2009. május 7., csütörtök

Ne tűrj meg semmi gonoszt magadban!

„Semmi se tapadjon kezedhez abból, ami kiirtandó, hogy így elforduljon rólad az Úr izzó haragja, és irgalmazzon neked, és irgalmában megszaporítson, ahogyan azt esküvel ígérte atyáidnak" (5Móz 13,18).

Mikor Izráel meghódítja a bálványimádók városait, el kell pusztítania mindazt, amit a bálványimádás megfertőzött, tehát tűzre való. Ugyanígy kell elbánnia a keresztyén embernek is mindenfajta bűnnel. Egyetlenegyet sem hagyhatunk meg magunknak. Késhegyig menő harcot kell folytatnunk a test cselekedetei ellen, akármilyen vagy akármekkora is az, akár testi, akár lelki, akár szellemi legyen is az. Nem azért, mert ezzel nyerhetünk kegyelmet, hanem azért, mert ez már Isten kegyelmének a gyümölcse, amelyet mindenképpen meg kell teremnünk.

Amikor Isten segít nekünk abban, hogy bűneinknek ne irgalmazzunk, nagy irgalmat gyakorol irántunk. Ha harag és bűnbánat tölt el bennünket bűneink miatt, akkor Isten többé nem haragszik ránk. Ha megfeszített erővel harcolunk természeti emberünk ellen, az Úr megsokasítja rajtunk áldását. A Krisztus Jézusban való békességhez, növekedéshez, biztonsághoz és örömhöz vezető utat találjuk meg, ha eszerint élünk: „Semmi se tapadjon kezedhez abból, ami kiirtandó". - Uram, a te véred tisztítson meg engem ezen a mai napon!

Akik elszántan küzdenek természeti emberük ellen, és megmaradnak az Úr szeretetében, azoknak élete kivirágzik, és örömük egyre növekszik az Úrban.

2009. május 6., szerda

Gyógyulj meg irigységedből!

„Ne irigyelje szíved a vétkeseket, inkább az Urat féld mindennap, mert van még jövendő, és reménységed nem semmisül meg" (Péld 23,17-18).

Mikor látjuk a gonoszok boldogulását, hajlamosak vagyunk arra, hogy irigykedjünk. Mikor halljuk vidám lármájukat, miközben mi szomorkodunk, már-már azt gondoljuk, hogy ők választották a jobbik részt. Nos: ez ostoba és bűnös gondolat. Ha jobban ismernénk őket, és főleg ha arra gondolnánk, milyen végre jutnak majd, inkább szánakoznánk rajtuk.

Az irigység gyógyszere az, ha szüntelenül Isten jelenlétének tudatában élünk, Őt imádjuk és vele vagyunk egész napon át, akármilyen hosszúnak tűnik is a napunk. Az igazi hit magasabb szintre emeli az ember lelkét, ahol tisztábban lát és kívánságai is magasabb rendűek lesznek. Minél több a mennyei elem az életünkben, annál kevesebb földi vágyunk lesz. Isten félelme megszüntet bennünk minden irigykedést.

Halálos csapást az mér az irigységre, ha nyugodtan végiggondoljuk a jövőt. Az istentelenek gazdagsága és dicsősége hiú díszlet csupán. A pompás látszat csak rövid ideig csillog, aztán mindörökre eltűnik. Mit ér majd a bűnösnek minden gazdagsága, amikor az ítélet elé kell állnia? A hívőt azonban béke és üdvösség várja, és örömétől senki sem foszthatja majd meg. Hagyd el azért az irigységet, és telj be édes megelégedettséggel!

2009. május 5., kedd

Miért maradnál fogoly?


"Akkor jóra fordítja sorsodat Istened, az Úr" (5Móz 30,3).

Isten népe fogságra adhatja önmagát a bűn által. A keserű gyökérnek igen keserves gyümölcse ez. Micsoda szomorú fogság az, amikor Isten gyermeke eladja magát a bűnnek: megkötözi a Sátán, megfosztja szabadságától, imája erejétől és az Úrban való örömétől. Vigyázzunk, hogy ne kerüljünk ilyen fogságba.

