Emlékeztesd Istent ígéreteire!

"Hiszen Te mondtad: Sok jót teszek veled" (1Móz 32,13).

Ez a legbiztosabb módja, hogy imánk hathatós legyen az Úrnál. Alázatosan emlékeztetjük Őt ígéretére. Hűséges Istenünk soha nem vonja vissza szavát, és nem hagyja beteljesületlenül. Mégis szereti, ha népe emlékezetében tartja ígéreteit, és kéri Őt azok beteljesítésére. Az ilyen ima megeleveníti emlékezetünket, megújítja hitünket és megerősít a reménységben. Isten nem Önmagáért, hanem értünk adta Igéjét. Az Ő szándékai határozottak, és nincs szüksége semmire ahhoz, hogy tervét, népe megmentését, végrehajtsa. Ígéreteit nekünk adja, hogy azokkal minket erősítsen és vigasztaljon. Ezért kívánja, hogy könyörgésünkben hivatkozzunk ígéreteire, így: "Hiszen Te mondtad..."

"Sok jót teszek veled" - ebben az ígéretben megtaláljuk az Úr valamennyi kegyelmes ígéretének összefoglalását. Annyit jelent: "biztosan" jót teszek veled. Jót, igazán jót, maradandó jót, mindent, ami jó. Sőt. Megcselekszi, hogy mi magunk is jók leszünk, ami még jobb. Úgy bánik velünk itt a földön, mint szentjeivel, és ez jó. De nemsokára felvesz bennünket, hogy az Úr Jézussal legyünk, és az Ő választottaival együtt lehessünk, és ez lesz a legfőbb jó. Ennek az ígéretnek a birtokában nem kell félnünk sem Ézsau haragjától, sem semmi mástól. Ha az Úr jót tesz velünk, ki árthatna nekünk?

Isten tárháza

"Megnyitja az Úr gazdag kincsesházát" (5Móz 28,12).

Ez az ígéret az esőre vonatkozott, amelyet megad az Úr a maga idejében. De az eső csak jelképezi mindazt a mennyei felüdülést, amelyet az Úr készségesen megad népének. Milyen drága az az eső, amely az Úr népét üdíti fel!

Mi úgy gondoljuk, hogy Isten kincsesházát csak nagy próféták tudják felnyitni, mint Illés, pedig nem így van. Ez az ígéret mindazoknak szólt, akik hűségesek voltak Izráelben, és neked is, hívő testvérem. "Megnyitja az Úr gazdag kincsesházát". Te is megláthatod a megnyílt eget, kinyújthatod kezed és elveheted a magad részét, sőt mindazt, amivel a körülötted élőknek szolgálhatsz. Kérj, amit csak akarsz, Isten nem tagad meg tőled semmit, ha Krisztusban maradsz, és az Ő beszédei benned maradnak.

Még nem ismerjük az Úr valamennyi kincsét, de Ő kitárja kincsesházát előttünk, és mindjobban megérteti velünk, milyen nagy gazdagságot jelent szövetsége és szeretete: egyáltalában az, hogy kijelenti magát bennünk. Ezt csakis az Úr tudja megtenni velünk, és itt most ígéri is, hogy megteszi. Ha szorgalmasan figyelsz szavára és engedelmeskedsz akaratának, tiéd lesz minden gazdagsága.

Eső, felhő nélkül?

"Ha megtelnek a fellegek, esőt hullatnak a földre" (Préd 11,3).

Akkor hát miért félünk a felhőktől, amelyek most elhomályosítják egünket? Igaz, egy időre eltakarják a napot, de nem oltják ki. Kisüt az nemsokára. Ugyanakkor ezek a sötét felhők telve vannak éltető esővel. Minél feketébbek, annál bőségesebben árad majd belőlük az eső. Hogyan várnánk esőt felleg nélkül?

Szenvedéseink eddig még mindig áldást hoztak, és ez ezután is így lesz. Olyanok, mint a tündöklő kegyelem fekete szekerei. A felhők nemsokára kiürítik tartalmukat, és a zsenge palánták örvendeznek majd a jó esőnek. Urunk megszomoríthat bennünket, de nem öl meg haragjában, hanem felüdít irgalmával. Urunk "szerelmes levelei" gyakran fekete keretes borítékban érkeznek. Szekerei dübörögnek, de jótéteményekkel vannak megrakva. Vesszője szép virágokkal és tápláló gyümölcsökkel teljes. Ezért ne szomorkodjunk, ha jönnek a fellegek, hanem énekeljünk, mert az áprilisi zápor hozza számunkra a május virágait.

