2010. július 12., hétfő

Kit, mikor és hogyan szabadít meg?

"...meg tudja szabadítani az Úr a kegyeseket a kísértésből, a  gonoszokat pedig büntetések között megtartani az ítélet napjára"  (2Pt 2,9)

   Az igazakat megpróbálja Isten. Nem igazi hit az, amely nem ment át  próbán. A kegyesek azonban megszabadulnak a próbákból, nem valamely  véletlen, vagy külső segítség folytán, hanem az Úr közbelépése által.  Ő szabadítja meg a benne bízókat. Isten szereti az istenfélőket,  mindig tudja, hol vannak és mi a sorsuk.    Olykor azt hiszik, hogy szinte útvesztőbe kerültek, és sejtelmük  sincs, hogyan menekülhetnek meg a fenyegető veszély elől. De amit ők  nem tudnak, azt tudja az Úr. Ő tudja, hogy kit, mikor és hogyan fog  megszabadítani. Úgy szabadít meg, ahogyan az istenfélő embernek  leginkább a javát szolgálja, akkor, amikor az a kísértőt a legjobban megszégyenítheti, és amikor Isten dicsősége a legnyilvánvalóbban  megmutatkozhat. Nyugodtan az Úrra bízhatjuk a „hogyan"-t és  örvendezhetünk, hogy Ő így vagy úgy, de hatalmas jobbjával  dicsőségesen átsegíti népét e földi életben a veszélyeken, próbákon és  kísértéseken.    Ne kutassak tehát ma sem az Úr titkai között, hanem várjam  türelmesen a szabadulás idejét, bízva abban, hogy noha én nem látok  kiutat, mennyei Atyám már készíti a szabadulás útját számomra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése