Ne tartsd számon a sérelmeket!

„Bocsássatok meg egymásnak, olyan gyorsan és teljesen, ahogyan az Úr is megbocsátott nektek!” (Kolossé 3:13 TM)

Jimmy túl sokat ivott a partin, és kellemetlen helyzetbe hozta feleségét, Lisa-t. Másnap reggel rosszul érezte magát emiatt, és kérte, hogy bocsásson meg neki. Ő azt mondta, hogy megbocsát, mégis újra meg újra előhozta az esetet. Egy nap Jimmy elkedvetlenedve így szólt: „Azt hittem, meg fogod bocsátani, és el fogod felejteni”. Mire a felesége ezt mondta: „Megtettem, csak nem akarom elfelejteni, hogy megbocsátottam és elfelejtettem.” Te is így bocsátasz meg? A pontok gyűjtögetése csak a versenysportokban működik; a kapcsolatokban végzetes lehet. Olyan sok jó van közülünk a legrosszabbakban is, és olyan sok rossz a legjobbakban is, hogy életünk nagy részét azzal tölthetjük, hogy tanulunk megbocsátani és felejteni. És a felejtés nehezebb, ha nagy a sérelem. Kis vétkeket könnyen meg tudunk bocsátani; a nagyokhoz egy gyógyulási folyamatra van szükség. De amíg nem hozod meg a döntést, hogy megbocsátasz, a folyamat el sem kezdődhet. Hogyan tudsz megbocsátani „olyan gyorsan és teljesen, ahogyan az Úr is megbocsátott neked”? Pál válasza a következő: „Öltsetek tehát magatokra könyörületes szívet, jóságot, alázatot, szelídséget, türelmet. Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is” (Kolossé 3:12-13). Az ilyen megbocsátás gyakorlásához az illető személy értékességére kell fókuszálnod, és nem a gyengeségeire. El kell fordítanod a szíved attól, ami volt, ahhoz, ami lehet. Azt mondod: „Miért kellene megbocsátanom és elfelejtenem?” a) Azért, mert Isten Igéje erre szólít fel. b) Azért, mert neked magadnak is szükséged lesz még megbocsátásra. c) Azért, mert nem arra lettél teremtve, hogy a nehezteléssel járó stressz terhét cipeld.

Az igazság bátor harcosai

"De azok, akik ragaszkodnak Istenükhöz, bátor tetteket visznek véghez" (Dán 11,32).

"Az ÚR vitéz harcos, az ÚR: ez a neve" (2Móz 15,3). Aki zászlaja elé áll, azt megedzi a harcra, erőt és bátorságot ad neki. Amikor Dániel ezt az Igét leírta, igen rossz idők jártak, Isten népe mégis azt az ígéretet kapta, hogy győztesen fog kikerülni a szorongattatásból. Erőt és bátorságot kapnak a hatalmas ellenséggel való szembeszállásra.

Bárcsak mi is igazán ismernénk Istenünket; erejét, hűségét, változatlan szeretetét, és mindent kockára tudnánk tenni érte. Isteni lénye felbuzdítana és késszé tenne arra, hogy érte éljünk és haljunk. Bárcsak meghitt belső közösségünk lenne Istennel, mert akkor hozzá hasonlóan készek lennénk kiállni az igazságért. Hiszen aki már látta Isten arcát lelki szemeivel, az nem fél többé az emberektől. Ha állandó közösségben maradunk vele, bátorságot kapunk, és az ellenség sokasága is csak annyi lesz a számunkra, "mint egy vízcsepp a vödörben" (Ézs 40,15). Akárhány ember vagy démon támadjon is ellenünk, úgy tekintünk rájuk, mint Isten a pogány népekre: "csak sáskáknak tűnnek" (Ézs 40,22). Legyünk hát az igazság bajnokai ebben a hazugsággal teljes korban!

KIKERÜLHETETLEN BÜNTETÉS

"Bizony mondom neked, ki nem jössz onnét, míg meg nem fizetsz az utolsó fillérig" (Mt 5,26).

Nem lehet mennyország az, ahol egy kis sarok a pokolnak van fenntartva. Isten elhatározta, hogy tisztává, szentté és igazzá tesz téged; nem engedi meg, hogy egy percre is kibújj a Szent Szellem felülvizsgálata alól. Sürgetett, hogy jöjj azonnal az ítéletre, amikor Ő megítélt. De te nem tetted; így elkezdődött ellened a kikerülhetetlen per és most fogságban vagy és csak akkor szabadulsz ki, amikor kifizetted az utolsó fillért is. "Hát ez a könyörülő és szerető Isten?" - mondod. Ez a szeretet dicsőséges szolgálata - Isten oldaláról nézve. Istennek az a terve, hogy téged onnan tisztán, mocsoktalanul és szeplőtelenül hozzon ki; de azt akarja, hogy ismerd be azt a hajlamodat, ami kiderült rólad: hogy jogot formálsz magadhoz. Abban a percben, amikor kész vagy rá, hogy Isten megváltoztassa ezt a hajlamodat, az Ő teremtő ereje munkálkodni kezd. Amikor felismered Isten tervét, hogy helyes viszonyba akar állítani önmagával és embertársaiddal, abban a pillanatban az egész világmindenség végső határáig mindent igénybe vesz, hogy a helyes útra segítsen téged. Határozd el most: "Igen, Uram, meg akarom írni azt a levelet még az éjjel; ki akarok békülni azzal az emberrel most".

Jézus Krisztusnak ezek az üzenetei nem az értelemhez, hanem az akarathoz és a lelkiismerethez szólnak. Ha csak értelmeddel vitatkozol a Hegyi beszédről, eltompítod a szívedhez szóló felhívást.

"Csodálkozva kérdezem magamat, Isten útján miért nem haladok előre?" Fizeted-e adósságodat, amire Isten figyelmeztet? Tedd meg most, amit előbb-utóbb úgyis meg kell tenned. Minden erkölcsi felszólítás mögött ott van egy "kellene".

MINDIG MOST

"Intünk... hogy hiába ne vegyétek az Isten kegyelmét" (2Kor 6,1).

Az a kegyelem, amit tegnapra kaptál, nem elég a mai napra. A kegyelem Isten túláradó jósága; mindig számíthatsz arra, hogy a kegyelem itt van, és hogy meríthetsz belőle. "Sok tűrésben, nyomorúságban, szükségben, szorongattatásban" (4): azaz minden olyan helyzetben, amikor a türelmünk van próbára téve. Nem mulasztod-e el, hogy ilyenkor megragadd az Isten kegyelmét? Azt mondod: "Ó, jól van, most nincs rá szükségem." Nem arról van szó, hogy imádkozol-e, vagy Istent segítségül hívod-e, hanem arról, hogy az Ő kegyelmét elfogadod-e most! Mi az imádságot munkára való előkészítésnek tekintjük, pedig a Biblia sohasem mondja ezt. Az imádság arra való, hogy behatoljunk Isten kegyelmébe. Ne beszélj így: "Majd csak kibírom, míg félrevonulhatok imádkozni" - imádkozz most: meríts erőt a kegyelemből most, amikor szükséged van rá. Az imádság a leggyakorlatibb dolog, nem pedig a mi kegyességünk visszahatása. Végső soron az imádságból tanulunk meríteni Isten kegyelméből.

"Vereségben, tömlöcben, háborúságban, küzdésben" (4): mindebben mutasd meg, hogy ha merítesz a kegyelemből, akkor önmagad és mások előtt is csodává leszel. Vedd most a kegyelmet, ne később. Egy szó van a lelki szótárban: most. A körülmények vihetnek, ahova akarnak, meríts mindig Isten kegyelméből, bármilyen helyzetben vagy is. Isten kegyelmének egyik legerősebb bizonyítéka benned az, ha a megaláztatást el tudod viselni anélkül, hogy az Ő kegyelmén kívül valami másnak a legkisebb nyoma is lenne rajtad.

"...akiknek semmijük sincs..." (10). Sohase tarts vissza magadnak valamit. Add oda a legjobbat is, amid van és maradj mindig szegény! Nem kell ügyesen és óvatosan szorongatnod az Istentől kapott kincset. Ez a győzelmes szegénység.

A KIKERÜLHETETLEN VIZSGA

"Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek, és amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek" (Mt 7,2).

Ez a kijelentés nem valami bizonytalan feltételezés, hanem Isten örök törvénye. Amilyen ítélettel ítélsz, ugyanolyannal ítélnek meg téged. Különbség van bosszú és visszafizetés között. Jézus azt mondja, hogy az élet törvénye a visszafizetés - "amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek nektek". Ha éles ésszel kitaláltad más hibáját, emlékezz rá: éppen ezzel a mértékkel mérnek téged is. Az élet azzal a pénzzel fizet vissza, amivel te fizetsz. Ez a törvény kihat mindenre -Isten trónjától lefelé (Zsolt 18,25-26).

Róma 2. még határozottabban mutat rá erre és kimondja, hogy aki mást ítél, az ugyanabban a dologban bűnös. Isten nemcsak a tettre néz, hanem a lehetőségre is. Kezdjük ezzel, hogy mi nem hiszünk a Biblia állításaiban. Például hisszük, hogy amiben másokat megítélünk, abban mi magunk is bűnösök vagyunk? Azért látjuk meg másokban a képmutatást, csalárdságot és valótlanságot, mert mindezek a mi szívünkben is ott vannak. A szent ismertetőjele az alázatosság: "Igen, mindezek a gonoszságok, sőt még több is, mind kijött volna belőlem is, ha Isten kegyelme nem volna; ezért nincs jogom ítélni."

Jézus mondja: "Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek..." Ha ítélsz, ugyanazzal a mértékkel mérnek meg téged is, ahogy te ítélsz. Ki merne közülünk Isten elé állni ezzel: "Istenem, ítélj meg engem ugyanúgy, ahogy én megítéltem embertársamat." Mi bűnösnek ítéljük embertársainkat; ha Isten minket is így ítélne meg, mindnyájan a pokolban lennénk. De Isten minket Jézus Krisztus csodálatos engesztelő áldozata alapján ítél meg.

ELJUTOTTÁL-E MÁR A "MIUTÁN"-HOZ?

"Azután eltávolította Isten Jóbról a csapást, miután imádkozott az ő barátaiért" (Jób 42,10).

Sehol sem található az Újszövetségben panaszos, maga körül forgó, beteges imádság, amely mindenáron bizonygatni igyekszik, hogy "nekem van igazam". Maga az a tény, hogy igazolni próbálom magam Isten előtt, mutatja, hogy a váltság ellen lázadozom: "Uram, megtisztítom a szívemet, ha meghallgatsz; becsületesen élek, ha megsegítesz." Én nem tudok rendbe jönni Istennel, nem tudom az életemet tökéletessé tenni: csak akkor jöhetek rendbe Istennel, ha az Úr Jézus Krisztus váltságát ingyen ajándékként elfogadom. Elég alázatos vagyok-e, hogy elfogadjam? Le kell mondanom minden igényről, fel kell hagynom az erőlködéssel, végleg és kizárólag Isten kezére kell hagyatkoznom, csak azután kezdhetem el a közbenjáró imádság papi szolgálatát. Sok imádság abból fakad, hogy nem hisznek a váltságban. Jézus nem most kezd megmenteni minket, Ő már megmentett, elvégezte a váltságot és gyalázzuk Őt, ha kérjük, hogy váltson meg.

Ha nem kapsz százannyit Isten Igéjének megismerését illetően, akkor kezdj el a barátaidért imádkozni, lépj be a belső papi szolgálatba. "Azután eltávolította Isten Jóbról a csapást, miután imádkozott barátaiért." Megváltott lélek! A közbenjáró imádság életed legfontosabb foglalkozása. Akármilyen helyzetbe visz bele Isten; imádkozz azonnal, imádkozz azért, hogy az Ő áldozati halála mások életében is valósággá váljék éppúgy, mint a tiedben: Imádkozz barátaidért most; imádkozz azokért, akikkel most kerülsz kapcsolatba!

A feddhetetlen szív

"Bár lenne szívem tökéletes rendelkezéseid szerint, hogy ne valljak szégyent!" (Zsolt 119,80).

Ebben az ihletett imádságban biztosítékot nyerünk, hogy akik szoros közösségben élnek Isten Igéjével, nem szégyenülnek meg soha.

Ez az ima a tökéletes szívről szól. Jó egy tökéletes ima, még jobb a tökéletes ítélőképesség, de az igazságban tökéletes szív a legjobb. Szeretnünk kell az igazságot, és éreznünk, de engedelmeskednünk is kell az igazságnak, különben nem lehetünk feddhetetlenek Isten előtt. Vajon hányan feddhetetlenek -ezekben a gonosz időkben? Bárcsak a szerző és az olvasó is ilyenek lennének!

Sokan megszégyenülnek majd ama napon, amikor minden vita eldől. Akkor belátják saját elgondolásaik ostobaságát, és szégyenkeznek büszkeségük, hűtlenségük, az Úr iránti bizalmatlanságuk miatt, de akik hittek az Úr tanításának és engedelmeskedtek parancsolatainak, igazolást nyernek mindabban, amit tettek. "Akkor majd az igazak fénylenek Atyjuk országában, mint a nap" (Mt 13,43). Akiket itt e földön megszégyenítettek és rágalmaztak, azoknak szégyene dicsőségre változik ama napon.

Legyen imádságunk ez a fenti Ige, akkor biztosak lehetünk, hogy ígérete beteljesedik rajtunk. Ha az Úr tökéletessé teszi szívünket, meg is szabadít mindenkor.

NE GONDOLKOZZ TOVÁBB, INDULJ EL!

"És Péter... járt a vízen és Jézushoz ment. De látva az erős szelet, megrémült" (Mt 14,29-30).

A szél tényleg viharos volt, a hullámok valóban magasra csaptak, de Péter eleinte nem látta ezt. Nem számolt velük, egyszerűen csak megismerte az Urat és kilépve a hajóból, járt a vízen. Amint elkezdett a valóság tényeivel számolni, azonnal süllyedni kezdett. Miért ne tudta volna az Úr arra is képessé tenni, hogy járjon a víz alatt éppúgy, mint a víz színén? Sem az egyik, sem a másik nem volt lehetséges az Úr Jézus megismerése nélkül.