Ó Uram, a felhők a te lábad pora. Milyen közel vagy, mikor felhős, sötét a napunk! Szeretetünk megragad téged, és boldogok vagyunk. Hittel meglátjuk, hogy a felhőkből mindent megelevenítő zápor lesz.

Ne merjünk kételkedni!

"Én megyek előtted, a rögös utat elegyengetem, az ércajtókat betöröm, és a vaszárakat leverem" (Ézs 45,2).

Ez Círusnak szólt; de mindörökké szól az Úr minden szellemi szolgájának. Csak menjünk előre hittel, és az Úr megtisztítja előttünk az utat. Az emberi és a sátáni csalárdság tekervényei kiegyenesednek előttünk: nem kell követnünk cseles kanyarulataikat. Az érckapuk áttörnek, vaszáraik lehullanak. Nem lesz szükségünk sem faltörő kosra, sem feszítővasra. Az Úr maga cselekszi meg értünk a lehetetlent, és ténnyé teszi azt, amit nem is vártunk.

Ezért ne üldögéljünk gyáván és remegve! Menjünk előre kötelességünk útján, hiszen az Úr megígérte: "Én megyek előtted". Ne kérdezzük, miért, a mi feladatunk az előretörés. Az Úr ügyéről van szó, és Ő alkalmassá tesz majd bennünket a szolgálatra: minden akadály elhárul. Hát nem megmondta: az ércajtókat betöröm"? Ugyan, mi állhatna útjába és mi gátolhatná akarata végrehajtásában? Isten szolgáinak kimeríthetetlen erőforrásuk van. A hit előtt szabad az út, akármilyen emberi erő torlaszolja is el azt. Ha az Úr azt mondja: "betöröm..." "leverem...", akkor ne kételkedjünk ígéretében!

Szólhatunk Isten nevében

"Erre így szólt az Úr: Ha megtérsz, megengedem, hogy újból szolgálatomba állj. Ha értékes dolgokat beszélsz értéktelenek helyett, akkor szószólóm lehetsz" (Jer 15,19).

Szegény Jeremiás! De miért lenne szegény? A síró próféta Isten kiválasztott és igen nagyrabecsült szolgája volt. Az emberek gyűlölték, mert az igazságot szólta. A neki olyan édes Igét keserűnek találták hallgatói, Ura előtt Jeremiás mégis kedves volt. Isten megparancsolta neki, hogy maradjon meg a hűségben, akkor Ő mindvégig szólni fog rajta keresztül. Bátran, és az igazat kellett szólnia az emberekhez, Isten rostáján kellett megrostálnia azokat, akik magukat hívőknek nevezték, mert csak akkor lehetett Jeremiásé ez az ígéret: "szószólóm lehetsz".

Milyen nagy tisztesség! Nem kellene-e minden igehirdetőnek, sőt minden hívőnek erre törekednie? Ha Isten szól rajtunk keresztül - mekkora csoda ez! Úgy a biztos, tiszta igazságot szóljuk majd, éspedig erővel! Akkor szavunk nem tér vissza üresen, hanem áldás lesz azoknak, akik befogadják, akik pedig elutasítják, azoknak veszedelem. Sokan nyernek majd táplálékot ajkunkról. Felkeltjük az alvót és életre támasztjuk a holtat.

Kedves olvasóm, imádkozz te is azért, hogy Istennek minden szolgája ilyen legyen!

Isten kipótolja a veszteséget

"Kárpótollak azokért az évekért, amelyekben pusztított a sáska" (Jóel 2,25).

Igen, kárpótlást kapunk az eltékozolt, nyomorúságos évekért. Isten olyan bőségesen kiárasztja ránk kegyelmét, hogy hátralévő éveinkben még annyit dolgozhatunk érte, hogy az kárpótol bennünket a megtérésünk előtti évekért, amelyeket alázatos bűnbánattal elsiratunk.

A visszaesés, világiasság, langymelegség sáskáit most már rettenetes csapásnak tekintjük. Bárcsak soha többé ne közelítenének hozzánk! Minthogy az irgalmas Úr elvette rólunk őket, telve vagyunk buzgalommal, hogy neki szolgáljunk. Áldott legyen az Ő neve, aki olyan bőven adta kegyelmét szellemünkbe, hogy a korábbi "sáskaette" korszak nyomai is eltűntek. Gazdag kegyelme által múltbeli keserves tapasztalatainkat most már arra használhatjuk fel, hogy másokat inteni és óvni tudjunk. Egyre inkább gyökeret ver bennünk az alázat, a gyermeki bizalom és a bűnbánó szellem, mert él bennünk korábbi csődjeink emléke. Ha így egyre buzgóbbak, éberebbek és szelídebbek leszünk, korábbi veszteségeink tulajdonképpen nyereségünkre szolgálnak. Az eltékozolt éveket a szeretet csodája által pótolhatjuk. Túlságosan szépnek látszik mindez? Higgyünk benne, éljünk érte, és akkor megtapasztaljuk. Péter is sokkal buzgóbb és hasznosabb lett, miután felismert gyöngesége megtörte elbizakodottságát.

Urunk, erre segíts bennünket kegyelmeddel!

Úgy kapunk, ahogy adunk

"Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek" (Mt 5,7).

Nem helyes, ha bocsánatot nyer, aki maga nem bocsát meg, sem az, ha megelégítik a szükségét annak, aki nem segít a szegénynek. Isten tulajdon mértékünkkel mér meg bennünket, és akik kemény urak és kegyetlen hitelezők voltak, megtapasztalják majd, hogy az Úr is keményen bánik velük. "Az ítélet irgalmatlan ahhoz, aki nem cselekedett irgalmasságot" (Jak 2,13).

Próbáljunk a mai napon megbocsátani. Próbáljunk másokat hordozni és elviselni. Legyünk szelídek, jóságosak és gyöngédek. Ne ítéljük meg túl szigorúan az emberek viselkedését, ne alkudozzunk rámenősen, ne menjünk bele semmiségek miatt cívódásokba, és ne osztogassuk szűkmarkúan az elismerésünket. Bizonyára szeretnénk áldottak lenni és irgalmat nyerni: legyünk hát irgalmasok, hogy irgalmasságot nyerjünk. Teljesítsük ennek a boldogmondásnak a feltételét, hogy az ránk is érvényes lehessen. Hát nem kellemes kötelesség kedvesnek lenni? Nem sokkal jobb, mint összeférhetetlennek és haragosnak mutatkozni? Hiszen a kedvesség önmagában is áldott! Hát még milyen gazdag jutalom az érte járó irgalom! Csak a végtelen kegyelem tud ilyen ígéretet tenni: mi csupán filléres irgalmakat gyakorolunk embertársainkkal szemben, az Úr viszont minden adósságunkat elengedi!

Isten magas helyei

"Oltalmazom, mert ismeri nevemet" (Zsolt 91,14).

Nekem mondja ezt az Úr? Ha ismerem az Ő nevét, akkor igen. Áldott legyen az Úr, hogy nem vagyok idegen a számára. Próbára tettem, megismertem Őt, és ezért bízom benne. Tudom, hogy az Ő neve bűnt gyűlölő Isten, mert Szent Szelleme ereje által megtanultam, hogy soha nem tűri el a gonoszt. De úgy is ismerem Őt, mint Krisztusban bűneimet megbocsátó Istent, mert vérével eltörölte minden vétkemet. Az Ő neve hűség, és én ezt tudom, mert soha nem hagyott el, még akkor sem, amikor a bajok megsokasodtak körülöttem.

Ez az ismeret kegyelmi ajándék, amelynek elnyerése szükséges ahhoz, hogy egy másik kegyelmi ajándékot is megkapjunk, a felmagasztalás ajándékát. Ez a kegyelmet tetéző új kegyelem. Figyeljük meg, milyen veszélyessé válhat helyzetünk, hogyha magasra kapaszkodunk, ha viszont az Úr helyez magasra minket, biztonságban lehetünk. Felemelhet bennünket azzal, hogy igen hasznossá tesz, nagy tapasztalatot ad, sikert a szolgálatban, vezető tisztet a munkában, vagy atyaságot a kicsinyek között. De felmagasztalhat másképp is: adhat szoros testvéri közösséget, tiszta látást, szent diadalt és az örök dicsőség boldog megsejtését. Ha Isten magasztal fel bennünket, a Sátán sem tud letaszítani. Bárcsak egész nap így történnék ez velünk!

