Van mindig hívő maradék

"De meghagyom közöttetek maradékul a szegény és nincstelen népet, 
amely az Úr nevében keres oltalmat" (Zof 3,12).


  Ha az igaz hit kihalóban van a gazdagok között, otthonra talál a 
világ szegényeinél, akik a hitben gazdagok. Az Úrnak ma is van hűséges 
népe. Én is közéjük tartozom?
   Talán éppen szomorú és szegény sorsuk miatt tanulnak meg az emberek 
bízni az Úr nevében. Akinek nincs pénze, kénytelen megtanulni hitből 
élni. Akinek a neve a saját szemében sem ér semmit, bölcsen teszi, ha 
más névben bízik, a legdrágábban, az Úréban. Istennek mindig van hívő 
népe, és ez többnyire nyomorult és szegény nép. Akármilyen kevésre 
becsüli is őket a világ, az, hogy jelen vannak az emberek között, 
kimondhatatlanul nagy áldást jelenthet egy egész országra. Ők 
jelentik a "jót", amely megtartja ezt a romlandó világot.
   Ismét csak felmerül a kérdés mindegyikünk számára: Én is közülük 
való vagyok? Nyomorúságnak érzem a bennem és körülöttem levő bűnt? 
Szellemileg szegénynek tartom magamat? Bízom az Úrban? Ez a fő kérdés. 
Jézus Krisztus Isten jellemét, személyét, nevét jelentette ki; bízom 
benne? Ha igen, akkor Istennek célja van velem ebben a világban.
   Uram, segíts, hogy betölthessem azt!