A nehézségeken keresztül mi is Isten felé lépkedünk talán, de azután magunkra nézünk és süllyedni kezdünk. Ha felismerted Uradat, nem a te dolgod többé, merre irányítja életed körülményeit. A dolgok valóban itt vannak, de ha rájuk nézel, azonnal legyőznek. Nem tudod felismerni Jézust és Ő megfedd: "Miért kételkedsz?" (31. v.) Hagyd a körülményeket, ahogy vannak, maradj meg Jézus megismerésében és bízd rá magad teljesen!

Ha csak egy másodpercig is meginogsz, miután Isten szólt, akkor mindennek vége. Ne mondd ezt soha: "Kétlem, hogy Ő szólt volna." Légy nyomban vakmerő, vess mindent Őreá. Nem tudhatod, mikor hangzik fel a szava, de ha az, az elképzelhető leghalkabban szól is, bátran add át magad neki. Csak az átadás által ismerheted meg Őt! Tégy kockára mindent, hogy tisztábban halljad az Ő hangját.

NEM ÍTÉLKEZŐ LELKÜLET

"Ne ítélj, hogy ne ítéltessél" (Mt 7,1).

Jézus azt mondta az ítélkezésről: ne tedd! Az átlagkeresztyén nagyon élesen ítélkező egyén. Az ember megszokta, hogy ítélkezzék, de a szellemi világban semmit nem érünk el vele. Az ítélkezésben a kritizált ember erejét és képességeit szétromboljuk. Egyedül a Szent Szellem tud a valóságnak megfelelően ítélni, csak Ő tudja sértés és sebek nélkül megmutatni, mi a rossz. Lehetetlen Istennel közösségben lenned, amikor ítélkező vagy: ez keménnyé, kegyetlenné tesz, és meghagy abban a hamis kenetteljességben, hogy felsőbbrendű lény vagy. Jézus azt mondja: mint tanítvány, műveld ki magadban azt, hogy nem ítélkezel. Ezt nem lehet egyszer s mindenkorra elérni. Őrizkedj attól, ami felsőbbrendű lénynek tüntethet fel!

Nem lehet kikerülnöd Jézus átható tekintetét. Ha meglátom a szálkát a te szemedben, ez azt jelenti, hogy az enyémben gerenda van. Isten minden rosszat belém helyez, amit meglátok benned. Valahányszor ítélkezem, magamat ítélem el (Róm 2,17-20). Hagyd abba a mások méregetését. Minden ember életében több olyan tényező van, amiről nem tudunk. Isten első dolga, hogy szellemi nagytakarítást végez bennünk; ez után már a lehetősége sem marad meg annak, hogy büszke legyen az ember. Azóta én sem találok olyan embert, aki miatt kétségbe kellene esnem, miután felismertem, hogy én mi lennék Isten kegyelme nélkül.

HOGY ÉRTED EZT?

"Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja az ő barátaiért... Titeket pedig barátaimnak mondalak" (Jn 15,13.15).

Jézus nem azt kéri tőlem, hogy meghaljak érte, hanem hogy életemet engedjem át neki. Péter azt mondja: "Az életemet adom érted" (Jn 13,37) és így is gondolta; nagyszerű érzéke volt a hősiesség iránt. Baj volna, ha képtelenek lennénk hasonló kijelentést tenni, mint Péter. Kötelességérzetünkből csak akkor válnak tettek, ha hősiesen elszánjuk rá magunkat. Kérdezte-e már valaha tőled az Úr: "Leteszed-e az életedet énértem?" Sokkal könnyebb meghalni, mint napról napra letenni az életemet magas elhivatásom tudatában. Nem a ragyogó pillanatokért születtünk, de fényükben kell járnunk hétköznapi útjainkat. Jézus életében csak egy ragyogó pillanat volt: a megdicsőülés hegyén, amikor másodszor is megüresítette önmagát a dicsőségtől és lejött a gonosz szellemektől megszállt völgybe. Jézus harminchárom éven keresztül mindig újra letette az életét azért, hogy az Atya akaratát cselekedje, és János azt mondja: "mi is kötelesek vagyunk odaadni életünket a mi testvéreinkért" (1Jn 3,16). Ez ellenkezik az ember természetével.

Ha Jézus barátja vagyok, önként és átgondoltan le kell tennem az életemet érte. Nehéz dolog ez és hála Istennek, hogy nehéz. Könnyű a váltságot elfogadni, mert az Istennek került sokba, de nehéz az életemmel bebizonyítani, hogy megváltott vagyok. Isten megment egy embert, megtölti Szent Szellemével és így szól: "Most munkáld ki, légy hű hozzám, noha a körülötted levő dolgok hűtlenségre csábítanak." "Titeket pedig barátaimnak mondalak." Légy hű barátodhoz, gondolj arra, hogy e testben élt életedben az Ő becsülete forog kockán.

Az áldott otthon áldás lesz másoknak is

"Áldjon meg téged a Sionról az Úr, hogy láthasd Jeruzsálem jólétét egész életeden át" (Zsolt 128,5).

Ez az ígéret az istenfélő embernek szól, aki buzgó igyekezettel jár a szentség útján. Az ilyen ember otthonát megáldja az Úr: felesége és gyermekei nagy boldogság forrása. A gyülekezetben is arra törekszik, hogy az Úr ügye ott is virágozzék, mert éppúgy gondja van az Úr házára, mint a magáéra. Ha az Úr építi háznépünket, illő, hogy mi is igyekezzünk az Úr házát építeni. Javaink csak akkor értékesek igazán, ha a kiválasztottak gyülekezetének építését szolgáljuk velük.

Áldás lesz életeden, ha felmégy a gyülekezetbe, a Sionra. Ott tanít, megelevenít, megvigasztal az Úr, ott száll fel az imádság és az áldás. Ott hangzik a bizonyságtétel a Nagy Áldozatról. Megáld téged az Úr a Sionról.

De ez nemcsak neked válik hasznodra; maga a gyülekezet is így virágzik. Sokasodnak a hívők, és szent munkájukat siker koronázza. Vannak olyan áldott emberek, akiknek egész élete folyamán megvalósul ez az ígéret. Sajnos, amikor meghalnak, Krisztus ügye gyakran kárt szenved. Igyekezzünk hát, hogy mi is hasznosan munkálkodjunk Isten gyülekezetében, és boldognak láthassuk Jeruzsálemet egész életünkben.

Uram, légy hozzam irgalmas, hogy ilyen áldott ember lehessek.

A LEGKÖZELEBBI LEGJOBB TENNIVALÓ

"Kérj, ha még nem kaptál! Aki kér, mind kap" (Lk 11,10).

Nincs nehezebb, mint kérni. Kívánkozunk és vágyódunk, emésztjük magunkat és szenvedünk, de csak akkor kérünk, ha a legvégsőkig jutottunk. Amit nem érzünk valóságnak, az indít minket a kérésre. Kértél-e már valaha belső szegénységed mélységéből? "Ha pedig valakinek közületek nincsen bölcsessége, kérje Istentől..." (Jak 1,5), de bizonyosodj meg arról, hogy nincs bölcsességed. A szellemi valóságba nem juthatsz fel bármikor, amikor akarsz. Ha nem vagy valódi szellemi ember, a legközelebbi legjobb tennivalód, hogy kérj Istentől Szent Szellemet Jézus Krisztus ígérete alapján (Lk 11,13). Egyedül a Szent Szellem teheti valósággá benned mindazt, amit Jézus tett érted.

"Aki kér, mind kap." Ez nem azt jelenti, hogy semmit sem kapsz, ha nem kérsz (Mt 5,45), de amíg nem jutsz el a kérésig, addig nem Istentől fogadod el. Elfogadni azt jelenti, hogy gyermeki viszonyban vagy Istennel és most már értelmesen és erkölcsi felelősséggel méltányolod, hogy ezeket a dolgokat Istentől kaptad.

"Ha pedig valakinek közületek nincsen bölcsessége..." Ha rájössz, hogy nincs, azért jössz rá, mert már kapcsolatba jutottál a szellemi valósággal; ne tedd fel újra a szemellenzőt: az ésszerűséget. Az emberek azt mondják: hirdesd nekünk az egyszerű evangéliumot, azaz ne szólj arról, hogy szentté kell lennünk, mert nyomorult koldusoknak érezzük magunkat és ez nem kellemes. Ez, hogy "kérj", azt jelenti: koldulj! Vannak, akik elég szegények ahhoz, hogy szegénységükből hasznot húzzanak. Szellemi értelemben is így van ez. Sohasem kapunk, ha nem szegénységünkből kérünk, hanem bírvágyból. Egy szegény sem kérne, ha nem hajtaná szegénységének kínzó állapota a kérésre, ezért nem szégyell koldulni. - Boldogok a szellemben koldusok.

Van különbség

"De Izráel fiaira a kutya se ölti ki a nyelvét, sem emberre, sem állatra. Ebből tudjátok meg, hogy különbséget tesz az Úr Egyiptom és Izráel között" (2Móz 11,7).

Hát Isten még a kutyák nyelvén is uralkodik? Vissza tudja tartani az ebet az ugatástól? Igen, így van. Meg tudja akadályozni, hogy az egyiptomi kutya Izráel nyájának egyetlen bárányát is zavarja. Ha pedig Isten elhallgattatja a kutyákat, a kutyatermészetű embereket és a pokol kapujának nagy kutyáját, akkor járjuk félelem nélkül utunkat.

Még ha engedi is, hogy a kutya a nyelvét nyújtsa ránk, azt megakadályozza, hogy megharapjon. Csaphatnak félelmes lármát, de nem árthatnak nekünk. Míg azok ugatnak, mi magasztaljuk Isten hatalmát és jóságát. Milyen édes ez a belső csend! Milyen jó dolog ellenségek között járni, ha Isten parancsolta nekik, hogy velünk békességben legyenek. Ahogy Dániel is sértetlenül volt a barlangban a fenevadak között.

Bárcsak igaz lenne ma rám nézve is Istennek ez az Izráelhez szóló szava. Zavarnak az "ebek"? Elmondom az Úrnak:

Uram, ezek nem hallgatnak csendesítő szavamra. Szólj rájuk hatalmaddal, és akkor meghunyászkodnak. Adj nekem békét, Uram, és mutasd meg világosan karod erejét, hogy lássam a különbséget, amelyet köztem és a hitetlenek közt teszel.

Rendkívül értékes vagy neki

"Az én tulajdonommá lesznek - mondja a Seregek Ura - azon a napon" (Mal 3,17).

Eljön a nap, amelyen nagy Királyunk számba veszi koronagyémántjait, hogy lássa, megvannak-e mindazok, akiket az Atya neki adott. Én lelkem, vajon te is ott leszel Jézus Krisztus drága kincsei közt? Ha Ő drága neked, te is drága vagy neki, és biztosan az Övé leszel "azon a napon", ha Ő a tiéd már ma is.

Malakiás idejében az Úr választottai úgy beszélgettek egymással, hogy tudták: Istenük hallgatja őket. Annyira kedvelte Isten beszédüket, hogy feljegyezte, sőt könyvet készített belőle és megőrizte. Mivel elégedett volt beszédükkel, őket is kedvelte. Én lelkem, kérdezd meg magadat: ha Jézus Krisztus figyelne beszédedre, örömét lelné-e benne? Az Ő dicsőségére és felebarátaid épülésére szolgál-e az? Felelj én lelkem, és az igazat mondd!

Milyen nagy tisztesség lesz nekünk, szegény teremtményeknek, ha az Úr majd koronagyémántjai közé számít! Ez a tisztesség minden hívőt megillet. Jézus Krisztus nemcsak azt mondja, hogy "enyémek", hanem hogy "az én tulajdonommá lesznek". Ő megváltott, megkeresett, öszegyűjtött és annyira a maga képére alakított minket, hogy most már minden erejével harcol is értünk.

Biztos léptekkel

"Az Úr, az én Uram ad nekem erőt, olyanná teszi lábamat, mint a szarvasokét, és magaslatokon enged járni engem" (Hah 3,19).

Ez Isten emberének a bizakodása, amely szintén egy ígéret, mert amiről ő hittel meg van győződve, az egyezik Isten akaratával is. A prófétának le kellett mennie a szegénység és az éhség mélységeibe, de úgy léphetett lefelé, hogy a lába nem csúszott meg, mert az Úr erőt adott lépteinek. Máskor a küzdelem hegyeinek csúcsára kellett felkapaszkodnia; de fölmentében éppúgy nem félt, mint amikor útja lefelé vezetett, mert az Úr erőt adott neki. Isten volt az ereje. Gondolj erre: maga a Mindenható Isten a mi erőnk.

De figyeljük meg, hogy az Úr biztos lépteket is adott neki. A szarvas szikláról sziklára szökell, de soha nem téveszti el a lépést. Az Úr kegyelmét kínálja, hogy a kötelesség legnehezebb ösvényein is megcsúszás nélkül járhassunk. Lábunkat alkalmassá teszi a sziklás úton való járáshoz, úgyhogy otthonosan mozgunk ott is, ahol Isten nélkül elvesznénk.

Rövidesen talán még magasabb helyekre szólít minket। Fel kell kapaszkodnunk, egészen a Sion (az Isten) hegyére, ahol a megdicsőültek gyülekeznek. Ó, milyenek is a hit lábai, hogy felhághatunk velük az Úr hegyére! :)

Azonnali szabadulás

"Most összetöröm a rád nehezedő igát, és köteleidet leszaggatom" (Náh 1,13).

Az asszíroknak megengedte Isten, hogy egy időre elnyomják népét, de eljött az idő, amikor megtörte hatalmukat. Ugyanígy tart egyeseket közülünk is elnyomva a Sátán, és szenvednek igája alatt. Bárcsak elérkezne most hozzájuk az Úr ígérete: "Összetöröm a rád nehezedő igát, és köteleidet leszaggatom".

Az Úr azonnali szabadulást ígér: "Most töröm össze..." Higgyél az azonnali szabadulásban, és megkapod azt hited szerint még ebben az órában. Ha Isten így szól: "most", az ember ne mondja rá azt, hogy "inkább holnap".

Nézd, milyen tökéletes a szabadítása: az igát nemcsak leveszi, hanem össze is töri; a bilincseket nemcsak felnyitja, hanem le is szaggatja. Íme, Isten hatalma biztosít róla, hogy az elnyomó nem tér többé vissza. Igája összetörött, nem hajthatja még egyszer alá a fejünket. A bilincsek szétszakadtak, nem kötözhetnek meg újra. Higgy hát az Úr Jézus teljes és végleges szabadításában! "Ha a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek" (Jn 8,36).