Gyógyítás sebészi beavatkozással

"Jöjjetek, térjünk meg az Úrhoz, mert Ő megsebez, de meg is gyógyít, megver, de be is kötöz bennünket" (Hós 6,1).

Az Úr megsebez, mielőtt meggyógyít. Szíve őszinte szeretetéből teszi ezt, biztos gyógyító kézzel. Megver, mielőtt bekötözne, mert csak így tud teljes munkát végezni benned. A törvény az evangélium előtt jár, a szükség a beteljesülés előtt. Próbál a Szent Szellem meggyőző és megtörő ereje? Próbál, kedves olvasóm? Vagy éppen újra a félelem szolgaságába kerültél? Mindez csak előkészület arra, hogy közeledhessen hozzád a gyógyító, bekötöző evangélium, és teljesen rendbe hozzon.

Ne ess kétségbe, hanem közeledj az Úrhoz felszakadt sebeddel, fájdalmaiddal. Egyedül Ő tud meggyógyítani, és Ő örül, ha megteheti ezt. Urunk tiszte a megtört szívűek bekötözése, és Ő valóban ért ehhez. Ne tétovázz, hanem térj vissza haladéktalanul az Úrhoz, aki mellől eltévelyedtél! Mutasd meg neki tátongó sebeidet, és kérd, hogy vegyen kezelésbe és vigye véghez benned is a munkáját! Melyik sebész metszi fel betege testét, és azután hagyja elvérezni? Vagy talán azt gondolod, az Úr lerontja régi házadat, és nem fog számodra egy jobbat építeni? Vajon növelte-e az Úr valaha is fölöslegesen egy szegény gyötrődő lélek kínjait? Ilyet Ő nem tesz soha!

SZOKD MEG, HOGY JÓ LELKIISMERETED LEGYEN

"Botránkozás nélkül való lelkiismeretem legyen Isten és emberek előtt mindenkor" (Csel 24,16).

Isten az Ő parancsait Fiának bennünk lévő életéhez intézi. Ebből következik, hogy nehezek az Ő parancsai annak az emberi természetnek, amelyben az Ő Fia kiábrázolódott. Amint azonban engedelmeskedünk, csodálatosan könnyűvé válnak.

A lelkiismeret az a képesség bennem, amely összekapcsol a legmagasabbal, amit ismerek és megmondja: mit kíván tőlem ez a legmagasabb. A lelkiismeret a lélek szeme, amely vagy Isten felé, vagy a legmagasabbnak tartott felé kutat, ezért más-más emberben másképp nyilvánul meg. Ha megszoktam, hogy mindennel mindig Isten elé állok, akkor lelkiismeretem Isten tökéletes törvényét tárja elém és megmutatja, mit tegyek. Csak az a kérdés, akarok-e engedelmeskedni. Igyekeznem kell lelkiismeretemet olyan érzékenyen tartani, hogy botránkozás nélkül éljek. Olyan tökéletes egyetértésben kellene élnem Isten Fiával, hogy gondolkozásom szelleme minden helyzetben megújuljon és azonnal "megvizsgáljam, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata" (Róm 12,2).

Isten mindig nevel minket a legapróbb részletekig. Olyan éles-e már a hallásom, hogy meghallom a Szellem leghalkabb suttogását is és tudom, mit kell tennem? "Meg ne szomorítsátok Istennek Szent Szellemét" (Ef 4,30). Nem mennydörgő hanggal közeledik, az Ő hangja olyan halk, hogy könnyen semmibe vehetjük. Egyetlen dolog tartja meg lelkiismeretünket érzékenynek iránta: ha megszokjuk, hogy állandóan nyitva legyünk Isten előtt. Ha vita támad, hagyd abba! Ha ezt mondod: "Miért ne tenném meg?" - már rossz vágányra kerültél. Amikor a lelkiismeret megszólal, nem lehet tovább vitatkoznunk. Saját vesztedre engeded meg, hogy valami elhomályosítsa az Istennel való közösségedet. Ejtsd el, bármi legyen is az, és ügyelj arra, hogy belső látásod mindig tiszta maradjon!

