„Legyetek tehát ti is türelemmel, és erősítsétek meg a szíveteket,
mert az Úr eljövetele közel van" (Jak 5,8).
Az Énekek Énekének utolsó mondatai között ez áll: „Siess hozzám,
szerelmesem", a Jelenések könyvének záró szavai között pedig ezt
olvassuk: „A Szellem és a menyasszony így szól: »Jöjj!«; a Vőlegény
pedig így válaszol: »Bizony, hamar eljövök!«". A szeretet vágyakozik
az Úr dicsőséges megjelenésére, és örül a drága ígéretnek: „Az Úr
eljövetele közel van!" Ez megerősíti szívünket, míg a várakozás ideje
tart. Ezen az ablakon reménységgel nézhetünk ki.
Ezen a szent „achát ablak"-on át fényáradat özönlik a jelenbe, és
késszé tesz a munkára, képessé a szenvedések elviselésére.
Megpróbáltatunk? A küszöbön álló öröm intsen türelemre. Kifáradtunk,
mert vetettünk, de nem arathatunk? Fogadjuk meg Igénk bátorítását és
legyünk türelemmel! Kísértések környékeznek, és már-már meginog a
szívünk? Legyünk bizakodók, az Úr hamarosan eljön, és azt üzeni:
„erősítsétek meg szíveteket!" Legyetek határozottak, szilárdak,
rendíthetetlenek, állhatatosak, „buzgólkodjatok mindenkor az Úr
munkájában" (1Kor 15,58). Nemsokára meghalljátok a Királyunk jövetelét
jelző ezüstkürtök szavát. Semmit se féljetek! Tartsátok a bástyákat,
mert Ő jön. Már a mai napon is megérkezhet.
Ezen az oldalon a tökéletes APÁRÓL olvashatsz,akiből csak egy van. Rá mindig mindenben számíthatsz,Ő soha nem okoz csalódást. Nála jobban senki sem ismer,és senki sem szeret :)
2010. június 26., szombat
Már nem tart soká
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Jovel Uram Jezus!
VálaszTörlés