Jöjj Uram, és szabadítsd meg a foglyokat ígéreted szerint!

Isten sarjasztja a vetést

"Vesd a te kenyeredet a víz színére, mert sok nap múlva visszanyered azt!" (Préri 11,1). 

Nem szabad elvárnunk, hogy azonnal jutalmat kapunk minden jóért, amit tettünk. Még kevésbé szabad csak ott és olyanokért fáradoznunk, akiknél biztosak lehetünk fáradozásunk jutalmában. Az egyiptomiak a Nílus vizébe vetnek, ami tiszta vetőmagtékozlásnak látszik. Egy idő után azonban leapad a víz, a rizs vagy más vetőmag a termékeny iszapba süllyed, és hamarosan kihajt a vetés. Tegyünk ma jót a hálátlanokkal és a gonoszokkal! Tanítsuk a felületeseket és a csökönyöseket! Az állhatatlan külső mögött termékeny lehet a talaj. Soha nem hiábavaló a munkánk, ha az Úrban végezzük. 

A mi dolgunk csak az, hogy "kenyerünket a vízre vessük", az ígéret beteljesítését bízzuk Istenre: "megtalálod azt". Ő nem engedi, hogy ígéretében csalódjunk. Az evangélium, amelyet hirdettünk, él, és egyszer majd meghozza termését. Talán nem hamarosan, de meglesz az aratása annak, amit elvetettünk. Türelemmel kell lennünk, hiszen az Úr is türelmes. "Sok nap múlva", mondja az Írás, de ha számos esetben hónapok és évek lesznek a napokból, az ígéret akkor is áll. Ez az Ige tehát parancs, amelyhez ígéret is fűződik: engedelmeskedjünk a parancsnak, és kapaszkodjunk hittel az ígéretbe.

Emlékeztesd Istent ígéreteire!

"Hiszen Te mondtad: Sok jót teszek veled" (1Móz 32,13).

Ez a legbiztosabb módja, hogy imánk hathatós legyen az Úrnál. Alázatosan emlékeztetjük Őt ígéretére. Hűséges Istenünk soha nem vonja vissza szavát, és nem hagyja beteljesületlenül. Mégis szereti, ha népe emlékezetében tartja ígéreteit, és kéri Őt azok beteljesítésére. Az ilyen ima megeleveníti emlékezetünket, megújítja hitünket és megerősít a reménységben. Isten nem Önmagáért, hanem értünk adta Igéjét. Az Ő szándékai határozottak, és nincs szüksége semmire ahhoz, hogy tervét, népe megmentését, végrehajtsa. Ígéreteit nekünk adja, hogy azokkal minket erősítsen és vigasztaljon. Ezért kívánja, hogy könyörgésünkben hivatkozzunk ígéreteire, így: "Hiszen Te mondtad..."

"Sok jót teszek veled" - ebben az ígéretben megtaláljuk az Úr valamennyi kegyelmes ígéretének összefoglalását. Annyit jelent: "biztosan" jót teszek veled. Jót, igazán jót, maradandó jót, mindent, ami jó. Sőt. Megcselekszi, hogy mi magunk is jók leszünk, ami még jobb. Úgy bánik velünk itt a földön, mint szentjeivel, és ez jó. De nemsokára felvesz bennünket, hogy az Úr Jézussal legyünk, és az Ő választottaival együtt lehessünk, és ez lesz a legfőbb jó. Ennek az ígéretnek a birtokában nem kell félnünk sem Ézsau haragjától, sem semmi mástól. Ha az Úr jót tesz velünk, ki árthatna nekünk?

Isten tárháza

"Megnyitja az Úr gazdag kincsesházát" (5Móz 28,12).

Ez az ígéret az esőre vonatkozott, amelyet megad az Úr a maga idejében. De az eső csak jelképezi mindazt a mennyei felüdülést, amelyet az Úr készségesen megad népének. Milyen drága az az eső, amely az Úr népét üdíti fel!

Mi úgy gondoljuk, hogy Isten kincsesházát csak nagy próféták tudják felnyitni, mint Illés, pedig nem így van. Ez az ígéret mindazoknak szólt, akik hűségesek voltak Izráelben, és neked is, hívő testvérem. "Megnyitja az Úr gazdag kincsesházát". Te is megláthatod a megnyílt eget, kinyújthatod kezed és elveheted a magad részét, sőt mindazt, amivel a körülötted élőknek szolgálhatsz. Kérj, amit csak akarsz, Isten nem tagad meg tőled semmit, ha Krisztusban maradsz, és az Ő beszédei benned maradnak.

Még nem ismerjük az Úr valamennyi kincsét, de Ő kitárja kincsesházát előttünk, és mindjobban megérteti velünk, milyen nagy gazdagságot jelent szövetsége és szeretete: egyáltalában az, hogy kijelenti magát bennünk. Ezt csakis az Úr tudja megtenni velünk, és itt most ígéri is, hogy megteszi. Ha szorgalmasan figyelsz szavára és engedelmeskedsz akaratának, tiéd lesz minden gazdagsága.

Eső, felhő nélkül?

"Ha megtelnek a fellegek, esőt hullatnak a földre" (Préd 11,3).

Akkor hát miért félünk a felhőktől, amelyek most elhomályosítják egünket? Igaz, egy időre eltakarják a napot, de nem oltják ki. Kisüt az nemsokára. Ugyanakkor ezek a sötét felhők telve vannak éltető esővel. Minél feketébbek, annál bőségesebben árad majd belőlük az eső. Hogyan várnánk esőt felleg nélkül?

Szenvedéseink eddig még mindig áldást hoztak, és ez ezután is így lesz. Olyanok, mint a tündöklő kegyelem fekete szekerei. A felhők nemsokára kiürítik tartalmukat, és a zsenge palánták örvendeznek majd a jó esőnek. Urunk megszomoríthat bennünket, de nem öl meg haragjában, hanem felüdít irgalmával. Urunk "szerelmes levelei" gyakran fekete keretes borítékban érkeznek. Szekerei dübörögnek, de jótéteményekkel vannak megrakva. Vesszője szép virágokkal és tápláló gyümölcsökkel teljes. Ezért ne szomorkodjunk, ha jönnek a fellegek, hanem énekeljünk, mert az áprilisi zápor hozza számunkra a május virágait.

Ó Uram, a felhők a te lábad pora. Milyen közel vagy, mikor felhős, sötét a napunk! Szeretetünk megragad téged, és boldogok vagyunk. Hittel meglátjuk, hogy a felhőkből mindent megelevenítő zápor lesz.

Ne merjünk kételkedni!

"Én megyek előtted, a rögös utat elegyengetem, az ércajtókat betöröm, és a vaszárakat leverem" (Ézs 45,2).

Ez Círusnak szólt; de mindörökké szól az Úr minden szellemi szolgájának. Csak menjünk előre hittel, és az Úr megtisztítja előttünk az utat. Az emberi és a sátáni csalárdság tekervényei kiegyenesednek előttünk: nem kell követnünk cseles kanyarulataikat. Az érckapuk áttörnek, vaszáraik lehullanak. Nem lesz szükségünk sem faltörő kosra, sem feszítővasra. Az Úr maga cselekszi meg értünk a lehetetlent, és ténnyé teszi azt, amit nem is vártunk.

Ezért ne üldögéljünk gyáván és remegve! Menjünk előre kötelességünk útján, hiszen az Úr megígérte: "Én megyek előtted". Ne kérdezzük, miért, a mi feladatunk az előretörés. Az Úr ügyéről van szó, és Ő alkalmassá tesz majd bennünket a szolgálatra: minden akadály elhárul. Hát nem megmondta: az ércajtókat betöröm"? Ugyan, mi állhatna útjába és mi gátolhatná akarata végrehajtásában? Isten szolgáinak kimeríthetetlen erőforrásuk van. A hit előtt szabad az út, akármilyen emberi erő torlaszolja is el azt. Ha az Úr azt mondja: "betöröm..." "leverem...", akkor ne kételkedjünk ígéretében!

Szólhatunk Isten nevében

"Erre így szólt az Úr: Ha megtérsz, megengedem, hogy újból szolgálatomba állj. Ha értékes dolgokat beszélsz értéktelenek helyett, akkor szószólóm lehetsz" (Jer 15,19).

Szegény Jeremiás! De miért lenne szegény? A síró próféta Isten kiválasztott és igen nagyrabecsült szolgája volt. Az emberek gyűlölték, mert az igazságot szólta. A neki olyan édes Igét keserűnek találták hallgatói, Ura előtt Jeremiás mégis kedves volt. Isten megparancsolta neki, hogy maradjon meg a hűségben, akkor Ő mindvégig szólni fog rajta keresztül. Bátran, és az igazat kellett szólnia az emberekhez, Isten rostáján kellett megrostálnia azokat, akik magukat hívőknek nevezték, mert csak akkor lehetett Jeremiásé ez az ígéret: "szószólóm lehetsz".

Milyen nagy tisztesség! Nem kellene-e minden igehirdetőnek, sőt minden hívőnek erre törekednie? Ha Isten szól rajtunk keresztül - mekkora csoda ez! Úgy a biztos, tiszta igazságot szóljuk majd, éspedig erővel! Akkor szavunk nem tér vissza üresen, hanem áldás lesz azoknak, akik befogadják, akik pedig elutasítják, azoknak veszedelem. Sokan nyernek majd táplálékot ajkunkról. Felkeltjük az alvót és életre támasztjuk a holtat.

Kedves olvasóm, imádkozz te is azért, hogy Istennek minden szolgája ilyen legyen!

Isten kipótolja a veszteséget

"Kárpótollak azokért az évekért, amelyekben pusztított a sáska" (Jóel 2,25).

Igen, kárpótlást kapunk az eltékozolt, nyomorúságos évekért. Isten olyan bőségesen kiárasztja ránk kegyelmét, hogy hátralévő éveinkben még annyit dolgozhatunk érte, hogy az kárpótol bennünket a megtérésünk előtti évekért, amelyeket alázatos bűnbánattal elsiratunk.

A visszaesés, világiasság, langymelegség sáskáit most már rettenetes csapásnak tekintjük. Bárcsak soha többé ne közelítenének hozzánk! Minthogy az irgalmas Úr elvette rólunk őket, telve vagyunk buzgalommal, hogy neki szolgáljunk. Áldott legyen az Ő neve, aki olyan bőven adta kegyelmét szellemünkbe, hogy a korábbi "sáskaette" korszak nyomai is eltűntek. Gazdag kegyelme által múltbeli keserves tapasztalatainkat most már arra használhatjuk fel, hogy másokat inteni és óvni tudjunk. Egyre inkább gyökeret ver bennünk az alázat, a gyermeki bizalom és a bűnbánó szellem, mert él bennünk korábbi csődjeink emléke. Ha így egyre buzgóbbak, éberebbek és szelídebbek leszünk, korábbi veszteségeink tulajdonképpen nyereségünkre szolgálnak. Az eltékozolt éveket a szeretet csodája által pótolhatjuk. Túlságosan szépnek látszik mindez? Higgyünk benne, éljünk érte, és akkor megtapasztaljuk. Péter is sokkal buzgóbb és hasznosabb lett, miután felismert gyöngesége megtörte elbizakodottságát.

Urunk, erre segíts bennünket kegyelmeddel!

Úgy kapunk, ahogy adunk

"Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek" (Mt 5,7).

Nem helyes, ha bocsánatot nyer, aki maga nem bocsát meg, sem az, ha megelégítik a szükségét annak, aki nem segít a szegénynek. Isten tulajdon mértékünkkel mér meg bennünket, és akik kemény urak és kegyetlen hitelezők voltak, megtapasztalják majd, hogy az Úr is keményen bánik velük. "Az ítélet irgalmatlan ahhoz, aki nem cselekedett irgalmasságot" (Jak 2,13).

Próbáljunk a mai napon megbocsátani. Próbáljunk másokat hordozni és elviselni. Legyünk szelídek, jóságosak és gyöngédek. Ne ítéljük meg túl szigorúan az emberek viselkedését, ne alkudozzunk rámenősen, ne menjünk bele semmiségek miatt cívódásokba, és ne osztogassuk szűkmarkúan az elismerésünket. Bizonyára szeretnénk áldottak lenni és irgalmat nyerni: legyünk hát irgalmasok, hogy irgalmasságot nyerjünk. Teljesítsük ennek a boldogmondásnak a feltételét, hogy az ránk is érvényes lehessen. Hát nem kellemes kötelesség kedvesnek lenni? Nem sokkal jobb, mint összeférhetetlennek és haragosnak mutatkozni? Hiszen a kedvesség önmagában is áldott! Hát még milyen gazdag jutalom az érte járó irgalom! Csak a végtelen kegyelem tud ilyen ígéretet tenni: mi csupán filléres irgalmakat gyakorolunk embertársainkkal szemben, az Úr viszont minden adósságunkat elengedi!

Isten magas helyei

"Oltalmazom, mert ismeri nevemet" (Zsolt 91,14).

Nekem mondja ezt az Úr? Ha ismerem az Ő nevét, akkor igen. Áldott legyen az Úr, hogy nem vagyok idegen a számára. Próbára tettem, megismertem Őt, és ezért bízom benne. Tudom, hogy az Ő neve bűnt gyűlölő Isten, mert Szent Szelleme ereje által megtanultam, hogy soha nem tűri el a gonoszt. De úgy is ismerem Őt, mint Krisztusban bűneimet megbocsátó Istent, mert vérével eltörölte minden vétkemet. Az Ő neve hűség, és én ezt tudom, mert soha nem hagyott el, még akkor sem, amikor a bajok megsokasodtak körülöttem.

Ez az ismeret kegyelmi ajándék, amelynek elnyerése szükséges ahhoz, hogy egy másik kegyelmi ajándékot is megkapjunk, a felmagasztalás ajándékát. Ez a kegyelmet tetéző új kegyelem. Figyeljük meg, milyen veszélyessé válhat helyzetünk, hogyha magasra kapaszkodunk, ha viszont az Úr helyez magasra minket, biztonságban lehetünk. Felemelhet bennünket azzal, hogy igen hasznossá tesz, nagy tapasztalatot ad, sikert a szolgálatban, vezető tisztet a munkában, vagy atyaságot a kicsinyek között. De felmagasztalhat másképp is: adhat szoros testvéri közösséget, tiszta látást, szent diadalt és az örök dicsőség boldog megsejtését. Ha Isten magasztal fel bennünket, a Sátán sem tud letaszítani. Bárcsak egész nap így történnék ez velünk!