SZOKD MEG, HOGY NE LEGYENEK SZOKÁSAID

"Mert ha ezek megvannak és gyarapodnak bennetek, nem tesznek titeket hivalkodókká, sem gyümölcstelenekké" (2Pt 1,8).

Amikor valamilyen magatartást alakítunk ki magunkban, annak tudatában vagyunk. Van idő, amikor tudatában vagyunk, hogy kezdünk erényesek, türelmesek, istenesek lenni, pedig ez még csak egy lépés, és ha ennél megállunk, szellemileg önteltté, kevéllyé válunk. Az a helyes, ha szokásaink eltűnnek az Úrnak bennünk való életében, míg minden szokásunkat annyira begyakoroltuk, hogy azok már egyáltalán nem tudatosak. Szellemi életünk azért alakul át folyton önelemzéssé, mert még vannak olyan tulajdonságok, amelyeket nem "ragasztottunk" (1,5) a többihez. Végül is az Úrhoz való viszonyunknak egészen egyszerűvé kell válnia. Lehet, hogy isteneddé válnak kicsi keresztyén szokásaid, pl. hogy bizonyos időben imádkozol vagy a Bibliát olvasod. Figyeld meg: mennyei Atyád hogy felforgatja ezeket az időpontokat, ha elkezded szokásodat imádni ahelyett, akire vonatkozik. "Nem tehetem most ezt, éppen imádkozom; ezt az órát Istennel töltöm el." Nem, te ezt a szokásoddal töltöd el! Valami hiányzik belőled, ismerd fel ezt a hibádat. Ha megtaláltad a hiányzó tulajdonságot, "ragaszd hozzá" a többihez és megfelelő alkalommal gyakorold magad benne.

Ha szeretetben vagy, nincsenek többé látható szokásaid, eljutottál odáig, ahol eltűnt a szokás és már öntudatlanul teszed a gyakorlati dolgokat. Ha tudatosan vagy szent, akkor bizonyos dolgokról azt képzeled, hogy nem teheted meg. Vannak bizonyos kapcsolataid, amelyekben távolról sem vagy egyszerű; azaz valamit még hozzá kell "ragasztanod". Egyedül Jézus Krisztus élete természetfeletti élet és Ő Istennel mindig kapcsolatban állt. Neked hol nincs kapcsolatod Istennel? Engedd, hogy Ő belenyúljon abba a bizonyos dologba, addig, amíg megragadod Őt és életed a gyermek egyszerű életévé válik.

Várd meg a végét!

„Gádot martalócok marják, de ő a sarkukba mar'" (1Móz 49,19).

Olykor mi is hasonlítunk Gád törzséhez. Túl sok ellenség támad ránk, csapatostul jönnek ellenünk. Sőt pillanatnyilag le is győzhetnek, és ujjonghatnak időleges sikerük felett. Ez csak azt bizonyítja, hogy családi örökségünk első fele igazán a miénk, mert Krisztus népének is vannak ellenségei, mint Gádnak, akik rátámadnak és legyőzik.

Győzelmük fájdalmas a számunkra, és kétségbe is esnénk, ha nem hinnénk az atyai áldás második felében: „de ő a sarkukba mar". „Ha a vége jó, minden jó" - mondja a közmondás, és igazat mond. A háborút nem az első sikerek vagy vereségek döntik el, hanem az, hogy mi történik a végén. Az Úr „a végén" győzelemre juttatja a hitet és az igazságot, és - amint Bunyan János mondja - ez végleges és örök győzelmet jelent, hiszen utána már nem lesz változás.

Addig pedig állhatatosan cselekedjük a jót, és nyugodt bizalommal forduljunk vezérünk, Krisztus felé. Urunk megtanít annak a művészetére, hogyan lehetünk kemények, mint a kovakő, hogy a munkában, vagy a szenvedésben kitarthassunk, míg elmondhatjuk: „elvégeztetett". Halleluja, győztünk! Hiszünk az ígéretnek: „de ő a sarkukba mar!"