Ha azonban mégis így jártunk, akkor viszont ne essünk semmi esetre sem kétségbe. Nem maradhatunk örökké ebben a szolgaságban! Az Úr Jézus túl drága árat fizetett szabadulásunkért, semhogy az ellenség kezében hagyhatna minket. Ez a szabadulás útja: „Ha megtérsz az Úrhoz, a te Istenedhez". Ahol először szabadulást találtunk, ott újra megtaláljuk azt. Ha Krisztus keresztjének lábánál bűneinket megvalljuk, bocsánatot és szabadulást nyerünk. Szeretné az Úr továbbá, ha mindenben engedelmeskednénk, amit parancsol nekünk. Ha teljes szívünkből ezt tesszük, akkor hamarosan vége lesz a fogságnak.

Gyakran elmúlik szellemi fásultságunk és lelkünk szomorúsága, mihelyt elhagyjuk bálványainkat, és engedelmesen hódolunk az élő Isten előtt. Nem kell mindvégig fogságban maradnunk! Visszatérhetünk Sion polgárai közé, mégpedig azonnal.

Urunk, szabadíts meg fogságunkból!

2009. május 4., hétfő

Győzelem a kudarcok közt

„Ne örülj bajomnak, ellenségem, mert ha elesem is, fölkelek, ha sötétségben lakom is, az Úr az én világosságom" (Mik 7,8).

Az elnyomott, legyőzött ember érzéseit fejezi ki ez az Ige. Ellenségünk egy időre kiolthatja világosságunkat, de az Úrban akkor is biztos reménységünk van. Ha Benne bízunk és megmaradunk az egyenes úton, rövidesen vége lesz a levertség és sötétség korszakának. Az ellenség támadása nem tart sokáig. Az Úr csakhamar jajgatásra változtatja kárörömét, a mi sóhajtozásunkat pedig örvendező énekké.

Ha a lelkek nagy ellensége egy időre mégis fölénk kerekedne, ahogyan már diadalmaskodott nálunk különbeken is, bátorodjék fel a szívünk, mert nemsokára eljön számunkra is a győzelem. Fel fogunk kelni elestünkből, mert olyan Istenünk van, aki nem esett el soha, és Ő emel fel minket. Nem maradunk a sötétben, noha most az vesz körül bennünket, hiszen Urunk a világosság forrása, és csakhamar örvendező, fényes napot virraszt ránk. Ne essünk kétségbe, még csak ne is kételkedjünk! Egyet fordul a kerék, és aki a legmélyebben volt, az a tetőn lesz. Jaj azoknak, akik most nevetnek, mert gyászolnak és sírnak majd, amikor az örök megvetés éri majd őket mostani dicsekvésükért De áldottak, akik itt szomorkodnak és sírnak, mert nekik viszont isteni vigasztalásban lesz részük.

2009. május 3., vasárnap

Figyelj a jelre!

„Majd ha lépések neszét hallod a szederfák teteje felől, akkor törj rájuk, mert akkor előtted megy az Úr, hogy megverje a filiszteusok táborát" (2Sám 5,24).

Mikor az Úr megindul és nekünk is jelt ad az indulásra, meg kell mozdulnunk. Az Isten Szelleme fúj, ahova akar, és mi halljuk a hangját. Ilyenkor legyünk nagyon éberek. Meg kell ragadnunk a rendkívüli alkalmat, és a lehető legtöbbet kell tennünk általa. A mi dolgunk, hogy szüntelen küzdjünk a filiszteusokkal, de mikor maga az Úr megy előttünk, akkor kiváltképpen erőteljesen kell küzdenünk.

A szél megmozgatta a fák tetejét, és ez volt a jel Dávid meg harcosai számára a támadáshoz, és amint megindultak, maga az Úr verte meg a filiszteusokat. Bárcsak adna az Úr a mai napon jelet a számunkra, hogy mikor beszéljünk Őróla sok ismerősünkkel! Legyünk éberek, hogy megragadhassuk a kedvező alkalmat. Ki tudja, hátha éppen ez a nap jelenti új ébredés kezdetét. Éberen figyeljük, hogy meghalljuk a szél zúgását, és jeladás esetén legyünk készen az azonnali indulásra. Az ígéret: „előtted megy az Úr" - legyen elegendő ahhoz, hogy felbátorodjunk. Ha az Úr megy előttünk, nem maradhatunk veszteg.

2009. május 2., szombat

A TŰRÉS SZENVEDÉLYE

"Ha késik is, bízzál benne" (Hab 2,3).