Gyógyítás sebészi beavatkozással

"Jöjjetek, térjünk meg az Úrhoz, mert Ő megsebez, de meg is gyógyít, megver, de be is kötöz bennünket" (Hós 6,1).

Az Úr megsebez, mielőtt meggyógyít. Szíve őszinte szeretetéből teszi ezt, biztos gyógyító kézzel. Megver, mielőtt bekötözne, mert csak így tud teljes munkát végezni benned. A törvény az evangélium előtt jár, a szükség a beteljesülés előtt. Próbál a Szent Szellem meggyőző és megtörő ereje? Próbál, kedves olvasóm? Vagy éppen újra a félelem szolgaságába kerültél? Mindez csak előkészület arra, hogy közeledhessen hozzád a gyógyító, bekötöző evangélium, és teljesen rendbe hozzon.

Ne ess kétségbe, hanem közeledj az Úrhoz felszakadt sebeddel, fájdalmaiddal. Egyedül Ő tud meggyógyítani, és Ő örül, ha megteheti ezt. Urunk tiszte a megtört szívűek bekötözése, és Ő valóban ért ehhez. Ne tétovázz, hanem térj vissza haladéktalanul az Úrhoz, aki mellől eltévelyedtél! Mutasd meg neki tátongó sebeidet, és kérd, hogy vegyen kezelésbe és vigye véghez benned is a munkáját! Melyik sebész metszi fel betege testét, és azután hagyja elvérezni? Vagy talán azt gondolod, az Úr lerontja régi házadat, és nem fog számodra egy jobbat építeni? Vajon növelte-e az Úr valaha is fölöslegesen egy szegény gyötrődő lélek kínjait? Ilyet Ő nem tesz soha!

SZOKD MEG, HOGY JÓ LELKIISMERETED LEGYEN

"Botránkozás nélkül való lelkiismeretem legyen Isten és emberek előtt mindenkor" (Csel 24,16).

Isten az Ő parancsait Fiának bennünk lévő életéhez intézi. Ebből következik, hogy nehezek az Ő parancsai annak az emberi természetnek, amelyben az Ő Fia kiábrázolódott. Amint azonban engedelmeskedünk, csodálatosan könnyűvé válnak.

A lelkiismeret az a képesség bennem, amely összekapcsol a legmagasabbal, amit ismerek és megmondja: mit kíván tőlem ez a legmagasabb. A lelkiismeret a lélek szeme, amely vagy Isten felé, vagy a legmagasabbnak tartott felé kutat, ezért más-más emberben másképp nyilvánul meg. Ha megszoktam, hogy mindennel mindig Isten elé állok, akkor lelkiismeretem Isten tökéletes törvényét tárja elém és megmutatja, mit tegyek. Csak az a kérdés, akarok-e engedelmeskedni. Igyekeznem kell lelkiismeretemet olyan érzékenyen tartani, hogy botránkozás nélkül éljek. Olyan tökéletes egyetértésben kellene élnem Isten Fiával, hogy gondolkozásom szelleme minden helyzetben megújuljon és azonnal "megvizsgáljam, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata" (Róm 12,2).

Isten mindig nevel minket a legapróbb részletekig. Olyan éles-e már a hallásom, hogy meghallom a Szellem leghalkabb suttogását is és tudom, mit kell tennem? "Meg ne szomorítsátok Istennek Szent Szellemét" (Ef 4,30). Nem mennydörgő hanggal közeledik, az Ő hangja olyan halk, hogy könnyen semmibe vehetjük. Egyetlen dolog tartja meg lelkiismeretünket érzékenynek iránta: ha megszokjuk, hogy állandóan nyitva legyünk Isten előtt. Ha vita támad, hagyd abba! Ha ezt mondod: "Miért ne tenném meg?" - már rossz vágányra kerültél. Amikor a lelkiismeret megszólal, nem lehet tovább vitatkoznunk. Saját vesztedre engeded meg, hogy valami elhomályosítsa az Istennel való közösségedet. Ejtsd el, bármi legyen is az, és ügyelj arra, hogy belső látásod mindig tiszta maradjon!

SZOKD MEG, HOGY NE LEGYENEK SZOKÁSAID

"Mert ha ezek megvannak és gyarapodnak bennetek, nem tesznek titeket hivalkodókká, sem gyümölcstelenekké" (2Pt 1,8).

Amikor valamilyen magatartást alakítunk ki magunkban, annak tudatában vagyunk. Van idő, amikor tudatában vagyunk, hogy kezdünk erényesek, türelmesek, istenesek lenni, pedig ez még csak egy lépés, és ha ennél megállunk, szellemileg önteltté, kevéllyé válunk. Az a helyes, ha szokásaink eltűnnek az Úrnak bennünk való életében, míg minden szokásunkat annyira begyakoroltuk, hogy azok már egyáltalán nem tudatosak. Szellemi életünk azért alakul át folyton önelemzéssé, mert még vannak olyan tulajdonságok, amelyeket nem "ragasztottunk" (1,5) a többihez. Végül is az Úrhoz való viszonyunknak egészen egyszerűvé kell válnia. Lehet, hogy isteneddé válnak kicsi keresztyén szokásaid, pl. hogy bizonyos időben imádkozol vagy a Bibliát olvasod. Figyeld meg: mennyei Atyád hogy felforgatja ezeket az időpontokat, ha elkezded szokásodat imádni ahelyett, akire vonatkozik. "Nem tehetem most ezt, éppen imádkozom; ezt az órát Istennel töltöm el." Nem, te ezt a szokásoddal töltöd el! Valami hiányzik belőled, ismerd fel ezt a hibádat. Ha megtaláltad a hiányzó tulajdonságot, "ragaszd hozzá" a többihez és megfelelő alkalommal gyakorold magad benne.

Ha szeretetben vagy, nincsenek többé látható szokásaid, eljutottál odáig, ahol eltűnt a szokás és már öntudatlanul teszed a gyakorlati dolgokat. Ha tudatosan vagy szent, akkor bizonyos dolgokról azt képzeled, hogy nem teheted meg. Vannak bizonyos kapcsolataid, amelyekben távolról sem vagy egyszerű; azaz valamit még hozzá kell "ragasztanod". Egyedül Jézus Krisztus élete természetfeletti élet és Ő Istennel mindig kapcsolatban állt. Neked hol nincs kapcsolatod Istennel? Engedd, hogy Ő belenyúljon abba a bizonyos dologba, addig, amíg megragadod Őt és életed a gyermek egyszerű életévé válik.

Várd meg a végét!

„Gádot martalócok marják, de ő a sarkukba mar'" (1Móz 49,19).

Olykor mi is hasonlítunk Gád törzséhez. Túl sok ellenség támad ránk, csapatostul jönnek ellenünk. Sőt pillanatnyilag le is győzhetnek, és ujjonghatnak időleges sikerük felett. Ez csak azt bizonyítja, hogy családi örökségünk első fele igazán a miénk, mert Krisztus népének is vannak ellenségei, mint Gádnak, akik rátámadnak és legyőzik.

Győzelmük fájdalmas a számunkra, és kétségbe is esnénk, ha nem hinnénk az atyai áldás második felében: „de ő a sarkukba mar". „Ha a vége jó, minden jó" - mondja a közmondás, és igazat mond. A háborút nem az első sikerek vagy vereségek döntik el, hanem az, hogy mi történik a végén. Az Úr „a végén" győzelemre juttatja a hitet és az igazságot, és - amint Bunyan János mondja - ez végleges és örök győzelmet jelent, hiszen utána már nem lesz változás.

Addig pedig állhatatosan cselekedjük a jót, és nyugodt bizalommal forduljunk vezérünk, Krisztus felé. Urunk megtanít annak a művészetére, hogyan lehetünk kemények, mint a kovakő, hogy a munkában, vagy a szenvedésben kitarthassunk, míg elmondhatjuk: „elvégeztetett". Halleluja, győztünk! Hiszünk az ígéretnek: „de ő a sarkukba mar!"

Ne tűrj meg semmi gonoszt magadban!

„Semmi se tapadjon kezedhez abból, ami kiirtandó, hogy így elforduljon rólad az Úr izzó haragja, és irgalmazzon neked, és irgalmában megszaporítson, ahogyan azt esküvel ígérte atyáidnak" (5Móz 13,18).

Mikor Izráel meghódítja a bálványimádók városait, el kell pusztítania mindazt, amit a bálványimádás megfertőzött, tehát tűzre való. Ugyanígy kell elbánnia a keresztyén embernek is mindenfajta bűnnel. Egyetlenegyet sem hagyhatunk meg magunknak. Késhegyig menő harcot kell folytatnunk a test cselekedetei ellen, akármilyen vagy akármekkora is az, akár testi, akár lelki, akár szellemi legyen is az. Nem azért, mert ezzel nyerhetünk kegyelmet, hanem azért, mert ez már Isten kegyelmének a gyümölcse, amelyet mindenképpen meg kell teremnünk.

Amikor Isten segít nekünk abban, hogy bűneinknek ne irgalmazzunk, nagy irgalmat gyakorol irántunk. Ha harag és bűnbánat tölt el bennünket bűneink miatt, akkor Isten többé nem haragszik ránk. Ha megfeszített erővel harcolunk természeti emberünk ellen, az Úr megsokasítja rajtunk áldását. A Krisztus Jézusban való békességhez, növekedéshez, biztonsághoz és örömhöz vezető utat találjuk meg, ha eszerint élünk: „Semmi se tapadjon kezedhez abból, ami kiirtandó". - Uram, a te véred tisztítson meg engem ezen a mai napon!

Akik elszántan küzdenek természeti emberük ellen, és megmaradnak az Úr szeretetében, azoknak élete kivirágzik, és örömük egyre növekszik az Úrban.

Gyógyulj meg irigységedből!

„Ne irigyelje szíved a vétkeseket, inkább az Urat féld mindennap, mert van még jövendő, és reménységed nem semmisül meg" (Péld 23,17-18).

Mikor látjuk a gonoszok boldogulását, hajlamosak vagyunk arra, hogy irigykedjünk. Mikor halljuk vidám lármájukat, miközben mi szomorkodunk, már-már azt gondoljuk, hogy ők választották a jobbik részt. Nos: ez ostoba és bűnös gondolat. Ha jobban ismernénk őket, és főleg ha arra gondolnánk, milyen végre jutnak majd, inkább szánakoznánk rajtuk.

Az irigység gyógyszere az, ha szüntelenül Isten jelenlétének tudatában élünk, Őt imádjuk és vele vagyunk egész napon át, akármilyen hosszúnak tűnik is a napunk. Az igazi hit magasabb szintre emeli az ember lelkét, ahol tisztábban lát és kívánságai is magasabb rendűek lesznek. Minél több a mennyei elem az életünkben, annál kevesebb földi vágyunk lesz. Isten félelme megszüntet bennünk minden irigykedést.

Halálos csapást az mér az irigységre, ha nyugodtan végiggondoljuk a jövőt. Az istentelenek gazdagsága és dicsősége hiú díszlet csupán. A pompás látszat csak rövid ideig csillog, aztán mindörökre eltűnik. Mit ér majd a bűnösnek minden gazdagsága, amikor az ítélet elé kell állnia? A hívőt azonban béke és üdvösség várja, és örömétől senki sem foszthatja majd meg. Hagyd el azért az irigységet, és telj be édes megelégedettséggel!

Miért maradnál fogoly?

"Akkor jóra fordítja sorsodat Istened, az Úr" (5Móz 30,3).

Isten népe fogságra adhatja önmagát a bűn által. A keserű gyökérnek igen keserves gyümölcse ez. Micsoda szomorú fogság az, amikor Isten gyermeke eladja magát a bűnnek: megkötözi a Sátán, megfosztja szabadságától, imája erejétől és az Úrban való örömétől. Vigyázzunk, hogy ne kerüljünk ilyen fogságba.

Ha azonban mégis így jártunk, akkor viszont ne essünk semmi esetre sem kétségbe. Nem maradhatunk örökké ebben a szolgaságban! Az Úr Jézus túl drága árat fizetett szabadulásunkért, semhogy az ellenség kezében hagyhatna minket. Ez a szabadulás útja: „Ha megtérsz az Úrhoz, a te Istenedhez". Ahol először szabadulást találtunk, ott újra megtaláljuk azt. Ha Krisztus keresztjének lábánál bűneinket megvalljuk, bocsánatot és szabadulást nyerünk. Szeretné az Úr továbbá, ha mindenben engedelmeskednénk, amit parancsol nekünk. Ha teljes szívünkből ezt tesszük, akkor hamarosan vége lesz a fogságnak.

Gyakran elmúlik szellemi fásultságunk és lelkünk szomorúsága, mihelyt elhagyjuk bálványainkat, és engedelmesen hódolunk az élő Isten előtt. Nem kell mindvégig fogságban maradnunk! Visszatérhetünk Sion polgárai közé, mégpedig azonnal.

Urunk, szabadíts meg fogságunkból!

Győzelem a kudarcok közt

„Ne örülj bajomnak, ellenségem, mert ha elesem is, fölkelek, ha sötétségben lakom is, az Úr az én világosságom" (Mik 7,8).

Az elnyomott, legyőzött ember érzéseit fejezi ki ez az Ige. Ellenségünk egy időre kiolthatja világosságunkat, de az Úrban akkor is biztos reménységünk van. Ha Benne bízunk és megmaradunk az egyenes úton, rövidesen vége lesz a levertség és sötétség korszakának. Az ellenség támadása nem tart sokáig. Az Úr csakhamar jajgatásra változtatja kárörömét, a mi sóhajtozásunkat pedig örvendező énekké.

