olyan győzelemről, amilyet az Úr a maga fegyvereivel ki tud vívni. Engedelmeskedjünk ezért a missziói parancsnak, induljunk a népeket meghódítani Krisztus számára, és meg fogjuk látni, hogy az Úr már járt előttünk és előkészítette az utat. Így a végén örömmel valljuk majd: „Szabadulást szerzett jobbja, az ő szent karja' (Zsolt 98,1).

Érzékeny a figyelmeztetésre

„Mivel meglágyult a szíved, és megaláztad magad az Úr előtt, amikor meghallottad, hogy mit jelentettem ki erről a helyről és lakóiról, hogy milyen pusztulás és átok vár rájuk, megszaggattad ruhádat, és sírtál előttem, ezért én is meghallgatlak! - Így szól az Úr" (2Kir 22,19).

Sokan nem törődnek az intéssel, és elvesznek. Boldog az, aki féli az Úr szavát. Jósiás ezt tette, ezért Isten megkímélte ama pusztulás látványától, amely Júdára várt rettenetes bűnei miatt. Ilyen megtört szívű vagy te is? És ilyen alázatos? Ha igen, akkor téged is megkímél az Úr ama gonosz napon. Isten megjegyzi mindazokat, akik sóhajtoznak és sírnak koruk bűnei miatt. A pusztulás majd megálljt parancsol, amíg választottai mind menedékbe nem jutnak. Megtalálja őket, mert ismertetőjelük, hogy Istent és az Ő Igéjét őszintén félik. Vészterhes időkben élsz? Látod, hogy a babonaság és a hitetlenség mily nagy mértékben terjed, és félsz a romlott nemzetre elkövetkező rettenetes büntetéstől? Ha így van, bátorítson fel az ígéret folytatása: „... békességgel kerülsz sírodba, és nem látod meg azt a nagy veszedelmet, amelyet erre a helyre hozok" (22,20). Vagy ami még jobb, eljön maga az Úr, és akkor egyszer s mindenkorra vége a szomorúság korszakának.

A szív igazi odaszánása

„Ezekkel törődj, ezekkel foglalkozz, hogy előrehaladásod nyilvánvaló legyen mindenki előtt" (1Tim 4,15).

Ez az ígéret gyakorlatilag azt jelenti, hogy az Ige feletti szorgalmas elmélkedés és az Úrért teljes odaadással végzett munka révén fejlődni fogunk, és fejlődésünk mindenki számára látható lesz. Nem a Biblia sietős olvasása, hanem az olvasottakban való elmélyülés jár igazán szellemi haszonnal. Nem a felületesen végzett munka, hanem a munkának való igazi odaadás a gyümölcsöző. „Minden munkádban gyümölcsöző leszel", de nem a sietős kapkodás útján, hanem a szívünk igazi odaszánása által.

Ha megosztjuk magunkat Isten és a Mammon között, Krisztus és önmagunk között, nem fejlődünk semmit. Mindenestől oda kell szánnunk magunkat a szent feladatok végzésére, különben siralmas ügynökei leszünk a mennyei dolgoknak, és a hitben sem fogunk növekedni.

Igehirdető vagy? Légy egészen az, és ne fecséreld energiádat másodrangú dolgokra. Mi közöd akkor a világ dolgaihoz vagy a tartalmatlan szórakozásokhoz? Keresztyén vagy? Tedd Jézus Krisztus szolgálatát életed legfőbb feladatává, egyetlen céloddá! Először légy te magad mindenestől Krisztusban, csak azután cselekedj mindent Krisztusért, különben nem fogsz fejlődni, és fáradozásod hiábavaló lesz, mert sem a gyülekezet, sem a világ nem fogja tapasztalni rajtad keresztül azt az erőt, amellyel Krisztusról kellene bizonyságot tenned.

A királyi út

„... csak az Úr népe járhat rajta, bolondok nem tévednek rá" (Ézs 35,8).

A megszentelődés útja olyan egyenes és világos, hogy még a legegyszerűbb elme sem tévedhet el rajta, ha állhatatosan követi. A világ bölcsei furfangosak és köpönyegforgatók, mégis óriási baklövéseket követnek el, és többnyire elvétik céljukat. A világ bölcsessége valami nagyon szegényes és rövidlátó dolog, ha az ember ezt követi, bizony sötét hegyeken kell átmennie. A kegyelem által megvilágosított ember nem tud jobbat, minthogy az Úr parancsait teljesítse; ez megtartja őt a királyi úton és a Király védelme alatt.

Soha ne próbáld magadat csalárd módon kimenteni valamely nehéz helyzetből. Maradja keskeny úton, az igazság és őszinteség útján, és meglátod, ez vezet számodra a lehető legjobb megoldáshoz. Életünkben ne legyenek vargabetűk, se ügyes kibúvók. Legyünk igazak, és ne tartsunk semmitől. Kövessük mindenben Krisztust, és ne féljünk ennek következményeitől. Mert ha valami nagy bajt el tudnánk kerülni, de csak csalárd úton, akkor azzal, hogy megpróbálkoztunk a hamissággal, sokkal nagyobb bajt hoznánk magunkra, mint amekkora a baj, ami elől menekültünk. Számunkra mindig Isten útja a legjobb. Ezt kövesd, mégha az emberek bolondnak is tartanak érte, mert így leszel igazán bölcs!

Uram, vezesd szolgádat az egyenes úton és őrizd meg az ellenségtől!