Ne tűrj meg semmi gonoszt magadban!

„Semmi se tapadjon kezedhez abból, ami kiirtandó, hogy így elforduljon rólad az Úr izzó haragja, és irgalmazzon neked, és irgalmában megszaporítson, ahogyan azt esküvel ígérte atyáidnak" (5Móz 13,18).

Mikor Izráel meghódítja a bálványimádók városait, el kell pusztítania mindazt, amit a bálványimádás megfertőzött, tehát tűzre való. Ugyanígy kell elbánnia a keresztyén embernek is mindenfajta bűnnel. Egyetlenegyet sem hagyhatunk meg magunknak. Késhegyig menő harcot kell folytatnunk a test cselekedetei ellen, akármilyen vagy akármekkora is az, akár testi, akár lelki, akár szellemi legyen is az. Nem azért, mert ezzel nyerhetünk kegyelmet, hanem azért, mert ez már Isten kegyelmének a gyümölcse, amelyet mindenképpen meg kell teremnünk.

Amikor Isten segít nekünk abban, hogy bűneinknek ne irgalmazzunk, nagy irgalmat gyakorol irántunk. Ha harag és bűnbánat tölt el bennünket bűneink miatt, akkor Isten többé nem haragszik ránk. Ha megfeszített erővel harcolunk természeti emberünk ellen, az Úr megsokasítja rajtunk áldását. A Krisztus Jézusban való békességhez, növekedéshez, biztonsághoz és örömhöz vezető utat találjuk meg, ha eszerint élünk: „Semmi se tapadjon kezedhez abból, ami kiirtandó". - Uram, a te véred tisztítson meg engem ezen a mai napon!

Akik elszántan küzdenek természeti emberük ellen, és megmaradnak az Úr szeretetében, azoknak élete kivirágzik, és örömük egyre növekszik az Úrban.

Gyógyulj meg irigységedből!

„Ne irigyelje szíved a vétkeseket, inkább az Urat féld mindennap, mert van még jövendő, és reménységed nem semmisül meg" (Péld 23,17-18).

Mikor látjuk a gonoszok boldogulását, hajlamosak vagyunk arra, hogy irigykedjünk. Mikor halljuk vidám lármájukat, miközben mi szomorkodunk, már-már azt gondoljuk, hogy ők választották a jobbik részt. Nos: ez ostoba és bűnös gondolat. Ha jobban ismernénk őket, és főleg ha arra gondolnánk, milyen végre jutnak majd, inkább szánakoznánk rajtuk.

Az irigység gyógyszere az, ha szüntelenül Isten jelenlétének tudatában élünk, Őt imádjuk és vele vagyunk egész napon át, akármilyen hosszúnak tűnik is a napunk. Az igazi hit magasabb szintre emeli az ember lelkét, ahol tisztábban lát és kívánságai is magasabb rendűek lesznek. Minél több a mennyei elem az életünkben, annál kevesebb földi vágyunk lesz. Isten félelme megszüntet bennünk minden irigykedést.

Halálos csapást az mér az irigységre, ha nyugodtan végiggondoljuk a jövőt. Az istentelenek gazdagsága és dicsősége hiú díszlet csupán. A pompás látszat csak rövid ideig csillog, aztán mindörökre eltűnik. Mit ér majd a bűnösnek minden gazdagsága, amikor az ítélet elé kell állnia? A hívőt azonban béke és üdvösség várja, és örömétől senki sem foszthatja majd meg. Hagyd el azért az irigységet, és telj be édes megelégedettséggel!

Miért maradnál fogoly?

"Akkor jóra fordítja sorsodat Istened, az Úr" (5Móz 30,3).

Isten népe fogságra adhatja önmagát a bűn által. A keserű gyökérnek igen keserves gyümölcse ez. Micsoda szomorú fogság az, amikor Isten gyermeke eladja magát a bűnnek: megkötözi a Sátán, megfosztja szabadságától, imája erejétől és az Úrban való örömétől. Vigyázzunk, hogy ne kerüljünk ilyen fogságba.