Ha a lelkek nagy ellensége egy időre mégis fölénk kerekedne, ahogyan már diadalmaskodott nálunk különbeken is, bátorodjék fel a szívünk, mert nemsokára eljön számunkra is a győzelem. Fel fogunk kelni elestünkből, mert olyan Istenünk van, aki nem esett el soha, és Ő emel fel minket. Nem maradunk a sötétben, noha most az vesz körül bennünket, hiszen Urunk a világosság forrása, és csakhamar örvendező, fényes napot virraszt ránk. Ne essünk kétségbe, még csak ne is kételkedjünk! Egyet fordul a kerék, és aki a legmélyebben volt, az a tetőn lesz. Jaj azoknak, akik most nevetnek, mert gyászolnak és sírnak majd, amikor az örök megvetés éri majd őket mostani dicsekvésükért De áldottak, akik itt szomorkodnak és sírnak, mert nekik viszont isteni vigasztalásban lesz részük.

Figyelj a jelre!

„Majd ha lépések neszét hallod a szederfák teteje felől, akkor törj rájuk, mert akkor előtted megy az Úr, hogy megverje a filiszteusok táborát" (2Sám 5,24).

Mikor az Úr megindul és nekünk is jelt ad az indulásra, meg kell mozdulnunk. Az Isten Szelleme fúj, ahova akar, és mi halljuk a hangját. Ilyenkor legyünk nagyon éberek. Meg kell ragadnunk a rendkívüli alkalmat, és a lehető legtöbbet kell tennünk általa. A mi dolgunk, hogy szüntelen küzdjünk a filiszteusokkal, de mikor maga az Úr megy előttünk, akkor kiváltképpen erőteljesen kell küzdenünk.

A szél megmozgatta a fák tetejét, és ez volt a jel Dávid meg harcosai számára a támadáshoz, és amint megindultak, maga az Úr verte meg a filiszteusokat. Bárcsak adna az Úr a mai napon jelet a számunkra, hogy mikor beszéljünk Őróla sok ismerősünkkel! Legyünk éberek, hogy megragadhassuk a kedvező alkalmat. Ki tudja, hátha éppen ez a nap jelenti új ébredés kezdetét. Éberen figyeljük, hogy meghalljuk a szél zúgását, és jeladás esetén legyünk készen az azonnali indulásra. Az ígéret: „előtted megy az Úr" - legyen elegendő ahhoz, hogy felbátorodjunk. Ha az Úr megy előttünk, nem maradhatunk veszteg.

A TŰRÉS SZENVEDÉLYE

"Ha késik is, bízzál benne" (Hab 2,3).

A tűrés nem közönyösség. A tűrés erős sziklához hasonlítható, amely minden viharral szembenéz. A tűrés forrása az, ha látjuk Istent, mert ez belsőleg megvilágosít. Mózes nem azért tartott ki, mert helyes fogalmai voltak a jogról és a kötelességteljesítésről, hanem mert látta Istent. "Erős szívű volt, mintha látta volna a láthatatlant" (Zsid 11,27). Aki látja Istent, az nem egy ügynek vagy külön célnak szolgál: magának Istennek szolgáltatja ki magát. Hogy egy indítás Istentől van-e, azt abból tudod meg, hogy az Ő Szelleme sugallja. Azok a dolgok naggyá és erőssé lesznek az életedben, mert Isten erősíti és eleveníti meg őket. Ha Isten szellemi értelemben átvezet a pusztai megkísértésen (mint ahogyan Fiát valóságosan is átvezette rajta), anélkül, hogy egy szót is szólna, tarts ki; lesz erőd a kitartásra, mert látod Istent.

"...ha késik is, bízzál benne" (Hab 2,3). Az az igazi látás próbaköve, ha többre igyekszünk, mint amit már elértünk. A szellemi elégültség a gonosztól van. "Mivel fizessek az Úrnak?" - mondja a zsoltáros. - "A szabadulásért való poharat felemelem" (Zsolt 116,12-13). Hajlamosak vagyunk önmagunkban keresni a megelégedést. "Most megkaptam ezt, most már megszentelődtem teljesen, most már kitartok" - így azonnal a romlás útjára jutunk. Többre kell törekednünk, mint amit már elértünk. "Nem mondom, hogy már elértem, vagy hogy már tökéletes volnék..." (Fil 3,12). Ha csak annyink van, mint amennyit megtapasztaltunk, akkor semmink sincs. De ha Isten látomása ihlet meg, akkor többünk van a megtapasztaltnál. Őrizkedj a szellemi elernyedéstől!

A BELÁTÁS NEM ÉRZELEM

"Mert hitben járunk, nem látásban" (2Kor 5,7).

Egy ideig tudatában vagyunk annak, hogy Isten törődik velünk, csak amikor Isten elkezd bennünket felhasználni vállalkozásaiban, szánalmas képet vágunk, próbákról és nehézségekről beszélünk. Holott Isten egész idő alatt a kötelességünket végezteti velünk, jelentéktelen emberekkel. Senki nem szeretne szellemileg jelentéktelen lenni, ha segíteni tudna magán. De elvégezhetjük-e kötelességünket, amikor Isten már bezárta az üdvösség kapuját? Sokan közülünk mindig szeretnének dicsfényben kivilágított szentek lenni, túláradó ihletettséggel, hogy Isten angyalai folyton velünk foglalkozzanak. Az aranyba metszett szent nem jó semmire; nem igazi, nem alkalmas a hétköznapi életre. Mi itt férfiak és nők vagyunk, nem földre szállt angyalok, hogy elvégezzük a munkát a világon, mégpedig azzal a végtelen hatalommal, amely szembe tud nézni a nehézségekkel, hiszen felülről születtünk.

Ha megpróbáljuk visszaidézni az ihletettség ritka pillanatait, ez annak a jele, hogy nem Istent magát keressük. Bálványunkká lettek azok a pillanatok, amikor Isten jött és beszélt hozzánk, és makacskodunk, hogy tegye meg újra, holott Isten azt kívánja, hogy hitben járjunk. Sokan közülünk leheveredve megállapítjuk: "Addig mit sem tehetek, míg Isten nem jelenik meg nekem". Nem fog megjelenni, és ihletettség nélkül kelünk majd fel anélkül, hogy Isten csak átfutóan is érintett volna. De azután meglepődünk: "Ó, hiszen Ő egész idő alatt itt volt és én nem is vettem észre". Ne élj a ritka pillanatoknak, azok csak meglepetések. Isten megérint majd minket sugallatával, amikor látja, hogy már nem vagyunk abban a veszélyben, hogy az elfordítana minket tőle. Nem kell szabályt csinálnunk a sugalmazás pillanataiból; szabályunk a kötelességteljesítés.

A győztes jutalma

„Aki győz, annak adok az elrejtett mannából, adok neki fehér kövecskét is, és a kövecskére írva új nevet, amelyet senki sem tud, csak az, aki kapja" (Jel 2,17).

Én lelkem, buzdulj fel a szent harcban való kitartásra, mert a győztes jutalma igen nagy. Ma is táplál minket a táborunk körül lehulló mennyei eledel, a pusztai táplálék, amely mindennap készen van a Kánaán felé tartó zarándokok számára. De Krisztusban egy még magasabb rendű szellemi élet van fenntartva a számunkra, és olyan táplálék, amely eddig rejtve volt szemünk elől. A frigyládában lévő arany edényben volt egy adag manna, amely sohasem romlott meg, bár századokon át őrizték. Soha senki nem látta. El volt rejtve a frigyládában, a szentek szentjében. Ugyanígy van elrejtve a hívők magasabb rendű élete Krisztussal Istenben, de nemsokára részünk lesz benne. Ha az Úr Jézus kegyelme által győztesek leszünk, királyi eledelben részesülünk majd a Nagy Király vendégségén. Krisztus ez a táplálék, a mi „elrejtett mannánk", mint ahogyan Őt jelképezte a pusztában hullott manna is. Jézus Krisztus a mindenünk, úgy a magasabb rendű, mint a mindennapi törekvéseinkben egyaránt. Segít minket a harcban, győzelmet ad, és azután Ő maga lesz a jutalmunk.

Urunk, segíts győzelemre!

Kölcsönös érdek

„Közöttük fogok lakni és járni, Istenük leszek, és ők az én népem lesznek" (2Kor 6,16).

Íme, a kölcsönös érdek. A kölcsönös összetartozás. Isten az Ő népe osztályrésze, a választott nép pedig az ő Istenének osztályrésze. A hívők fő gazdagsága Istenben van, Ő pedig drága kincsének tartja népét. A vigasztalás valóságos kincsesbányája ez minden hívő számára.

A kölcsönös összetartozás boldog állapot; kölcsönös figyelemben nyilvánul meg. Isten szüntelenül gondol népére, és népe is szüntelenül megemlékezik róla. Isten a mai napon is mindent a javamra cselekszik, mit tehetek hát én Őérte? Gondolataim irányuljanak feléje, hiszen Ő is gondol rám! Bár így lenne ez valójában, és ne érném be azzal, hogy - ennek így kell lennie!

A kölcsönös összetartozás a közösségben is kifejezésre jut. Isten köztünk lakozik, mi pedig Őbenne élünk. Ő velünk jár, és mi Istennel. Milyen boldog közösség ez.

Bárcsak valóban úgy élnék, mint akinek az Úr az Istene: úgy bíznék benne, úgy szolgálnék neki, ahogyan az Őt megilleti! Bárcsak szellemben és valóságban tudnám szeretni és imádni Őt, és tudnék engedelmeskedni neki! Szívemnek ez a legfőbb vágya! Ha ez megvalósul az életemben, akkor megtaláltam a mennyet.

Uram, segíts ehben! Segíts, hogy megismerjelek téged mint Istenemet, és Krisztus érdeméért Uramnak nevezhesselek!

Isten véghezviszi művét

„Az Úr javamra dönti el ügyemet" (Zsolt 138,8).

Isten, aki elkezdte, el is végzi a munkát, amelyet lelkemben elindított. Az Úr törődik minden velem kapcsolatos dologgal. Figyeli, ami bennem jó, de nem tökéletes, megtartja és tökéletessé teszi azt. Milyen vigasztaló ez, mert magamtól nem tudnám tökéletességre vinni a kegyelem művét. Efelől egészen bizonyos vagyok, hiszen mindennap vétkezem, és idáig is csak az Úr segítségével tudtam fejlődni. Ha az Úr elhagyna, minden korábbi tapasztalatom semmivé lenne és elvesznék. De az Úr ezután is megáld. Tökéletesíti hitemet, szeretetemet, jellememet, életművemet. Mindezt azért, mert Ő elkezdte a munkát bennem. Isten adta belém a tökéletesség utáni vágyat. Ő segítette bizonyos mértékig már el is érni azt. Ő soha nem hagy semmit félbe, ez teljesen idegen lenne dicsőséges lényétől. Tudja, hogyan vigye véghez kegyelmes szándékát, és noha saját bűnös természetem szövetkezik a világgal és az ördöggel, hogy munkáját hátráltassa, én mégsem kételkedem ígérete beteljesülésében. Be fogja végezni munkáját bennem, és mindörökké dicsérhetem majd Őt.

Uram, add, hogy dicsőséges munkád ma is egy kicsit előbbre haladhasson bennem.

A LEGMAGASABB KAPASZKODÓ

"Vedd a te fiadat... és áldozd meg égőáldozatul a hegyek közül egyen, amelyet mondok neked" (1Móz 22,2).

A jellem határozza meg, hogyan értelmezi valaki Isten akaratát (Zsolt 18,26-27). Ábrahám úgy értelmezte Isten parancsát, hogy meg kell ölnie a fiát. Csak egy rettenetes próba kínjának elszenvedése juttathatta el odáig, hogy ezt a hagyományos értelmezést figyelmen kívül hagyta. Isten nem tudta másképp megtisztítani a hitét. Ha őszinte hitünk szerint engedelmeskedünk Isten szavának, Ő minket is meg fog szabadítani olyan hagyományos értelmezésektől, amelyek torzítva mutatják be Őt. Sok ilyen hamis hiedelemtől kell megszabadulnunk, amilyen pl. az, hogy Isten azért vesz el egy gyermeket, mert anyja túlságosan szereti. Ez ördögi hazugság és egyben eltorzítja Isten igazi természetét. Ha az ördög meg tud akadályozni abban, hogy megmásszuk a legmagasabb kapaszkodót, akkor meg is teszi. Az a célja, hogy ne szabaduljunk meg az Istenről alkotott rossz elképzeléseinktől. De ha hűek maradunk Istenhez, átvezet a tűzpróbán, amelyben jobban megismerjük Őt magát. Ábrahám hitében az volt a nagyszerű, hogy kész volt bármit megtenni Istenért. Nem törődött vele, milyen hittétellel van ellentétben engedelmessége. Ábrahám nem volt saját meggyőződésének kegyeskedő tisztelője, különben megölte volna Izsákot és az angyal szaváról feltételezte volna, hogy az az ördög szava. Csak a vakhitű viselkedik így. Ha hű maradsz Istenhez, Ő minden akadályon át egyenesen az Ő megismerésének belső szentélyébe vezet, csakhogy ott mindig fel kell adnunk saját meggyőződésünket. Ne kérd Istentől, hogy próbáljon meg! Ne mondd, mint Péter: "Veled kész vagyok... halálra menni". Ábrahám nem fogadkozott, hű maradt Istenhez és Isten megtisztította hitét.

ÓVÁS A LÉHASÁGTÓL

"De ne azon örüljetek, hogy a szellemek nektek engednek" (Lk 10,20).

Minket, szolgáló testvéreket nem a világiasság buktat el, nem is a bűn, hanem a szellemi felszínesség, amely utánozza korunk vallásos mintáit és a szellemi sikerekre kacsingat. Soha semmi másnak ne hódolj, csak Isten tetszésének. Menj ki a "táboron kívül és hordozd az Ő gyalázatát" (Zsid 13,13). Jézus azt mondta tanítványainak, hogy ne a sikeres szolgálatnak örüljenek. Mégis, úgy látszik, a legtöbben közülünk csak ennek az egynek örülünk! Ott van bennünk a kalmár szellem: "Ennyi meg ennyi lélek megtért, és ennyi a megszenteltek száma, hála Istennek, most már minden rendben van". A mi munkánk ott kezdődik, ahol Isten kegyelme lerakta az alapot. Nem mi mentjük meg az embereket, mi csak tanítványokká tesszük őket. Mind a megmentés, mind a megszentelés Isten fenséges munkája; nekünk, az Ő tanítványainak az a dolgunk, hogy addig tanítsuk az embereket, amíg teljesen megadják magukat az Úrnak. Egyetlen teljesen neki átadott élet többet ér Istennek, mint száz olyan, akik csak felébredtek a Szent Szelleme által. Mint Isten munkatársainak, szellemi jellegünket kell létrehoznunk; ez Isten bizonyságtétele munkatársairól. Isten az Ő kegyelme által felemel minket az élet magasabb színvonalára, mi pedig felelősek vagyunk azért, hogy másokban is ez történjék.