A tűrés nem közönyösség. A tűrés erős sziklához hasonlítható, amely minden viharral szembenéz. A tűrés forrása az, ha látjuk Istent, mert ez belsőleg megvilágosít. Mózes nem azért tartott ki, mert helyes fogalmai voltak a jogról és a kötelességteljesítésről, hanem mert látta Istent. "Erős szívű volt, mintha látta volna a láthatatlant" (Zsid 11,27). Aki látja Istent, az nem egy ügynek vagy külön célnak szolgál: magának Istennek szolgáltatja ki magát. Hogy egy indítás Istentől van-e, azt abból tudod meg, hogy az Ő Szelleme sugallja. Azok a dolgok naggyá és erőssé lesznek az életedben, mert Isten erősíti és eleveníti meg őket. Ha Isten szellemi értelemben átvezet a pusztai megkísértésen (mint ahogyan Fiát valóságosan is átvezette rajta), anélkül, hogy egy szót is szólna, tarts ki; lesz erőd a kitartásra, mert látod Istent.

"...ha késik is, bízzál benne" (Hab 2,3). Az az igazi látás próbaköve, ha többre igyekszünk, mint amit már elértünk. A szellemi elégültség a gonosztól van. "Mivel fizessek az Úrnak?" - mondja a zsoltáros. - "A szabadulásért való poharat felemelem" (Zsolt 116,12-13). Hajlamosak vagyunk önmagunkban keresni a megelégedést. "Most megkaptam ezt, most már megszentelődtem teljesen, most már kitartok" - így azonnal a romlás útjára jutunk. Többre kell törekednünk, mint amit már elértünk. "Nem mondom, hogy már elértem, vagy hogy már tökéletes volnék..." (Fil 3,12). Ha csak annyink van, mint amennyit megtapasztaltunk, akkor semmink sincs. De ha Isten látomása ihlet meg, akkor többünk van a megtapasztaltnál. Őrizkedj a szellemi elernyedéstől!

2009. május 1., péntek

A BELÁTÁS NEM ÉRZELEM

Keresztény dalszövegek honlapja

"Mert hitben járunk, nem látásban" (2Kor 5,7).

Egy ideig tudatában vagyunk annak, hogy Isten törődik velünk, csak amikor Isten elkezd bennünket felhasználni vállalkozásaiban, szánalmas képet vágunk, próbákról és nehézségekről beszélünk. Holott Isten egész idő alatt a kötelességünket végezteti velünk, jelentéktelen emberekkel. Senki nem szeretne szellemileg jelentéktelen lenni, ha segíteni tudna magán. De elvégezhetjük-e kötelességünket, amikor Isten már bezárta az üdvösség kapuját? Sokan közülünk mindig szeretnének dicsfényben kivilágított szentek lenni, túláradó ihletettséggel, hogy Isten angyalai folyton velünk foglalkozzanak. Az aranyba metszett szent nem jó semmire; nem igazi, nem alkalmas a hétköznapi életre. Mi itt férfiak és nők vagyunk, nem földre szállt angyalok, hogy elvégezzük a munkát a világon, mégpedig azzal a végtelen hatalommal, amely szembe tud nézni a nehézségekkel, hiszen felülről születtünk.

Ha megpróbáljuk visszaidézni az ihletettség ritka pillanatait, ez annak a jele, hogy nem Istent magát keressük. Bálványunkká lettek azok a pillanatok, amikor Isten jött és beszélt hozzánk, és makacskodunk, hogy tegye meg újra, holott Isten azt kívánja, hogy hitben járjunk. Sokan közülünk leheveredve megállapítjuk: "Addig mit sem tehetek, míg Isten nem jelenik meg nekem". Nem fog megjelenni, és ihletettség nélkül kelünk majd fel anélkül, hogy Isten csak átfutóan is érintett volna. De azután meglepődünk: "Ó, hiszen Ő egész idő alatt itt volt és én nem is vettem észre". Ne élj a ritka pillanatoknak, azok csak meglepetések. Isten megérint majd minket sugallatával, amikor látja, hogy már nem vagyunk abban a veszélyben, hogy az elfordítana minket tőle. Nem kell szabályt csinálnunk a sugalmazás pillanataiból; szabályunk a kötelességteljesítés.