Ha azonban mégis így jártunk, akkor viszont ne essünk semmi esetre sem kétségbe. Nem maradhatunk örökké ebben a szolgaságban! Az Úr Jézus túl drága árat fizetett szabadulásunkért, semhogy az ellenség kezében hagyhatna minket. Ez a szabadulás útja: „Ha megtérsz az Úrhoz, a te Istenedhez". Ahol először szabadulást találtunk, ott újra megtaláljuk azt. Ha Krisztus keresztjének lábánál bűneinket megvalljuk, bocsánatot és szabadulást nyerünk. Szeretné az Úr továbbá, ha mindenben engedelmeskednénk, amit parancsol nekünk. Ha teljes szívünkből ezt tesszük, akkor hamarosan vége lesz a fogságnak.

Gyakran elmúlik szellemi fásultságunk és lelkünk szomorúsága, mihelyt elhagyjuk bálványainkat, és engedelmesen hódolunk az élő Isten előtt. Nem kell mindvégig fogságban maradnunk! Visszatérhetünk Sion polgárai közé, mégpedig azonnal.

Urunk, szabadíts meg fogságunkból!

Győzelem a kudarcok közt

„Ne örülj bajomnak, ellenségem, mert ha elesem is, fölkelek, ha sötétségben lakom is, az Úr az én világosságom" (Mik 7,8).

Az elnyomott, legyőzött ember érzéseit fejezi ki ez az Ige. Ellenségünk egy időre kiolthatja világosságunkat, de az Úrban akkor is biztos reménységünk van. Ha Benne bízunk és megmaradunk az egyenes úton, rövidesen vége lesz a levertség és sötétség korszakának. Az ellenség támadása nem tart sokáig. Az Úr csakhamar jajgatásra változtatja kárörömét, a mi sóhajtozásunkat pedig örvendező énekké.

Ha a lelkek nagy ellensége egy időre mégis fölénk kerekedne, ahogyan már diadalmaskodott nálunk különbeken is, bátorodjék fel a szívünk, mert nemsokára eljön számunkra is a győzelem. Fel fogunk kelni elestünkből, mert olyan Istenünk van, aki nem esett el soha, és Ő emel fel minket. Nem maradunk a sötétben, noha most az vesz körül bennünket, hiszen Urunk a világosság forrása, és csakhamar örvendező, fényes napot virraszt ránk. Ne essünk kétségbe, még csak ne is kételkedjünk! Egyet fordul a kerék, és aki a legmélyebben volt, az a tetőn lesz. Jaj azoknak, akik most nevetnek, mert gyászolnak és sírnak majd, amikor az örök megvetés éri majd őket mostani dicsekvésükért De áldottak, akik itt szomorkodnak és sírnak, mert nekik viszont isteni vigasztalásban lesz részük.

Figyelj a jelre!

„Majd ha lépések neszét hallod a szederfák teteje felől, akkor törj rájuk, mert akkor előtted megy az Úr, hogy megverje a filiszteusok táborát" (2Sám 5,24).

Mikor az Úr megindul és nekünk is jelt ad az indulásra, meg kell mozdulnunk. Az Isten Szelleme fúj, ahova akar, és mi halljuk a hangját. Ilyenkor legyünk nagyon éberek. Meg kell ragadnunk a rendkívüli alkalmat, és a lehető legtöbbet kell tennünk általa. A mi dolgunk, hogy szüntelen küzdjünk a filiszteusokkal, de mikor maga az Úr megy előttünk, akkor kiváltképpen erőteljesen kell küzdenünk.

A szél megmozgatta a fák tetejét, és ez volt a jel Dávid meg harcosai számára a támadáshoz, és amint megindultak, maga az Úr verte meg a filiszteusokat. Bárcsak adna az Úr a mai napon jelet a számunkra, hogy mikor beszéljünk Őróla sok ismerősünkkel! Legyünk éberek, hogy megragadhassuk a kedvező alkalmat. Ki tudja, hátha éppen ez a nap jelenti új ébredés kezdetét. Éberen figyeljük, hogy meghalljuk a szél zúgását, és jeladás esetén legyünk készen az azonnali indulásra. Az ígéret: „előtted megy az Úr" - legyen elegendő ahhoz, hogy felbátorodjunk. Ha az Úr megy előttünk, nem maradhatunk veszteg.

A TŰRÉS SZENVEDÉLYE

"Ha késik is, bízzál benne" (Hab 2,3).