Ha a munkatárs nem él Krisztussal Istenben elrejtve (Kol 3,3), könnyen válhat tanítvány helyett felforgató diktátorrá. Közülünk sokan basáskodnak egyesek és egész gyülekezetek felett. Amikor az Úr tanítványságról beszélt, elöljáróban mindig odatette: "ha"; sohasem állította nyomatékosan: "neked meg kell tenned ezt!" Tanítványságunk szabad választásunkra van bízva.

A MUNKA MÉLTÓSÁGA

"Isten munkatársai vagyunk" (1Kor 3,9).

Tartózkodj minden olyan, Istennek végzett munkától, amely elvonhatja figyelmedet magáról Istenről. Igen sok szolgáló testvér a saját munkáját imádja. A szolgálattévő egyedül Istenre összpontosítsa magát, másra ne legyen gondja. Ez azt jelenti, hogy életének többi területei értelmi, erkölcsi és szellemi vonatkozásban szabadok legyenek, mint a gyermek; de ez nem a szeszélyes, önfejű, hanem a hálás gyermek szabadsága. Akiben nem uralkodik az Istenre való figyelés, annak a szolgának könnyen feje fölé nő a munka; a testnek, szellemnek és léleknek nincs szabad tere és ennek következtében teljesen kimerül és összeroppan. Nincs szabadság és öröm az életében; idegei, feje és szíve olyan nyomasztó terhet hordoznak, hogy Isten áldása nem nyugodhat meg rajta. De az is igaz: ha Istenre vagyunk összpontosítva, akkor életünk minden területe felszabadul és egyedül Isten uralma alatt van. A munkáért nem téged terhel a felelősség; a te egyetlen felelősséged az, hogy szakadatlan, élő kapcsolatban maradj Istennel és vigyázz, nehogy bármi gátolja a vele való együtt munkálkodásodat. A megszentelődés után gyermeki szabadságban élünk, eltűntek azok a dolgok, amelyek az életet lekötve tartották. De mindig emlékezz arra, hogy egyetlen cél érdekében tette szabaddá életedet - hogy feltétel nélkül odaszánd magad munkatársadnak, az Úrnak.

Nincs jogunk meghatározni, hova kerüljünk, vagy jó előre véleményt mondani arról, mire akar minket Isten alkalmassá tenni. Isten irányít mindent, és ahova állít, ott egyetlen célunk, hogy a neki való fenntartás nélküli odaadás áradjon ki belőlünk a munkában. "Valamit hatalmadban van cselekedni erőd szerint, azt cselekedjed" (Préd 9,12).

ELMÚLÓ FÉNY

"Mi pedig mindnyájan fedetlen arccal tükrözzük az Úr dicsőségét" (2Kor 3,18).

Isten szolgájának sokszor kell egyedül megállnia. Keresztyén életünk első szakaszán sok csalódás ér: emberek, akik világító fáklyák voltak, kilobbannak. Akik pedig egykor mellettünk álltak, elszakadnak tőlünk. Meg kell ezt szoknunk, hogy észre se vegyük, ha egyedül maradunk. "Mindnyájan elhagytak... de az Úr mellettem állott" (1Tim 4,16-17). Hitünk ne az elmúló, hanem a soha ki nem alvó fényre épüljön. Amikor "nagy" emberek elmennek, csak addig szomorkodunk, amíg megértjük, hogy menniük kellett. Az egyetlen, ami megmarad az, hogy mi magunk nézzünk Istenre.

Semmi ne tartson vissza attól, hogy komolyan szembe nézz Istennel, mind magadra, mind pedig tanításodra nézve. Valahányszor hirdeted az Igét, nézz bele előbb Isten arcába, akkor kezdettől végig ottmarad a dicsőség. A szolgáló testvér szüntelenül Istenre tekint és azután elindul, hogy beszéljen az emberekkel. Krisztus szolgáinak ismertetőjele, hogy öntudatlanul is sugárzik az arcuk. "Mózes nem tudta, hogy orcájának bőre sugárzik, mivelhogy Ővele szólott" (2Móz 34,29).

Nem arra vagyunk elhíva, hogy kétségeinket mutogassuk, vagy kifejezésre juttassuk Istennel való életünk rejtett elragadtatásait. A munkás élet titka abban rejlik, hogy mindig összhangban marad Istennel.

NE OKOZZ FÁJDALMAT AZ ÚRNAK

"Annyi idő óta veletek vagyok, és mégsem ismertél meg engem, Fülöp?" (Jn 14,9)

Urunk mindig újra csodálkozni kénytelen rajtunk - elámul azon, mennyire nem vagyunk egyszerűek. Saját vélekedéseink tesznek ostobává bennünket. Amikor egyszerűek vagyunk, soha nem vagyunk buták. Folyton okoskodunk. Fülöp valami falrengető titok kinyilatkoztatását várta, de nem abban az Egyetlenben, akit ismert. Isten titka nem a következendőkben van elrejtve, hanem a "most"-ban. Mi pedig azt várjuk, hogy valami eget-földet megrázó esemény formájában ölt majd testet. Lehet, hogy nem állunk ellent Jézusnak az engedelmesség dolgában, de valószínűleg fájdalmat okoztunk neki kérdéseinkkel. "Uram, mutasd meg nekünk az Atyát". Válasza egyenes: "Itt van Ő; vagy mindig itt van, vagy egyáltalán sehol sincs". Azt várjuk, hogy Isten jelentse ki magát gyermekeinek: Isten azonban csak gyermekeiben jelenti ki magát. Mások észreveszik ezt a kiábrázolódást, maga Isten gyermeke nem. Szeretnénk tudatosak lenni Isten felől, de nem lehetünk saját tudatosságunk tudatában, ez ép elmével nem lehetséges. Ha arra kérjük Istent, hogy tudatos szellemi tapasztalatokat adjon, vagy utunkat állja ilyen tudatos szellemi megtapasztalás, akkor fájdalmat okozunk az Úrnak. Még feltett kérdéseink is fájnak neki, mivel nem a gyermek kérdései azok.

"Ne nyugtalankodjék a ti szívetek!" (Jn 14,1). Nem okozok-e fájdalmat Jézusnak azzal, ha megengedem szívemnek, hogy mégis aggodalmaskodjék? Ha hiszek Jézus személyében, hitem szerint éljek. Ha engedem, hogy bármi nyugtalanítson, beteges kérdések ébrednek bennem. Olyan magától értetődő kapcsolatban kell lennem vele, amelyben mindent úgy fogadok el, amint tőle jön. Isten nem "majd egyszer" vezet, hanem mindig most. Váljék valósággá, hogy az Úr most itt van, és abban a pillanatban felszabadulsz.

Hit által, nem érzések által

„Az igaz ember pedig hitből fog élni" (Róm 1,17).

Tudok hinni és hiszek is az Úr Istenben, és ez a hit életben tart. Szeretném, ha azok közé számláltatnék, akik igazságban éltek, de ha tökéletes is volnék mindenben, akkor sem próbálnék meg a saját igazságomra alapozva élni. Az Úr Jézus váltságművére támaszkodom. Csakis és egyedül az Őbelé vetett hit által élek. Ha képes volnék tűzre adni testemet az Úr Jézusért, akkor sem a magam bátorságában és állhatatosságában bíznék, hanem egyedül hit által élnék.

Hitben élni sokkal biztonságosabb és boldogabb dolog, mint érzéseinkre vagy cselekedeteinkre támaszkodni. A szőlővesszőnek jobb a szőlőtőkén, mintha attól elszakadva élne. Nagyszerű és szent dolog az Úr Jézushoz ragaszkodva élni, mindent Belőle meríteni. Ha a legigazabb ember számára is ez az élet egyetlen lehetősége, mennyivel inkább az nekem, szegény bűnösnek!

Uram, én Benned hiszek. Benned bízom. Mi más jelentheti számomra az életet? Csak az, hogy Benned bízom. Tudom, hogy ez így van, ezért Benned akarok maradni mindvégig.

Gyakorlott kutató

„Mert így szól az én Uram, az Úr: Majd én magam keresem meg juhaimat, és én viselem gondjukat" (Ez 34,11).

Ezt először akkor teszi meg, amikor választottai még tévelygő juhok, akik nem ismerik sem a Pásztort, sem a karámot. Milyen csodálatosan meg tudja találni az Úr választottait! Jézus Krisztus a hatalmas Pásztor, aki megkeres és megment. Bár sokan azok közül, akiket az Atya neki adott, szinte a pokol kapujáig tévelyednek el, az Úr megtalálja és kegyelmesen magához vonja őket. Minket is megkeresett: legyünk hát jó reménységben azok felől, akikért imádkozunk, mert őket is meg fogja találni.

Azokat is keresi az Úr, akik már a nyájhoz tartoznak, de eltévelyedtek az igazság és szentség mezejéről (útjáról). Talán súlyosan tévelyegnek, bűnbe keveredtek vagy megkeményedtek. Az Úr azonban, aki az Atya előtt felelős értük, mégsem engedi őket olyan messze távolodni, hogy elvesszenek. Gondviselése és kegyelme követi őket az idegenbe, a szegénységbe, a szellemi sötétségbe és a kétségbeesés mélységeibe is. Egyet sem veszít el azok közül, akiket az Atya neki adott. Az Úr Jézus számára szent elkötelezettség, hogy megmentse az egész nyájat, annak minden tagját kivétel nélkül. Milyen drága ígéret ez számomra, ha most éppen így kell kiáltanom: „Bolyongok, mint az eltévedt juh" (,Zsolt 119,176).

Ő soha el nem hagy

„Veled leszek... Nem maradok el tőled, nem hagylak el" (Józs 1,5).

Gyakran idézik ezt a Józsuénak szóló ígéretet; ez az alapja az újszövetségi Igének: „Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged" (Zsid 13,5).

Szeretteim, küzdelmes élet vár ránk, de a Seregek Ura velünk van. Nagy, de lelkileg ingadozó népet kell vezetnünk? Ezen ígéret szerint megkapjuk a hozzá szükséges józanságot és bölcsességet. Ravasz és hatalmas ellenséggel kell megküzdenünk? Ebben az ígéretben rejlik a győzelemhez szükséges erő. Nagy örökséget kell elnyernünk? E jel alatt célhoz érünk, hiszen maga az Úr van velünk.

Mert bizony jaj lenne nekünk, ha az Úr elhagyna bennünket. Mivel azonban erre sohasem kerülhet sor, nyugtalanságunk viharai Isten hűségének hullámain megnyugodnak. Az Úr soha nem hagy el bennünket. Történjék bármi, Ő mellettünk lesz. Barátok cserbenhagyhatnak, segítségük sokszor csak olyan, mint az áprilisi zápor, Isten azonban hűséges, Jézus Krisztus mindörökké ugyanaz, és a Szent Szellem bennünk marad.

Én lelkem, légy ma is nyugodt és bizakodó. Ha gyülekeznek a felhők, az Úr szétoszlathatja őket. Mivel Isten nem hagy el; a hitem se hagyjon el; mivel Ő nem távozik el mellőlem, én sem akarok eltávozni mellőle. Így hitben békességre találok.

Békesség az ellenségekkel

„Akinek életútját kedveli az Úr, azt még ellenségeivel is összebékíti" (Péld. 16,7).

Vigyáznom kell arra, hogy utaim az Úr előtt kedvesek legyenek. De még így is lesznek ellenségeim. Talán éppen azért, mert bátor vagyok az igazat cselekedni. Milyen nagyszerű ígéret ez a mai! Amikor az emberek dühösködnek, az Úr megmutatja (nekem) dicsőségét: lecsendesíti haragjukat úgy, hogy nem kell félnem tőlük.

Istennek hatalmában áll ellenségemet megakadályozni abban, hogy ártson nekem, akkor is, ha nagy kedve volna hozzá. Lábán is üldözte Jákóbot, mégsem árthatott neki. Isten meggyőzheti haragos ellenségemet és barátságosra hangolhatja. Így tett Ézsauval, aki testvéri öleléssel várta Jákóbot, holott az attól tartott, hogy fivére kard élére hányja családjával együtt. Az Úr a legdühösebb ellenséget is Krisztusban testvérré és munkatárssá változtathatja, mint ahogyan Sault is azzá tudta tenni. Bárcsak mindenkor ez történne az evangélium üldözőivel!

Boldog az, akivel szemben olyanok lesznek ellenségei, mint az oroszlánok Dániellel: békességesek és barátságosak. Ha eljön halálom, a végső ellenség, kívánom, hogy békességben tudjak szembenézni vele. De most arra kell törekednem, hogy mindenben kedves legyek az Úrnak. Hitben és szentségben éljek, mert csak ebben gyönyörködik a Magasságos.

Minden megszentelődik

„Azon a napon a lovak csengettyűin is ez lesz: Az Úr szent tulajdona!." (Zak 14.20).

Boldog az a nap, amelyen minden szentté lesz. Még a lovak csengettyűi is az Urat dicsőítik. Ez a nap számomra már elérkezett. Mindent Istennek szentelek? Ruhám, amelyet fölveszek, majd levetek, Krisztusnak, az én Uramnak igazságára kell emlékeztessen. Munkámat úgy kell végeznem, mint aki az Úrnak szolgál. Bárcsak válna a mai napon a ruhám papi köntössé, ételem szentséggé, házam templommá, asztalom oltárrá, beszédem tömjénné, én magam pedig pappá! Uram, teljesítsd kérésemet és add, hogy körülöttem semmi ne legyen közönséges, tisztátalan!

Hitben számíthatok is erre! Ha hiszem ezt, az Úr segít, hogy így is legyen. Mivel én magam az Úré vagyok, az Úr leltárba veszi mindenemet, hiszen mindenem az Övé; én pedig ezt azzal akarom bebizonyítani, hogy ennek tudatában használom dolgaimat a nap folyamán. Szeretném, ha reggeltől estig boldogan és szent rendben folyna életem összes dolga. Csengőim csöngjenek - miért ne csöngenének? Még a lovaimon is csengettyűk legyenek - ugyan, kinek van több joga, hogy zengedezzen, mint a hívőknek? De csengőim, zeném, vidámságom mind-mind szent kell legyen, és azt kell hirdesse: „Az Úr szent tulajdona!"

Azt választom, amit Ő választ

"Kiválasztja a mi örökségünket" (Zsolt 47,5).

Ellenségeink szűkmarkúak velünk szemben, de nem vagyunk kiszolgáltatva nekik. Az Úr gondoskodik rólunk, végtelen bölcsessége jelöli ki helyünket a világban. Sorsunkat nálunk bölcsebb értelem irányítja. Minden dolgot Isten rendez el, és mi ennek örülünk; azt választjuk, amit Isten választ a számunkra. Ha saját elképzeléseink szerint választhatnánk, akkor is azt kívánnánk: bárcsak minden Isten akarata szerint történne. Saját balgaságunk tudatában ne akarjuk sorsunkat magunk irányítani. Sokkal biztonságosabban és nyugodtabban érezzük magunkat, ha az Úr kezében van a kormány, mintha mi irányítanánk életünk hajóját saját elgondolásaink szerint. A talán sokszor fájdalmas jelent és az ismeretlen jövendőt bízzuk Atyánkra, Megváltónkra és Vigasztalónkra. Én lelkem, a mai napon tedd le vágyaidat Krisztus lábaihoz. Ha mostanában makacs és önfejű voltál és a magad útját jártad, tagadd meg balgatag énedet, és add életed kormányát az Úr kezébe. Mondd: "Ő majd eldönti". Ha mások vitatják is az Úr végtelen hatalmát, és az ember szabad akaratát dicsőítik, felelj így nekik: "Ő dönt majd helyettem". Teljesen önként engedem át neki a döntést, és azt kívánom, hogy Ő legyen életem korlátlan ura.

Az újjáteremtett test

„Aki az Ő dicsőséges testéhez hasonlóvá változtatja a mi gyarló testünket" (Fil 3,21).

Amikor gyötör a testi fájdalom és képtelenek vagyunk még imádkozni is, érezzük, milyen nyomorúságos a testünk. Amikor pedig a testi szenvedély csábít, megtapasztaljuk, milyen nagyon találó a „gyarló" jelző. Testünk alázatosságra tanít minket, és ez a legjobb, amit velünk tesz. Bárcsak igazán alázatosak lennénk, mivel testünk az állatokhoz, sőt a föld porához kapcsol bennünket!

De Megváltónk, az Úr Jézus Krisztus, mindezt megváltoztatja. Az Ő megdicsőült testéhez hasonlóvá formálja mindazok testét, akik hisznek benne. Hit által már átformálódott a lelkünk, és testünk is úgy át fog alakulni, hogy méltó szállása legyen megújult szellemünknek. Nem tudjuk, mikor megy majd végbe ez a nagy átalakulás, de az a tény, hogy erre számíthatunk, segítsen át a mostani megpróbáltatásokon és testünk minden nyomorúságán. Nemsokára olyanok leszünk, mint Krisztus. Nem sajog a testünk, nem lesz homályos a látásunk, sem gyönge a szívünk. Az öreg test nem lesz erőtlenségek gyűjteménye, a beteg sem a gyötrelmek tárháza, hanem „hasonlatos az Ő dicsőséges testéhez." Micsoda reménység! Még testünk is megnyugodhat az ilyen feltámadás reménységében.

Többé meg nem emlékezik

„Mert megbocsátom bűneiket, és nem gondolok többé vétkeikre" (Jer 31,34).

Amikor megismerjük az Urat, elnyerjük bűneink bocsánatát. Úgy ismerjük meg Őt, mint a kegyelem Istenét, aki nem tekint vétkeinkre. Micsoda boldog felfedezés ez!

Mennyire Istenhez méltó megfogalmazás: Az Úr megígéri, hogy bűneinkről többé meg nem emlékezik. Hát elfelejtheti Isten azokat? Azt mondja, igen, és Ő komolyan gondolja azt, amit mond. Úgy tekint ránk, mintha soha nem vétkeztünk volna. A nagy engesztelő áldozat olyannyira eltörölte minden bűnünket, hogy azok Isten előtt már nem léteznek. A hívő Krisztusban van, és Isten ugyanúgy elfogadja, mint Ádámot, amikor még ártatlan volt. Sőt, míg Ádámnak csak emberi ártatlansága volt, a hívő Isten igazságába öltözik.

Az Úr nem emlékezik meg bűneinkről, tehát nem büntet meg értük, és irántunk való szeretete sem csökken miattuk. A kifizetett adósság már nem adósság. Így törli el az Úr népének a vétkeit is.

Ha szomorkodunk is bűneink és mulasztásaink miatt - és ez kötelességünk, amíg csak élünk - egyben örvendezünk is, mert Isten soha nem fogja bűneinket felróni nekünk. Ez a kegyelem meggyűlölteti velünk a bűnt. Isten ingyen bűnbocsánata arra indít, hogy soha többé meg ne szomorítsuk Őt engedetlenségünkkel.

Szoros közösség

„Akkor nem tanítja többé egyik ember a másikat, ember az embertársát arra, hogy ismerje meg az Urat, mert mindenki ismerni fog engem, kicsinyek és nagyok - így szól az Úr" (Jer 31,34).

Bizony sok mindent nem ismerünk, de az Urat igen. Ma ezt az ígéretet tapasztaljuk meg, és ez nem is csekély ígéret. Közülünk még a legkisebb hívő is ismeri Istent a Jézus Krisztusban. Bár nem annyira, mint szeretnénk, de mégis igazán ismerjük Őt. Nemcsak a róla szóló tanítást, hanem Őt magát is. Ő a mi Atyánk és barátunk. Személyesen ismerjük Őt. Elmondhatjuk: „Én Uram és én Istenem!" Meghitt kapcsolatban állunk Istennel, és sok boldog időt töltünk szent jelenlétében. Nem vagyunk többé idegenek a számára, mert az Úr titka közöttünk lakik.

Ez több, mint amire a természet taníthat minket. Nem test és vér jelentette ki nekünk Istent. Krisztus Jézus jelentette ki Őt nekünk, amikor befogadtuk a szívünkbe. Ha tehát az Úr maga ismertette meg magát velünk, nem ez minden üdvözítő ismeret forrása? Istent ismerni azt jelenti: örök életünk van. Mihelyt Istennel közösségbe kerülünk, megkapjuk azt a bizonyosságot, hogy új életre elevenedtünk meg. Ó, én lelkem, örvendezz ennek a felismerésnek, és áldjad Istent egész napon át.

Tekints fel rá, és élj!

„Az Úr pedig ezt mondta Mózesnek: Csinálj egy érckígyót, és tűzd rá egy póznára. Mindenki, akit megmart a kígyó, életben marad, ha föltekint rá!" (4Móz 21,8).

Dicsőséges előképe ez az evangéliumnak. A vétkesek közé számláltatott Jézus Krisztus függ előttünk a kereszten. Ha föltekintünk rá, meggyógyulunk a bűn kígyómarásától, éspedig azonnal. „Mindenki, aki feltekint arra, életben marad." Kedves olvasóm, ha bánkódsz bűneid miatt, jól jegyezd meg az Igét: „Mindenki életben marad, ha feltekint arra!" Mindenki, aki valóban feltekint Jézus Krisztusra, megtapasztalja ennek igazságát. Én ezt megtapasztaltam. Jézusra néztem, és azonnal megelevenedtem. Ebben bizonyos vagyok. Olvasóm, ha te feltekintesz Jézusra, te is élni fogsz. Bár most talán gyötör a kígyóméreg és nincs reménységed mert hát nincs is más reménység, csak ez az egy. Ez azonban nem kétes értékű gyógymód. „Mindenki ... életben marad, ha feltekint arra!"

Az érckígyót nem azért emelte fel Mózes, hogy az egészségesek kíváncsian nézegessék, hanem kizárólag azokért, akiket „megmart a kígyó". Jézus Krisztus az „igazán" bűnösök valóságos Megváltója. Akár részegessé, tolvajjá, tisztátalanná vagy Istentől távol élővé tett a „harapás", elég egy pillantást vetned Megváltónkra, és máris meggyógyulsz mindebből, és szentül tudsz élni Istennel szoros közösségben. Tekints fel rá, és élsz!

A Biblia a legfőbb helyen

„Nagy békességük van azoknak, akik szeretik törvényedet; nem botlanak meg azok" (Zsolt 119,165).

Ha igazán szeretjük ezt a drága könyvet, a Bibliát, nagy békességünk lesz az élő Istentől, és igazi menedéket találunk. Éljünk szüntelenül közösségben az Igével, és akkor olyan békesség lesz a szívünkben, amelyet semmi más nem adhat meg. A Szent Szellem az Ige által vigasztal és elhinti jótékony hatását, és lecsendesíti szívünk viharait.

Akiben gazdagon lakozik Isten Igéje, az nem fog megbotlani semmiben. Naponta felveszi és örömmel tudja viselni keresztjét, felkészül a próbákra, és nem keseredik meg, akármilyen nagyok és nehezek is azok. A gazdagság sem téríti le útjáról, mint olyan sokakat, de a szerencsétlenség sem töri meg úgy, mint annyi más embert, mert felül tud emelkedni külső életének változó körülményein. Mikor az Úr a hitnek valamely nagy titka elé állítja, amelytől mások így kiáltanak fel: „Kemény beszéd ez: ki hallgathatja őt?" (Jn 6,60), a hívő alázatosan elfogadja azt, mert (értelmi) kételyeit legyőzi az Úr törvénye iránt érzett mélységes tisztelet. Neki ugyanis Isten törvénye a legfőbb tekintély, amely előtt örömmel meghajol. Urunk, munkáld bennünk a mai napon is ezt a szeretetet, békességet és nyugalmat.

Megőrizve munkánk végeztéig

"...odaállott mellé az Úr, és azt mondta: »Bízzál, mert ahogyan bizonyságot tettél az én ügyem mellett Jeruzsálemben, úgy kell Rómában is bizonyságot tenned!«" (Csel 23,11).

Veszedelembe kerültél az Úrról való bizonyságtételed miatt? Ne félj, gondolj arra, hogy nem halhatsz meg, míg munkádat el nem végezted. Ha az Úr még több szolgálatot tartogat a számodra, élni fogsz, amíg azokat is elvégzed. Mert ugyan ki törhetné el az edényt, amelyet még használni akar az Úr!

Ha azonban már nincs több feladatod a Mester számára, akkor nem szomoríthat el, ha haza akar vinni oda, ahol már nem ér utol az ellenség keze. Hiszen életed fő célja a Krisztusról szóló bizonyságtétel, ennek elvégzésében pedig nem akadályozhat meg senki: ezért légy békességben! Kegyetlen csalárdság, rosszindulatú félremagyarázás, a barátok hűtlensége, a legmeghittebb bizalmasod árulása vagy bármi más következzék is, mindez nem árthat annak a munkának, amit az Úr bízott rád! A szomorúság éjszakáján melléd áll az Úr és ezt mondja: „Bizonyságot kell tenned!" Ezért nyugodj meg, és teljesedj be az Úr örömével!

Ha most éppen nincs is talán szükséged erre az ígéretre, igen hamar szükséged lehet rá. Ezért tedd el jól! És ne feledkezz meg imádságaidban a misszionáriusokról és azokról a hívőkről, akiket most üldöznek, kérve, hogy az Úr tartsa meg oket.

Elõször le s azután fel

"Ímé én azt gondoltam, hogy kijõ hozzám és elõállván segítségül hívja az Úrnak, az õ Istenének nevét."
(2 Kir 5, 11)

Naámán egészen mást gondolt, amikor gyógyulást keresve Elizeushoz jött: hogy Isten embere - legalábbis ezt várta - maga fog személyesen körülötte szorgoskodni s ünnepélyes kézrátétel után szívből az Úrhoz kiált majd. Ehelyett Elizeus egy követ útján csak annyit üzent neki, hogy fürödjék meg a Jordánban.

Isten gondolatai mindig egészen mások, mint a mi emberi elképzeléseink. Legtöbbször helytelenül és fordított módon gondolkodunk, de annyira belebonyolódunk saját elképzeléseinkbe, hogy nehezen tudjuk elengedni azokat. A különösen mélyre gyökerezett kedvenc elképzeléseinket a világért sem adnánk fel. Jézus tanítványai is azt gondolták, hogy Mesterük ügyének egészen más kimenetelt kell vennie. Elképzelésükben egy dicsőséges befejezés élt és nem a gyalázatos halál. „Pedig mi azt reméltük, hogy ő az, aki meg fogja váltani Izraelt" - ti. a római elnyomás alól. Jézus ellene volt ezeknek a téves elképzeléseknek és ismételten bizonyságot tett arról, hogy az ő útja a szenvedés útja. - Pálnak a maga meg nem tért állapotában az volt a véleménye, hogy Istennek nem tehet jobb szolgálatot, mintha tűzzel-vassal irtja a Názáreti gyűlölt követőit. „Egykor én is úgy véltem, hogy ama názáreti Jézus neve ellen sok ellenséges dolgot kell cselekednem." - Mózes „úgy vélte" Egyiptomban, hogy népének fel kell ismernie, hogy Isten éppen az õ - Mózes - keze által nyújt majd szabadulást, amikor önfejű módon erőszakhoz nyúlt.

Nincs veszélyesebb dolog, mint a hitetlen emberek téves elképzelése: „hiszen én már a helyes úton vagyok, miért ne jutnék célba? Semmi rosszat nem teszek és teljesítem Isten iránti kötelességemet". Keresztelő János és előtte valamennyi próféta ilyen téves vélekedések ellen harcoltak. Jézus maga is ellene volt kortársai téves elképzeléseinek s utána ugyanígy volt ezzel az igazság minden tanúja. Csak a hazug próféták erősítették meg hallgatóikat fonák vélekedésükben, hogy a helyes úton vannak.

Engedd meg, hogy Isten Igéje korrigálja saját egyéni elgondolásaidat. Naámánnak is nehezen ment ez. Már-már kedveszegetten visszafordult, de azután mégis meggondolta magát. Jó annak, akit Isten Igéje helyes belátásra bír és értelmét foglyul adva engedelmeskedik az igazságnak!

Egy király, egy Úr

„Az Úr lesz a király az egész földön. Azon a napon az Úr lesz az egyetlen Isten, és neve az egyetlen név" (Zak 14,9).

Micsoda áldott reménység ez! Nem szeszélyes álom, hanem a csalhatatlan Ige kijelentése. Valamennyi nép megismeri majd az Urat, és kegyelmes uralkodását minden nemzetség elfogadja. Ma még távol vagyunk ettől. Ugyan ki hódol ma a Nagy Király előtt? Mennyien lázonganak! Milyen sok úr és milyen sok isten van e földön! Még a hitvalló keresztyének között is hány és hányféle eltérő felfogás uralkodik róla és evangéliumáról! De egyszer majd egy Király lesz, egy Úr és az élő Istennek egy neve. Ó Uram, bárcsak hamarosan eljönne ez a nap! Naponta kiáltunk hozzád: Jöjjön el a te országod!

Nem kérdezzük, mikor jön el, nehogy elveszítsük az eljövetel bizonyosságának vigasztalását. Amilyen bizonyos, hogy a Szent Szellem egykor a próféták által szólt, olyan bizonyos, hogy eljön az idő, amikor majd az egész földet betölti az Úr dicsősége. Jézus Krisztus nem hiába halt meg. Isten Szelleme nem hiába munkálkodik. Az Atya örökkévaló célja nem hiúsulhat meg! Itt, ahol most a Sátán zsarnokoskodik, az Úr Jézust koronázzák királlyá és a mindenható Isten uralkodik majd! Ebben a hitben megerősödve kezdjünk a mai nap munkájához és küzdelmeihez!

El nem felejtve

„... én szolgám vagy te, Izráel, nem feledkezem meg rólad!" (Ézs 44,1).

Urunk nem feledkezik meg szolgáiról, nem szűnik meg szeretni őket. Nem csupán egy időre az övéi, hanem véglegesen. Tudta, mi lesz belőlük, amikor elhívta őket. Eltörölte bűneiket, mint a felhőt, és bizonyosak lehetünk, hogy nem veti el őket már (egyszer) eltörölt bűnökért. Istenkáromlás lenne, ha ezt képzelnénk.

Nem feledkezik meg róluk, szüntelen gondol rájuk. Ha Isten csak egy pillanatig nem gondolna ránk, az pusztulásunkat jelentené. Ezért bátorít: „Nem feledkezem meg rólad!" Az emberek elfeledkeznek rólunk. Akivel jót tettünk, ellenünk fordul: nincs „állandó lakhelyünk" az emberek ingatag lelkében. Isten azonban egyetlen hű szolgájáról sem feledkezik meg soha. Nem az köti hozzánk, amit mi teszünk érte, hanem amit Ő tett értünk. Túl régóta szeret és túl nagy árat fizetett értünk ahhoz, hogy elfeledkezhetnék rólunk. Jézus Krisztus úgy néz minket, mint akikért feláldozta saját magát, hogyan is tudna bennünket elfelejteni. Az Atya a Fiá(ban lát minket) menyasszonyát látja bennünk, a Szent Szellem pedig saját művét szemléli bennünk. Az Úr gondol ránk. Ma is segít és támogat minket. Ó, bárcsak soha ne feledkeznénk meg az Úrról!

Az elkészített út

„Darazsakat küldök előtted, hogy kiűzzék előled a hivvieket, kánaániakat és hettitákat" (2Móz 23,28).

Hogy mik voltak ezek a darazsak, azon ne töprengjünk. Isten külön hadserege, amelyet elküldött népe előfutáraként, hogy szurkálják az ellenséget és könnyűvé tegyék Izráel győzelmét. Istenünk a maga választotta módon harcol népéért. Gyakran meggyötri az ellenséget, még mielőtt a tulajdonképpeni csatára sor kerülne. Időnként úgy összezavarja az igazság ellenségeit, hogy az igazaknak ahhoz már semmit sem kell tenniük. A levegő telve van titokzatos hatásokkal, amelyek gyötrik Izráel ellenségeit. Azt olvassuk a Jelenések könyvében, hogy „segített a föld az asszonynak" (Jel 12,16).

Ezért soha ne féljünk. A csillagok is lelkünk ellenségei ellen harcolnak, míg pályájukat befutják. Gyakran, mire a küzdőtérre érünk, már nem találjuk ott az ellenséget, aki ellenünk támadt. „Az Úr harcol értünk, ti pedig maradjatok veszteg" (2Móz 14,14). Isten darazsai többet érnek, mint saját fegyvereink. Mi még álmodni sem merünk olyan győzelemről, amilyet az Úr a maga fegyvereivel ki tud vívni. Engedelmeskedjünk ezért a missziói parancsnak, induljunk a népeket meghódítani Krisztus számára, és meg fogjuk látni, hogy az Úr már járt előttünk és előkészítette az utat. Így a végén örömmel valljuk majd: „Szabadulást szerzett jobbja, az ő szent karja' (Zsolt 98,1).

Érzékeny a figyelmeztetésre

„Mivel meglágyult a szíved, és megaláztad magad az Úr előtt, amikor meghallottad, hogy mit jelentettem ki erről a helyről és lakóiról, hogy milyen pusztulás és átok vár rájuk, megszaggattad ruhádat, és sírtál előttem, ezért én is meghallgatlak! - Így szól az Úr" (2Kir 22,19).

Sokan nem törődnek az intéssel, és elvesznek. Boldog az, aki féli az Úr szavát. Jósiás ezt tette, ezért Isten megkímélte ama pusztulás látványától, amely Júdára várt rettenetes bűnei miatt. Ilyen megtört szívű vagy te is? És ilyen alázatos? Ha igen, akkor téged is megkímél az Úr ama gonosz napon. Isten megjegyzi mindazokat, akik sóhajtoznak és sírnak koruk bűnei miatt. A pusztulás majd megálljt parancsol, amíg választottai mind menedékbe nem jutnak. Megtalálja őket, mert ismertetőjelük, hogy Istent és az Ő Igéjét őszintén félik. Vészterhes időkben élsz? Látod, hogy a babonaság és a hitetlenség mily nagy mértékben terjed, és félsz a romlott nemzetre elkövetkező rettenetes büntetéstől? Ha így van, bátorítson fel az ígéret folytatása: „... békességgel kerülsz sírodba, és nem látod meg azt a nagy veszedelmet, amelyet erre a helyre hozok" (22,20). Vagy ami még jobb, eljön maga az Úr, és akkor egyszer s mindenkorra vége a szomorúság korszakának.

A szív igazi odaszánása

„Ezekkel törődj, ezekkel foglalkozz, hogy előrehaladásod nyilvánvaló legyen mindenki előtt" (1Tim 4,15).

Ez az ígéret gyakorlatilag azt jelenti, hogy az Ige feletti szorgalmas elmélkedés és az Úrért teljes odaadással végzett munka révén fejlődni fogunk, és fejlődésünk mindenki számára látható lesz. Nem a Biblia sietős olvasása, hanem az olvasottakban való elmélyülés jár igazán szellemi haszonnal. Nem a felületesen végzett munka, hanem a munkának való igazi odaadás a gyümölcsöző. „Minden munkádban gyümölcsöző leszel", de nem a sietős kapkodás útján, hanem a szívünk igazi odaszánása által.

Ha megosztjuk magunkat Isten és a Mammon között, Krisztus és önmagunk között, nem fejlődünk semmit. Mindenestől oda kell szánnunk magunkat a szent feladatok végzésére, különben siralmas ügynökei leszünk a mennyei dolgoknak, és a hitben sem fogunk növekedni.

Igehirdető vagy? Légy egészen az, és ne fecséreld energiádat másodrangú dolgokra. Mi közöd akkor a világ dolgaihoz vagy a tartalmatlan szórakozásokhoz? Keresztyén vagy? Tedd Jézus Krisztus szolgálatát életed legfőbb feladatává, egyetlen céloddá! Először légy te magad mindenestől Krisztusban, csak azután cselekedj mindent Krisztusért, különben nem fogsz fejlődni, és fáradozásod hiábavaló lesz, mert sem a gyülekezet, sem a világ nem fogja tapasztalni rajtad keresztül azt az erőt, amellyel Krisztusról kellene bizonyságot tenned.

A királyi út

„... csak az Úr népe járhat rajta, bolondok nem tévednek rá" (Ézs 35,8).

A megszentelődés útja olyan egyenes és világos, hogy még a legegyszerűbb elme sem tévedhet el rajta, ha állhatatosan követi. A világ bölcsei furfangosak és köpönyegforgatók, mégis óriási baklövéseket követnek el, és többnyire elvétik céljukat. A világ bölcsessége valami nagyon szegényes és rövidlátó dolog, ha az ember ezt követi, bizony sötét hegyeken kell átmennie. A kegyelem által megvilágosított ember nem tud jobbat, minthogy az Úr parancsait teljesítse; ez megtartja őt a királyi úton és a Király védelme alatt.

Soha ne próbáld magadat csalárd módon kimenteni valamely nehéz helyzetből. Maradja keskeny úton, az igazság és őszinteség útján, és meglátod, ez vezet számodra a lehető legjobb megoldáshoz. Életünkben ne legyenek vargabetűk, se ügyes kibúvók. Legyünk igazak, és ne tartsunk semmitől. Kövessük mindenben Krisztust, és ne féljünk ennek következményeitől. Mert ha valami nagy bajt el tudnánk kerülni, de csak csalárd úton, akkor azzal, hogy megpróbálkoztunk a hamissággal, sokkal nagyobb bajt hoznánk magunkra, mint amekkora a baj, ami elől menekültünk. Számunkra mindig Isten útja a legjobb. Ezt kövesd, mégha az emberek bolondnak is tartanak érte, mert így leszel igazán bölcs!

Uram, vezesd szolgádat az egyenes úton és őrizd meg az ellenségtől!

Rendíthetetlen hit

„... én veled vagyok, és senki sem fog rád támadni és ártani neked" (Csel 18,10).

Amíg az Úrnak még volt feladata Pál számára Korinthusban, addig nem árthatott Pálnak a nép dühe. A zsidók ellenálltak és káromoltak; de sem az evangélium hirdetését, sem a megtéréseket nem tudták meggátolni. Istennek hatalma van a legerőszakosabbak fölött is. Olykor tombol az emberek haragja Isten ellen, mégis látjuk az Ő dicsőségét, de még jobban megismerjük jóságát olyankor, amikor Isten féken tartja a dühöngők haragját, és neki van ehhez hatalma. „Hatalmas karodtól néma kővé válnak, míg átvonul a néped, Uram!" (2Móz 15,16).

Ezért ne félj senki emberfiától, ha tudod hogy köteles őrségedet teljesíted. Menj előre, ahogy az Úr Jézus tenné, és akik ellened állnak, megszégyenülnek és elhallgatnak. Sokszor volt már okuk az embereknek félelemre, és féltek is, de az Istenbe vetett rendületlen (rendíthetetlen) hit elsöpri a félelmet. Senki sem árthat nekünk, ha az Úr nem engedi. Ó, aki puszta szavával megszalasztja az ördögöt, uralkodik az ördög cimboráin is. Talán ezek máris jobban félnek tőled, mint te tőlük. Ezért haladj bátran előre, és ahol ellenségre számítottál, meglátod, barátokat fogsz találni.

Vezet az úton

„Elsővé tesz téged az Úr, nem utolsóvá" (5Móz 28,13).

Ha engedelmeskedünk az Úrnak, Ő még ellenségeinkkel is megláttatja, hogy áldás van rajtunk. Noha ez egy ószövetségi ígéret, érvényes Isten népére az új szövetségben is, mivel Jézus Krisztus eltörölte az átkot, de az áldást megerősítette.

A hívők dolga, hogy szent életükkel mutassák az utat a többi embernek. Ne a menet végén haladjanak, az emberi befolyások hatására ide-oda tévelyegve. Nem szabad meghódolnunk a korszellemnek, sőt, arra kell indítanunk korunkat, hogy az hódoljon Krisztusnak. Ha az Úr velünk van, nem arra törekszünk, hogy az evangéliumot megtűrjék a világban, hanem arra igyekszünk, hogy az első helyre kerüljön a társadalomban. Avagy nem pappá tette Isten az Ő népét? Tehát a tanítás a hívők dolga, és nem a hitetlen filozófiákból való tanulás. Avagy nem lettünk Krisztusban királyokká? Hogyan lehetünk akkor bűnös szokások rabjai és emberi vélekedések kiszolgáltatottai?

Drága barátom, helyes az Isten ügyéhez való hozzáállásod? Túl sokan hallgatnak szégyenlősségből vagy éppen gyávaságból. Miért engedjük, hogy az Úr Jézus neve a háttérben maradjon? Jó az, ha hitvallásunk hátul vonszolja magát, mint valami farok? Nem inkább az első helyre kellene kerülnie, bennünk és másokban is a meghatározó erővé válnia?!

Istenhez közeledni

„Közeledjetek az Istenhez, és Ő közeledni fog hozzátok" (Jak 4,8).

Minél jobban közeledünk Istenhez, Ő annál kegyelmesebben jelenti ki magát nekünk. Mikor a tékozló fiú hazafelé közeledik, apja elébe fut. Mikor a kibocsátott galamb visszatér a bárkához, Nóé kinyújtja a kezét, hogy beemelje. Amikor a szerető hitves közeledik férjéhez, az a szeretet szárnyain repül hozzá. Jöjj, drága barátom, közeledjünk Istenhez, aki olyan kegyelmesen vár ránk, sőt elénkbe jön!

Feltűnt már neked az Ézsaiás 58. rész 9. verse? Itt az Úr szinte felkínálja magát népének, amikor ezt mondja: „Itt vagyok!", mintha azt kérdezné: „Mit akarsz mondani nekem? Mit tehetek érted? Alig várom, hogy megáldhassalak!" Miért habozunk hát? Miért nem közeledünk hozzá? Isten közel van, hogy megbocsásson, megáldjon megvigasztaljon, segítsen, megelevenítsen, megszabadítson. Legyen életünk fő célja az Istenhez való közeledés! Aki ezt teszi, az mindent megtett! Ha az embertársainkhoz közeledünk, ők hamarosan megunhatnak és elhagyhatnak minket, de ha az Urat keressük, megtapasztaljuk, hogy Ő nem változik, hanem egyre közelebb jön hozzánk, és egyre teljesebb és boldogabb közösségre léphetünk vele.