A tűrés nem közönyösség. A tűrés erős sziklához hasonlítható, amely minden viharral szembenéz. A tűrés forrása az, ha látjuk Istent, mert ez belsőleg megvilágosít. Mózes nem azért tartott ki, mert helyes fogalmai voltak a jogról és a kötelességteljesítésről, hanem mert látta Istent. "Erős szívű volt, mintha látta volna a láthatatlant" (Zsid 11,27). Aki látja Istent, az nem egy ügynek vagy külön célnak szolgál: magának Istennek szolgáltatja ki magát. Hogy egy indítás Istentől van-e, azt abból tudod meg, hogy az Ő Szelleme sugallja. Azok a dolgok naggyá és erőssé lesznek az életedben, mert Isten erősíti és eleveníti meg őket. Ha Isten szellemi értelemben átvezet a pusztai megkísértésen (mint ahogyan Fiát valóságosan is átvezette rajta), anélkül, hogy egy szót is szólna, tarts ki; lesz erőd a kitartásra, mert látod Istent.

"...ha késik is, bízzál benne" (Hab 2,3). Az az igazi látás próbaköve, ha többre igyekszünk, mint amit már elértünk. A szellemi elégültség a gonosztól van. "Mivel fizessek az Úrnak?" - mondja a zsoltáros. - "A szabadulásért való poharat felemelem" (Zsolt 116,12-13). Hajlamosak vagyunk önmagunkban keresni a megelégedést. "Most megkaptam ezt, most már megszentelődtem teljesen, most már kitartok" - így azonnal a romlás útjára jutunk. Többre kell törekednünk, mint amit már elértünk. "Nem mondom, hogy már elértem, vagy hogy már tökéletes volnék..." (Fil 3,12). Ha csak annyink van, mint amennyit megtapasztaltunk, akkor semmink sincs. De ha Isten látomása ihlet meg, akkor többünk van a megtapasztaltnál. Őrizkedj a szellemi elernyedéstől!

A BELÁTÁS NEM ÉRZELEM

"Mert hitben járunk, nem látásban" (2Kor 5,7).

Egy ideig tudatában vagyunk annak, hogy Isten törődik velünk, csak amikor Isten elkezd bennünket felhasználni vállalkozásaiban, szánalmas képet vágunk, próbákról és nehézségekről beszélünk. Holott Isten egész idő alatt a kötelességünket végezteti velünk, jelentéktelen emberekkel. Senki nem szeretne szellemileg jelentéktelen lenni, ha segíteni tudna magán. De elvégezhetjük-e kötelességünket, amikor Isten már bezárta az üdvösség kapuját? Sokan közülünk mindig szeretnének dicsfényben kivilágított szentek lenni, túláradó ihletettséggel, hogy Isten angyalai folyton velünk foglalkozzanak. Az aranyba metszett szent nem jó semmire; nem igazi, nem alkalmas a hétköznapi életre. Mi itt férfiak és nők vagyunk, nem földre szállt angyalok, hogy elvégezzük a munkát a világon, mégpedig azzal a végtelen hatalommal, amely szembe tud nézni a nehézségekkel, hiszen felülről születtünk.

Ha megpróbáljuk visszaidézni az ihletettség ritka pillanatait, ez annak a jele, hogy nem Istent magát keressük. Bálványunkká lettek azok a pillanatok, amikor Isten jött és beszélt hozzánk, és makacskodunk, hogy tegye meg újra, holott Isten azt kívánja, hogy hitben járjunk. Sokan közülünk leheveredve megállapítjuk: "Addig mit sem tehetek, míg Isten nem jelenik meg nekem". Nem fog megjelenni, és ihletettség nélkül kelünk majd fel anélkül, hogy Isten csak átfutóan is érintett volna. De azután meglepődünk: "Ó, hiszen Ő egész idő alatt itt volt és én nem is vettem észre". Ne élj a ritka pillanatoknak, azok csak meglepetések. Isten megérint majd minket sugallatával, amikor látja, hogy már nem vagyunk abban a veszélyben, hogy az elfordítana minket tőle. Nem kell szabályt csinálnunk a sugalmazás pillanataiból; szabályunk a kötelességteljesítés.